Heidi Klum még mindig hihetetlenül szexi

0

Egyik kedvenc szupermodellunk sok év Victoria’s Secret modellkedés után most saját fehérnemű-márkával jelentkezik, méghozzá egy elég érdekes csavarral.

A saját márkát ugyanis a Bendon szállítja a 41 éves szépségnek, méghozzá úgy, hogy leváltja az eddigi névadó arcot, Elle Macphersont. A kampányból azért az mindenképpen kiderül, hogy Heidi Klum semmit sem veszített vonzerejéből (no nem mintha Elle Macpherson rémesen csúnya lenne…).

A képeket a neves divatfotós, Rankin készítette, ezeken a modell a Heidi Klum Intimates és az olcsóbb kistestvér, a Heidi by Heidi Klum fehérneműiben pompázik. (Van férfiaknak szánt sorozat is, ennek Human a neve.)

„Nagyon izgalmas volt az első sorozatot elkészíteni a kampányhoz. Mindig is szerettem a fehérnemű-modellkedést, és jó móka volt megint a kamera elé állni gyönyörű darabokat reklámozva” – mondta Heidi Klum, aki egyébként a márka kreatív igazgatója is lett egyben.

Az új-zélandi márka egyébként közel 25 év után szakított az 50 éves Elle Macphersonnal, és választotta Heidi Klumot helyette. A döntésben nyilván szerepe volt utóbbi nagyon erős közösségi médiás jelenlétének is (2,5 millió Twitter- és 7 millió Facebook-követő nagy erő).

Share.

About Author

Leave A Reply