Hazatérés Amerikából

0

Egy igazán különleges poszt a mai, hiszen a nagy részét Móni évekkel ezelőtt írta, és már önmagában érdekes visszatekinteni ennyi idő elmúltával egy hazaköltözés tapasztalataira, az igazi súlyát azonban számomra mégis a vége adta meg: a tipródást, amit egy el- és hazaköltözés jelent.

„(Ezt a cikket négy éve írtam, pár dolgot kivettem belőle, mert így is elég hosszú, pár mondat pedig most került a végére).

Röviden próbálnám összefoglalni, hogy mi történt, mielőtt hazajöttünk 2014-ben.

Én magyar vagyok, férjem amerikai, tízéves lányunk kettős állampolgár. 2013 decemberében lányom és én kiköltöztünk New Jerseybe az apja után, aki élt Budapesten öt évig.

Lejárt a tartózkodási engedélye és úgy döntött, hogy visszamegy Amerikába 2012-ben, amin senki nem csodálkozott azok után, hogy itthon olyan dolgokat kellett átélnie az építőiparban, amin biztos, hogy nem fognak sokan meglepődni.

Például: jelentkezett egy hirdetésre, amiben az állt, hogy bejelentett állást kínálnak. Felvették. Amikor megjelent az építkezésen, már azt közölték vele, hogy nem lesz bejelentve, és ha beteget jelent, többet ne is jöjjön dolgozni.

Azért elkezdte a munkát. Ő festő-mázoló egyébként. A fizetését nem akarták odaadni és mivel feketemunka volt, ezért nem tudta jogi útra terelni a behajtást. Mivel egy amerikait nem magyar fából faragtak, elment az építkezés területére, szép nagydarab ember lévén meg tudta ijeszteni a főnököt, aki a zsebéből kifizette, de így is kevesebbet adott neki, mint amivel tartozott.

Férjem, aki nem beszél jól magyarul, egy barátjával volt ott, akivel kihívták a rendőrséget. Ők azt mondták neki, hogy ha méregből megkarcolja a főnök autóját, akkor őt fogják elvinni, tehát ilyesmire ne is gondoljon. Azt javasolták, tegye fel a cég nevét az internetre, mint nem fizető céget. (Jó tudni, hogy már ilyen lista is van.)

Halmozottan nehéz döntés

Szóval a fentiek ismeretében talán érthető, hogy ő miért nem akart ide visszajönni, amikor kint van egy saját vállalkozása, amiben lehet pénzt keresni. Olyannyira, hogy néha csak hólapátolással lehet 600 dollárt keresni egy nap alatt.

Kemény meló, de egy hóeke sokat segít. Kint van igény erre a munkára. Hóból pedig van dögivel New Jerseyben és idős emberekből, akik a nyugdíjukból simán ki tudják fizetni azt, aki éppen bekopog, hogy havat akar lapátolni.

A lényeg, hogy nálunk halmozottan nehéz volt döntés. Tudtuk, ha jövünk, akkor nélküle jövünk. Abban az első posztban sokan félreértettek engem. Nem írtam azt sehol, hogy azért jöttem el Magyarországról, mert itt rossz volt. Mi másfél éve családegyesítés miatt indultunk el. Napra pontosan egy évet voltunk New Jerseyben.

Szürreális élmény

Azok, akik már utaztak sokat és nagyon messzire is, tudják, mire gondolok, amikor azt mondom hazajönni Amerikából ide olyan, mintha fényévekre kerülnénk egy másik helytől.

Nagyon szürreális élmény, talán a nagy időeltolódás is teszi, meg az a nagy mentalitásbeli, infrastrukturális különbség. A newarki vagy a Kennedy-reptér körüli hat-hétsávos autópályák után megérkezni ide igazán különleges élmény.

Van kisebb reptér a Ferihegyinél? Imádom ezt a repülőteret! Azért, mert itt akkor is jó, ha elindulunk róla és akkor is, ha megérkezünk.

Ami egyből mindig az arcunkba csap a reptéren, hogy milyen harácsoló módon váltanak valutát. Mi már résen vagyunk, de engem nagyon zavar, mert a külföldi, aki bemegy a városba és már váltott valutát Ferihegyen, egyből arra fog gondolni: engem nagyon csúnyán átvertek.

