Hátramaradt szülők: „eldöntöttük a család szétszakadását”

0

Nem csak itt a blogon, de a szakirodalomban is meglehetősen kevés szó esik azokról a szülőkről, akik gyermekei külföldön próbálnak meg boldogulni. Pedig a felnőtt gyerekek határátkelővé válása sokszor vezethet a szülők társas elszigetelődéséhez, ráadásul az idősek gondozásának és támogatásának korábbi gyakorlatát is megváltoztatja. Ma olyan történetek következnek, melyekben a határátkelő fiatalok és a hátrahagyott szülők a főszereplők.

Miközben Európában általános jelenség a társadalom elöregedése, az Európai Unió nyújtotta lehetőségek és az abból következő határátkelés alapvetően változtatja meg azt is, miként funkcionál egy olyan család, melynek egy része külföldön él, miként tudják támogatni az (idősödő) szülőket és általában véve milyen hatása van a szülők egészségi állapotára a gyerekek elköltözésének.

Az MTA KRTK Regionális Kutatások Intézete Migráció Alulnézetből című kötetében  Váradi Monika Mária írt erről egy nagyon érdekes tanulmányt (ezen a linken a 199. oldaltól olvasható), ebből szeretnék pár érdekes példát megmutatni.

Ami közös ezekben a sorsokban, hogy miközben a fiatalok külföldi munkavállalását különböző okok váltották ki, a szülők számára határátkelésük megrendítő tapasztalat volt, gyakorlatilag életük jó részét újra kellett értelmezniük.

„Ez pedig nagyon nehéz, ha nem lehetetlen feladat, hiszen a racionális belátásokat felülírják a földrajzi távolságból, a fizikai közelség és az intimitás hiányából fakadó fájdalmak.

Minden család kidolgozza a telefonos, skype-os kapcsolattartás szokásait, rituáléit, fontosak, elmaradhatatlanok ezek a beszélgetések, a napi, heti eseményekről megosztott információk ide-oda áramoltatása” – írta a szerző.

Bence története

Bence érettségi után a szülők vendéglőjében kezdett dolgozni, ám 22 évesen úgy döntött, inkább Ausztriában folytatja a barátnőjével, miközben arra is kíváncsiak voltak, hogyan bírják majd család nélkül.

Ismerőseik már dolgoztak kint, és noha a német nyelvtudással hadilábon álltak, végül olyan helyre kerültek, ahol a szálloda dolgozói jórészt magyarokból álltak. Bence barátnője szobalánynak, ő mosogatónak jelentkezett.

Azóta már előrelépett (főzött, reggeliztetett, stb.), más kérdés, hogy ennek ellenére ugyanúgy minimálbért keresett.

„Konkrétan azért keresnek magyarokat, mert a magyar olcsó és jó munkaerő. Ezt ők mondták kint. Helybeli nem jelentkezik ilyenre, a pénz miatt. (…) Magamnak azt mondtam, nem is panaszkodhatok, mert nem tudok németül, amit megegyeztünk, bért, megadták, a szállást, ellátást biztosították, az, hogy egy kicsit többet kell dolgozni, de nem szakadtam meg, többet is tudtam volna csinálni” – mesélte.

Bencéék célja az, hogy annyi pénzt összeszedjenek, amennyiből tudnak venni egy lakást. Azt azonban még ő sem tudja, ehhez hány szezont kell lehúzni Ausztriában. Egyelőre azt mondta, a családi vállalkozást nem venné át.

Csaba története

Csaba Bence 5 évvel idősebb bátyja. Ő nyolc hónapot dolgozott Angliában.

„Dolgozott itt is a vendéglőben, és úgy gondolta, hogy kimenne egy étterembe mosogatni (…) A mai napig visszasírja a londoni napokat, hónapokat, annyira jól érezte magát. Visszajött, de már érezhető volt, hogy nem érzi jól magát itt” – mesélte édesanyjuk, Bea.

„Ennek többnyire az volt az oka, hogy a barátai nyolcvan százaléka elment itthonról, nem csak az országba, hanem külföldre is. Miamitól kezdve Angliáig, Írországig, Németországig, Hollandiáig mindenütt vannak azok a barátok, akik eredetileg itthon kellene, hogy legyenek. Szerintem magányos volt. Itt a vendéglői történet már nem elégítette ki, főleg egy London után” – tette hozzá.

A most Budapesten dolgozó Csaba régóta vágyott Londonba, édesanyját nem is nagyon lepte meg, hogy végül kiment: „Akinek ez nagy meglepetést okozott, az a párom volt. Ő Excel-táblákat csinált neki, hogy jövedelemben egyáltalán nem éri meg, hogy kimész, mert itt is megkeresed ugyanazt. És nem lehetett meggyőzni”.

