Házvásárlás Hollandiában

0

A Holland Waffel blog szerzője és párja most lépnek a tulajdonosok büszke táborába. Nem mintha olyan egyszerű lépésről lenne szó…

„Az egész azzal kezdődött, hogy már januárban már megint megemelték az albérleti díjat, így most már egyértelműen többet fizettünk, mintha törlesztőrészletet fizetnénk egy jóval nagyobb házra.

Az csak felgyorsította a döntésünket, hogy a közvetlen mellettünk levő telken egy óriási építkezés kezdődött; három lakóépületet húznak fel, valamint a gyerekkel nagyon úgy tűnt, hogy kinőttük a meglévő lakást.

A lakáspiac helyzete is a kezünkre játszott, ugyanis a lakáspiac az elmúlt öt évben teljesen halott volt, tehát az árak még mindig nagyon alacsonyan vannak, annak ellenére, hogy az elmúlt félévben megindulni látszanak fölfelé, a különböző élénkítő intézkedések hatására. (…)

Az albérleti árak viszont emelkednek az égbe, úgyhogy az utóbbi hónapokban nagyon sok ember jutott el ugyanarra a gondolatra, mint mi, szóval azt hiszem pont időben léptünk.

Legalábbis arra enged következtetni az a szituáció, amibe kétszer is belefutottunk: egy interneten – egy felkapottabb kerületben – egy napja meghirdetett lakást felhívtunk (illetve a közvetítőt), hogy akkor megnéznénk, mire közölték, hogy már elkelt.

Rengeteg hollandiai munkalehetőség a Határátkelőn!

Míg Magyarországon közvetítőt igénybe venni a lakáseladáshoz/vételhez úri huncutságnak számít, itt gyakorlatilag nincs más opció. (…)

Kiderült, hogy úgy megindult a lakáspiac, hogy erre még ők sem számítottak; sokszor még az ő oldalukra sem kerül ki a hirdetés, már el is adták a lakást/házat.

Ez pedig úgy lehet, hogy nem csupán az eladók veszik igénybe a szolgáltatásaikat, hanem a vevők is bemennek hozzájuk az igényeikkel, úgyhogy a legtöbbször offline egymásra talál a kereslet-kínálat.

Ha ez nem történik meg azonnal, akkor először feltöltik a mobil app-jukra, utána a honlapra és csak utána kerül fel a fundá-ra, ami, ahogy említettem egy gyűjtőoldal.

Míg még egy fél évvel ezelőtt is hónapokig árultak egy lakást sőt korábban fél évekig is, most sokszor már ki sem kerül az internetre, és a vevők offline licitálnak érte és nyomják fel az árat.

A lakás egyébként, amit mi vettünk, ránk várt. Amikor elkezdtünk nézegetni, akkor megláttuk ezt a lakást is: öt hónapja hirdették, pedig szuper, gyönyörű képek voltak fent, nagyon jó elrendezés, vállalható ár, jó környék. (…)

Tehát megvan a vágyott ház, hogyan tovább? Magyarországon ez nincs túlbonyolítva: a házhoz leteszem az előleget, utána besétálok a bankba – ha nagyon felkészült vagyok online összehasonlítom a lehetőségeket, de sokan csak a saját bankjukhoz sétálnak be vagy a jó öreg OTP-hez – beadom a papírokat, ha megkapom a hitelt, a közjegyző felolvassa a hitelszerződést, a bank átutalja a pénzt az eladónak, közben valahol a folyamat közben aláírjuk az adás-vételi szerződést és kész. Bár az egész ügylet kevés szereplős, az egész valójában rengeteg adminisztrációval és idővel jár.

Hollandiában működik egy úgynevezett hypothek elnevezésű piaci szereplő, akinek a szerepét őszintén megvallva az elején nem nagyon értettük. Ő a hitelközvetítő.

Mivel körülbelül minden utcasarkon belebotlasz hypothek-es fiókokba, ezért már a kiköltözésünk első heteiben is értetlenül tanakodtunk, hogy ennek mi a fene értelme lehet? Hát ott az internet, ha valamit meg akarok oldani, pl össze akarom hasonlítani a lehetőségeket. Ráadásul ezek a hitelközvetítők nem osztogatják ingyen a tanácsaikat; egy hitelügylet lebonyolítása kb. 3 000 euró.

Mindent összevetve, úgy gondoltuk, hogy ez nekünk nem éri meg, így elkezdtünk online kutakodni. Van két ingyenes online hitelközvetítő oldal, ahol kiszámoltuk, hogy mekkora hitelt vehetünk fel, illetve mekkora lesz az egész adás-vétel tranzakciós költsége.

Ökölszabályként a lakás értékéhez célszerű még 5%-ot hozzászámolni: 2% illeték (ez már elindult felfelé, mert tavaly még csak 1% volt, viszont még mindig alacsonynak mondható), plusz a közjegyző díja, az értékbecslés, hitelközvetítő díja. (…)

Érdemes még egy szereplőről említést tenni, mégpedig a közjegyzőről, akinek a szerepe itt fontosabb szerintem, mint Magyarországon, vagy legalábbis lelkiismeretesebben végzi a kötelességét, mint, amivel én találkoztam.

Ő az, aki elsősorban mindkét fél érdekeit képviseli: ellenőrzi az összes résztvevő, ingatlan hitelességét, a szerződést, hogy egyensúlyban van e, nincs e valaki átvágva. A kulcsátadás nála történik hivatalos keretek közt, illetve a bank neki utalja a pénzt, ő osztja szét az összes résztvevő közt, beleérve a hitelközvetítőt vagy az értékbecslőt. (…)

Összességében mi ezt a házvásárlást nagyon pozitívan éltük meg, gyors volt, minden résztvevő nagyon korrektül viselkedett, és egy szuper házra sikerült szert tennünk.

Most pedig kezdődhet a csomagolás…”

Akit részletesebben is érdekel a folyamat, az itt olvasson tovább.

(Fotó: pixabay.com/moerschy)

Share.

About Author

Leave A Reply