Kíváncsi lennek, hogy ezzel kapcsolatban a turistáknak mi a véleménye (példa: a reptéren a dollárért 220 forintot adtak, a belvárosban pedig ugyanazon a napon 272-t). Ezt szerintem lehet nyugodtan rablásnak nevezni.

Az első átverés

Ha már rablás. Végre nem azt láttuk, hogy a taxis hiénák álldogálnak. Egységes sárga taxi. Ami nem azt jelenti, hogy egy cég. Mi kifogtunk egy buzgó fiatalembert.

Mehettünk volna busszal, de már nagyon fáradtak voltunk. A buzgó fiú kiszámolta kb. mennyi lesz a tarifa. Nekem soknak tűnt, de azt mondtuk menjünk, mert a reptéri busz lassú.

A Pöttyös utcánál szólaltam meg először csodálkozva, hogy miért erre jövünk, még soha nem jött senki ezen az útvonalon. Lényeg, jó nagyot kerültünk. Amikor másodszor is szóltam érte, akkor kikapcsolta az órát. Ennyit a csalásról.

Az óra nem hazudik, akkor sem, ha egyenesen hazamegyünk és akkor sem, ha körbevisznek minket a világon. Nem jó érzés, hogy átverik azt, aki hazajön egy másik országból. Lehet, azt gondolta, nem emlékszünk Budapestre.

Az első napok

Aznap egyből bementünk a suliba, hátha sikerül a beíratás. Ez volt december 16-án. Nem sikerült. Már az ünnepi készülődés keretében nem volt kivel beszélni.

A gyerekek nagyon örültek a lányunknak. Édesek voltak. Közölték vele, hogy gyakorolja a magyart és mondja ki rendesen azt, hogy OK.

Nagyon jó volt látni mennyire boldog, hogy újra itthon vagyunk.

Mi New Jerseyben, vidéki életet éltünk. Elég elszigetelten, nem sok embert láttunk az utcákon. Budapesten mászkálva a lányom lelkesen felkiáltott: annyira jó megint városban lenni!

Hülye érzés az emberekkel beszélgetni. Nyilvánvalóan őrültnek gondol minket mindenki, hogy hazajöttünk. Ezen ledöbbenek. Örülnek nekünk, de nehéz megérteniük, az látszik.

Azt nem tudom igazán, hogy melyik részét fogadják be nehezebben, azt, hogy az Egyesült Államokból képesek voltunk hazajönni, vagy azt, hogy a férjem csak látogatóba jött két hétre, aztán visszamegy.

Megint látjuk a megszokott arcokat. Szinte mindig belebotlunk valakibe az utcán. A lányom néha megkérdezi: őt honnan ismerjük? Nem tudom, mondom én, szerintem valamelyik játszótérről még ovis korodból.

Az élelmiszerek

Én örömmel láttam az élelmiszerárakat. Egy év alatt nem volt komoly áremelés, sőt, némely terméknek, amit mi rendszeresen megvettünk még le is ment az ára. Csakúgy, mint a bérletnek és a közüzemi számlákon is látszik a csökkenés. Ez jó érzés. Lehet, hogy csak én örülök ennyire?

Én már kérdezgettem többször: mikor jön rá már valaki arra, hogyha emelik folyamatosan a bérlet árát egyre kevesebb ember fogja megvenni? Végre!

Azon egyébként mindig elcsodálkozom az Egyesült Államok után, hogy itthon milyen választék van élelmiszeráruházak táján. Ez is egy napi téma: én utálom ezt, én azért megyek ide, mert…,  én soha nem megyek oda, mert…, én azért nem megyek oda, mert bunkók a kiszolgálók… stb.

Miből is lehet választani? Spar, Interspar (egy cég, de mégis különböző választékkal) CBA, Auchan, Tesco, Lidl, Aldi, Real, Coop, Penny… kihagytam valamit?

Amerikában azokon a helyeken ahol éltünk szinte minden városban csak egy nagy élelmiszeráruház van.  A mi környékünkön Shop Rite volt, ahol laktam. Nálam a nyertes a floridai Publix.

Ugyanakkor meg eszembe jut az is, ahogy a férjem reagált az itteni termékválasztékra, amikor először jött velem Magyarországra: „Végre nem százféle gabonapehely van a polcokon. Tudok választani, nem kell azon agyalnom, hogy melyiket vegyem el a polcról.”