Bea egyik megjegyzése azért sokat elárul arról a kettősségről, amiben a határátkelő fiatalok szülei élnek, akik egyrészt nyilván szeretnének gyerekeiknek egy biztosabb jövőt, másrészt valahol nyilván azt érzik, mint Bea: „csak én bíztam abban, hogy nem jön össze – hát összejött”.

A szülők most próbálják hazahívni Csabát, miként az édesanya fogalmaz, „én nagyon bízom abban, hogy mindkét fiam hazakerül”. Az egy másik kérdés, hogy a szülők nagy álmát, a közös családi vállalkozást meg lehet-e valósítani…

Mit gondol az édesanya?

A fiúk döntéséhez az édesanya persze felemásan viszonyul, hiszen magát a határátkelést jó lehetőségnek tartja arra, hogy egy fiatal kipróbálja magát, rendesen megtanuljon egy (vagy több) nyelvet, más kultúrákkal ismerkedjen meg, nem beszélve az anyagiakról.

Ez persze az elmélet, más a helyzet akkor, ha a saját személyes, családi sorsot nézzük. „Engem megvisel. Engem megvisel. Akár a saját családomat nézem… és ezért dühös is vagyok igazán, hogy nem tudunk olyan gazdasági helyzetet teremteni, hogy itt tartsuk a fiataljainkat. Mi lesz velünk?! Mi lesz velünk?! És az egész tragédiája, hogy ha kimennek, és ott megalapozzák az életüket anyagilag, akkor kint is fognak maradni. (…) Ha meg hazajönnek, akkor itthon nem fognak tudni olyan gazdasági stabilitást teremteni, mint kint, mert felélik. Mi ezt próbáljuk nekik elmagyarázni” – mondta az édesanya.

Beát jól láthatóan frusztrálja, hogy minden erőfeszítésük ellenére sem tudtak megfelelő anyagi hátteret biztosítani a gyerekeiknek.

Amikor az anya egyedül marad Magyarországon

Akadnak olyan élethelyzetek is, melyekben egy család gyakorlatilag szétszakad, ráadásul úgy, hogy a gyerek és a férj megy külföldre, az anya pedig (valamilyen okból) otthon marad.

Ez történt a nyugdíj előtt álló, pedagógus Márta és férje, András, valamint gyerekük, Tamás esetében. A család a rendszerváltás környékén nyitott két kisboltot, ami egy ideig jól ment, aztán lassan egyre nehezebb lett a megélhetés, jöttek az egymást követő hitelek, végül a svájci frank – és ebből következően az egyetlennek tűnő megoldás, a külföldi munkavállalás (ismerős történet, nem?).

A fiú, Tamás 2009-ben, huszonhat évesen ment Ausztriába dolgozni, három évvel később követte akkor 56 éves édesapja is. Mivel mindketten jól beszéltek németül, könnyen találtak munkát.

Tamás gyakorlatilag elsőre megtalálta a helyét egy szállodában, ahol az édesanya szerint a tulajdonosok szinte gyermeküknek tekintik, jó fizetése van, ünnepek idején ajándékot kap – jó dolga van. Mivel ez szezonális munka, két szezon között Magyarországon Ausztriából behozott használt áruk értékesítéséből van bevétele.

Édesapja, András több szállodában is dolgozott már szintén szezonális munkát, az ő fizetése gyakorlatilag egy az egyben megy a törlesztésre, de még így sem elég, Tamásnak is be kell segítenie.

Természetesen felmerült, hogy az édesanya is csatlakozzon a két férfihoz Ausztriában, ám ez egészségi állapota miatt nem lehetséges, így aztán a család (legalábbis az év egy részében) szétszakadt.

Ha ez nem lenne elég, még legalább tíz év kellene ahhoz, hogy visszafizessék az adósságukat (ráadásul az apa kora is nehezíti a helyzetet).

„Én lassan tönkremegyek ebben, az adósság elvitte minden tartalékunkat, semmi olyat nem tudok adni a gyerekemnek, amivel el tudnám indítani, inkább ő az, aki támogatja a családot. Megtehetné azt, hogy fütyül az egészre, gyűjtöget magának. Ördögi kör, én mondom, lassan tönkremegyek ebben” – mondta Márta.

Az, hogy a fia külföldre menjen dolgozni, közös döntés volt, és nem is az egyszerűek közül való.

„Elhúzódó döntés, utólag bánjuk is, hogy ennyire elhúztuk, hiszen ez alatt az idő alatt a mínuszaink is növekedtek. Nehéz azért! Tulajdonképpen ezzel a döntéssel eldöntöttük a család szétszakadását. Ezért húzódott. Éveken keresztül beszélgettünk. (…) Tulajdonképpen ez a helyzet teljesen tönkretette a családot. Teljesen” – mondta.

Hét (+1) hazalátogatási stratégia

(Fotó: pixabay.com/publicdomainpictures)

Share.

About Author

Leave A Reply