Hazatérés Magyarországra: az optimizmus elvesztése?

0

Vajon képes-e az ember megtartani a külföldön felszedett optimizmust Magyarországra hazaköltözve is, vagy a közeg óhatatlanul hatással van ránk? Mennyire nehéz visszailleszkedni egy elvileg ismerős, pár év után mégis sok szempontból megváltozott közegbe? Egyebek mellett erről is szól a mai poszt.

Corfmat Zsófi két évet élt francia férjével Nantes-ban, ahol a magyartól eltérő gondolkodásmód és kultúra fogadta. Aztán bő egy évvel ezelőtt visszaköltöztek Magyarországra (eleve is ez volt a terv), tele pozitív életszemlélettel és optimizmussal.

Aztán pár héttel ezelőtt Zsófi írt egy posztot a blogjára, benne a következő bekezdéssel: „Eddig tartott a nyugaton felszedett optimizmusom. Lássuk be, hogy mégis számít a környezet, amiben az ember benne van. Vagy a környezet hiánya. Nantes-ban mindenkiben a lelkesedés szikrája pislogott, a munkanélküliben, a betegben és a sok gyerekesben egyaránt. Ezzel egymást erősítették. Ezt a lendületet, bizakodást és tenniakarást hoztam haza magammal egy évvel ezelőtt Budapestre bízva abban, hogy ha hasonló gondolkodású emberekkel veszem körül magam, akkor megmarad mindez bennem.”

Miután elolvastam ezt a vallomást, arra gondoltam, érdemes lenne leülni és kicsit részletesebben is beszélgetni minderről. Először azonban a francia élményekkel kezdtük.

Nantes – mélypontok, mégis optimizmus

Nantes-ban egy évbe telt, mire sikerült annyira felhozni a nyelvtudást és beilleszkedni, mire a férje családján kívül saját barátokat, ismerősöket tudott szerezni.

Nantes-ban 3-4 havonta jött egy mélypont, jellemzően olyankor, amikor kudarcok érték. „Voltam állásinterjúkon, találtam olyan pozíciót, ahová magyar nyelvtudás kellett. Egy videójátékok-forgalmazó cégnél, akik tíz nyelvre fordítottak. Csakhogy a játék kamaszoknak szólt, nekem pedig nem volt meg a mai kamaszok szókincse, így nem voltam elég jó” – hozott fel egy példát Zsófi.

A megoldás aztán az lett, hogy saját vállalkozásban angolt kezdett tanítani, de addigra eltelt körülbelül egy év a kint töltött kettőből.

Miért tértek haza?

„Nekem mindig hazahúz a szívem. Nagyon szeretek külföldön élni, éltem Amerikában is négy évet, nekem ez való: kint élni pár évet, aztán hazajönni. A kint maradás nem nekem való, mert nagyon hiányzik az édesanyám, az itteni barátaim, az itteni közegem” – indokolta Zsófi, miért költöztek vissza Magyarországra.

Budapestre visszailleszkedni egy fokkal könnyebb volt, itt pár hónap után már otthon érezte magát, „csak” újra szembesülni kellett a szokásokkal és a helyzettel.

A hazaérkezés utáni egyik első, sokkszerű benyomása az volt, hogy a Déli pályaudvaron milyen koszos a WC: „Persze tudtam, hogy a WC koszos, de ez nagy kontraszt volt. Nem azért lepett meg, mert nem tudtam, hogy koszos, hanem mert ugyan Franciaországban sem csillog-villog a mosdó, de azért járam én a párizsi vasútállomáson és ott korrekt körülmények voltak”.

Ami viszont pozitív élmény volt, az a város, annak szépsége: „Imádom, gyönyörű, sok a program, tudok újra színházba járni, a saját nyelvemen élvezni a kultúrát, a könyvek, az újságok – ezek nekem nagyon fontosak, és ez mind nem volt Nantes-ban, ahol hiába vettem meg ezeket, nem értettem teljes egészében őket”.

Kisgyermekes szülőként szerinte fontos még, hogy Budapesten sok a játszótér és a homokozó, utóbbiból például Nantes-ban alig találni, ami elég meglepő.

A nyugaton felszedett optimizmus vége

„Amikor hazajöttem, nagy volt bennem a lendület, mindent pozitívan láttam, nem láttam semmiben akadályt, mindig azt néztem, hogyan lehet a helyzeteket megoldani, tudtam, hogy úgyis megoldom, nem lesz semmi gond” – emlékezett vissza Zsófi.

„Eltelt egy év és érzem, lecsökkent bennem a kint megszerzett, felszedett lendület, eltűnőben az a derűs, nyugodt hozzáállás a mindennapokhoz, amit kint valahogy jobban sikerült átélni, a munkával kapcsolatos nehézségek ellenére is” – tette hozzá.

Persze az ő helyzetét meghatározta, hogy sokat volt otthon, először mert a második gyermekét várta, majd a szülés után a két gyerekkel.

„Nagyon fontos, hogy optimista, motivált, lendületes emberek legyenek körülöttünk, de azt sem lehet elkerülni, hogy amikor az ember bemegy a boltba és beszélget, akkor ráömöljön a panaszkodás” – mondta Zsófi.

„Ez a magyar borúlátás azért már változik, én nem vagyok hajlandó ennek megadni magam, de ahhoz nagyon kell az embernek a magába vetett hite és optimizmusa, hogy ne tiporja le őt a környezet” – tette hozzá.

Miről beszélgettünk még?

Kiköltözés Nantes-ba, az ottani időszak (elejétől)

A francia férje véleménye a Magyarországra költözésről (7 perctől)

Aktívan keresi a hozzá hasonló, pozitív gondolkodású embereket? (15 perctől)

Mi lenne, ha hazatérne félmillió magyar – át tudnák hozni az optimizmust? (17 perctől)

Itt feliratkozhatsz a Határátkelő YouTube-csatornájára. (Mi több, iratkozz is fel!) Ha inkább letöltenéd a podcastot, akkor azt például ezzel a programmal teheted meg.

Share.

About Author

Leave A Reply