Amikor először jártam élelmiszerboltban az Egyesült Államokban, az tűnt fel, hogy az importtermékek (amik az általuk „ethnic isle”-nak hívott soron voltak találhatók) drágábbak, mint a hazai áruk.

A másik dolog pedig, hogy lehet ugyan például Milka csokit kapni, de annyira előtérbe van helyezve az amerikai csokoládé (pl. Hershey), hogy a Milka a kutyát sem érdekli.

Itthon sajnos máshogy működik a dolog. Nálunk a hazafiság megszűnik a pénztárnál. Szomorú, de tényleg így van.

„Mijen sündizznó?”

Januárban jön a beíratás. Azt tudom, hogy arról szó sem lehet, hogy újra járja a 3. osztályt. Így is évvesztes, az elég sokkoló lenne neki, ha őt vissza akarnák rakni, miközben a barátai már 4.-be járnak.

Nálam van a kinti bizonyítvány, ami be is mutatok. Arról már hallottam, hogy osztályozó vizsgát kell majd tennie. Azzal indult a beszélgetés, hogy a bizonyítványt elméletileg le kellene fordíttatni.

Na, ezt azért nem értettem, mert ha osztályozó vizsgát kell tenni, akkor minek a bizonyítvány? Meg egyébként is, gondoltam magamban, mit kell ezen lefordítani? Öt sorból áll. Matek, ének, testnevelés, környezet, amit kint tudománynak hívnak és a rajznak megfelelő művészet. A suliban vannak angoltanárok, de ezt még a gyerekem is lefordítja.

Mivel nem vagyok egyszerű eset, megkérdeztem tőlük: miért van az, hogy Amerikában felvették a gyerekem egy iskolába minden fordítás nélkül.

Végül nagyon jól megoldódott az ügy. Abban maradtunk, hogy az angoltanárok lefordítják és mivel csak a magyar nyelvről maradt le, ezért abból kell csak osztályozó vizsgát tenni. Megkaptuk a listát, miből kell készülni és március végére lett kiírva, tehát jóindulatból jó nagy adagot kaptunk.

Megláttam a lányom gyakorlófüzetében ezt a kérdést az első héten: „mijen sündizznó?” Nyilvánvaló volt, hogy nehéz a magyar nyelv és bizony kell gyakorolni (egyébként jó a helyesírása, de egy év, úgy tűnik, nagy idő).

A vizsgatémában volt három király (István, IV. Béla, Mátyás) és Hunyadi János. Azt összetett kezekkel kértem a lányomtól, nehogy azt írja a vizsgán, hogy IV. Béla bevezette a tatárjárást, mert visszaküldenek minket Amerikába (ugyanis ez szóban elhangzott tőle).

Volt még ilyen kaliberű, helyes elszólása: a cserebogárnak van egy olyan része, hogy érzékszarv (szóval a magyart kicsit újra kell értelmezni).

Tüskevár és Harry Potter

Iskolai órák keretében olvassák a Tüskevárt. Sajnálom szegényt, mert én imádtam Matula bácsit és a Balatont, de azok a gyerekek, akik Harry Potter történetén nőnek fel, dögunalomnak tartják mind a Tüskevárt, mind az Egri csillagokat.

A lányom tízéves és már túl van Harry Potter jó pár kötetén (most már angolul is). Én megmondom őszintén hálás vagyok J.K. Rowlingnak, hogy megírta, mert sok gyereket szoktatott rá az olvasásra.

Mint a legtöbb történet esetében, a könyv sokkal színesebb, mint a film. A lányom úgy kezdte el olvasni, hogy van egy kis barátja, aki sokkal többet tudott a történetről, mint azok, akik csak a filmet látták, hiszen ő olvasta a könyveket. Ezzel a gyerekeket egyfajta versenyre hívta, akik nem akartak alulmaradni, ezért inkább nekiálltak olvasni ők is.

A lányom írása javult, de ezt egyértelműen Amerikának köszönhetjük. Amikor először belenéztem ott a füzetébe, valami nem stimmelt. Szép volt a külalak. Azt mondta a suliban a printed írást követelik meg tőle.

Nagy elismeréssel vettem tudomásul, hogy szinte első nap elsajátította ezt az írásformát. Tehát nem kell a betűket egymásba fűzni. A külalak nagyon sokat változott.

Kint a szülői értekezleten került szóba a folyóírás, azt mondta a tanárnője, hogy kezdik felismerni Amerikában is, hogy a folyóírás jó hatással van az agyra. Jó reggelt, Amerika! Én már 1974-ben is a folyóírást gyakoroltam.

Tanszerek és felkészülés

Tanszerek és sulira való felkészülés, azaz ingyenes oktatás… Rögtön elköltök 12 ezer forintot az írószerben (milyen jó volt New Jerseyben, ahová még egy ceruzát sem kellett vinni, ott is volt egy kis lista, de nem igazán foglalkoztak vele, hogy viszünk-e valamit).

A könyvek kb. 15 ezerbe fognak kerülni, ha be tudom őket szerezni. Az iskolában azt tanácsolták, hogy ne rendeljem meg, mert az majd kb. meg is jön év végére.

Ezért bemegyek a Honvéd utcába a Kello Tankönyváruházba. Technikai okok miatt zárva. Mivel akkor még nem volt telefonom sem, ezért hősiesen járkáltam a városban.

Kiderült, hogy esetleg a József körúton az Apáczai kiadónál megvehetem. Ott is ez volt kiírva: technikai okok miatt zárva. Azt javasolták menjünk a Honvéd utcába.

Na, akkor már sikítani akartam és leszedni a papírt az ajtóról (belülről volt felragasztva). Végül a Honvéd utcai bolt egy hét után kinyitott. Egy könyv kivétel meg tudtam venni mindent, ami hiányzott, azt a suli könyvtárából ki tudta kölcsönözni a lányom.

Boldog volt a pajtásai között és elég gyorsan felzárkózott. Azóta a vizsgán is túl vagyunk, tatárokról nem volt szó. Ja, és azért, hogy kicsit még kekeckedhessek. A 15.000 forintos könyvcsomagból az angol füzet és könyv volt 8.000.

Közöltem az angoltanárral, hogy a könyvet nem fogom megvenni. Csodálkoztam, hogy milyen megértő volt (és hálás voltam az együttműködésért). Azt kérte, hogy a munkafüzetet azért vegyük meg. Azt meg is tettem.

Apropó. Ingyenes oktatás. Volt olyan szülő a házunkban, aki panaszkodott, hogy egy szekrénysort vetettek meg velük. Fejenként hatezer forintot kellett fizetni. Mivel ez panasz volt, megkérdeztem, fogott-e valaki puskát rájuk, hogy kifizessék? Nálam itt áll meg a tudomány.

Van olyan suli, ahol már arra kérték a szülőket, hogy tányért is vigyenek, mert a menzán nem lesz miből enni. Amíg a szülők nem hadakoznak nem lesz változás.  A gátak a fejekben vannak.

Magyar rendőrök

Nem sokkal azután, hogy megérkeztünk, egy szomszédommal az alábbi eset történt.

Leszaladt a közértbe, nem volt nála semmilyen okmány. A közért itt volt szemben a házunkkal, át kellett kelni egy elég forgalmas úton. A legtöbb ember (tudom, hogy nem helyesen) nem a zebrát választja, mert az jóval feljebb van, és inkább átszalad az úton, hogy egyből a közérthez jusson.

Szomszédomat úgy kapták el a rendőrök, hogy az akkor még itt álló BKV jegypénztár mögé rejtőzve vadásztak a gyalogosokra. Döbbenetes, hogy ilyen még létezik. Megbüntették 5.000 forintra és aztán még azért is majdnem bajba került, hogy nem voltak nála az okmányai.

Próbált rájuk hatni, azzal, hogy nagyon kevés fizetésből él, ne büntessék meg. Ezen el lehet vitatkozni. Nem szabad ott átkelni. De az, hogy gyalogosokra vadásznak rendőrök sunyi módon, az szerintem elfogadhatatlan.

Az Egyesült Államok után egy ilyen rendőri intézkedést látni sokkoló. Ott olyan tisztelete van a rendőrnek, ami itthon szerintem soha nem volt. Mégis, ez után az eset után is, én azt tudom mondani, hogy végzik a dolgukat.

Nekem többen mondták már azt, hogy nehogy azt hidd, hogy kijönnek, ha kihívod őket. De kijönnek, én már sokszor tapasztaltam, és ha éjjel háromkor hívtam őket, mert a részegek óbégatásától nem tudtam aludni, akkor addig álltam az erkélyen, amíg ki nem jöttek. Mindig kijönnek, nekem ez a tapasztalatom.

Nehéz hazatérés

Az, hogy mennyire nehéz döntés volt egyébként hazajönni 2014-ben, még a végére szeretném ide leírni.

Kimentünk a JFK-re, már be voltunk jelentkezve. Láttam, hogy lányom és férjem mennyire szomorúak. Férjem ki akart menni egy cigire, mondtam a lányomnak, hogy menjen ki Ő is vele nyugodtan.

Mikor visszajöttek, mindketten sírtak. Lányom nekünk támadt: a fejem felett döntöttétek el ezt az egészet, engem meg sem kérdeztetek, én szeretem Amerikát, itt minden olyan jó…

Férjem próbálta neki elmagyarázni, hogy az ő érdekében történik minden, de közben fogta a fejét. Én pedig arra gondoltam, ha most felszállunk, lehet, hogy a lányom örök ellensége leszek. Azt mondtam nekik, lemegyek a mosdóba.

Odamentem a Norwegian Airlines pultjához, ahol a légi kisasszonyok már nyugodtan nevetgéltek, mert alig volt már felszálló. Megkérdeztem tőlük, mi lenne, ha nem szállnánk fel a gépre.

Le tudják-e még hozni a csomagunkat, de elsősorban az érdekelne, hogy engem feltettek-e már egy olyan listára, ami szerint elhagytam az országot, ugyanis a zöld kártyám intézése folyamatban van?

A válaszuk az volt, hogy igen, le tudják hozni a csomagot. Én pedig nem leszek a listán, hiszen végül nem hagyom el az országot és nem leszek a felszálló utasok listáján. Azért azt megkérdezték miért nem akarunk felszállni (én azt gondoltam, egyből az FBI-t hívják majd).

Visszamentem a családomhoz és lányom elküldtem a Starbucks pultjához, hogy nézze meg a sütiárakat. Addig elmondtam férjemnek, hogy mit mondtak a pultnál. Maradjunk? A válasz igen volt természetesen. Lányom boldog volt.

Én másnap tiszta szívemből gyűlöltem Amerikát. Soha nem felejtem el azt a reggelt. Akkor először és utoljára éreztem annak a súlyát ilyen erővel, hogy milyen az, ha valaki nem a saját hazájából választ párt magának.

Tudtam azt is nagyon jól, hogy meg kell ráznom magam és a gyerekem érdekében le kell győznöm a honvágyam. Az Ő élete volt a tét.

De a következő héten minden kezdődött elölről. Este fájt a hasa, sírt, hogy nem akar iskolába menni. Tehetetlen érzés volt. Szörnyű volt látni. A férjem nem akarta kimondani, hogy ez így nem jó. Azt akarta, hogy maradjunk, nyilván.

Aztán végül elég lett. Két hónap múlva úgy jöttünk haza karácsony előtt, hogy férjem is jött velünk. Így könnyebb volt az egész. Azóta négy év telt el és tudom, hogy jó döntés volt, mert most van egy boldog, kiegyensúlyozott gyerekünk, akinek volt egy boldog gyerekkora. Hogy mi lett volna, ha maradunk…?

Reménykedtem, hogy férjem utánunk jön. Most, hogy ennyien elmentek ebből az országból, simán beindulhatott volna neki egy jó kis vállalkozása. Nagyon szépen fest, és ahogy hallom, a jó festők nagyon keresettek.

Mit hoz a jövő?

A végére még annyit, hogy miközben lezárom ezt a cikket, már az is eldőlt, hogy lányomat felvették abba a gimnáziumba, ahová jelentkezett. Sok barátjával kezdhetné az évet itthon szeptemberben.

Érdekes volt látni, hogy aznap, amikor megtudta, hogy felvették, mégis úgy döntött, hogy ő a középiskolát New Jerseyben kezdi. Én engedni fogom akkor is, ha én még itt ragadok egy darabig, illetve hogy velem mi lesz, arra kíváncsi leszek, mert elég döbbenetes döntést hoztam, de erről majd később beszámolok.

Ki a jó szülő? Talán Bertolt Brecht tudja a választ.”

Hogyan beszélgessünk amerikaiakkal?

Share.

About Author

Leave A Reply