Határátkelés két gyerekkel, egyedül

0

Teljesen egyedül, vagy családdal sem olyan könnyű nekiindulni, de egyedül, két gyerekkel pláne nem az. Márpedig mai szerzőnk, bj így vágott bele a franciaországi életbe, de úgy érezte, muszáj megpróbálnia.

„Reggel 4.00 óra van és mivel már több, mint egy órája nem alszom, azon gondolkodván, hogyan is oldom meg, ha a kisebbik gyermekemnek kórházba kell feküdni – ki marad a nagyobbikkal, az jutott eszembe, akár meg is írhatnám, hogyan kerültem ebbe a helyzetbe. 🙂

Régóta olvasója vagyok a blognak, kommentelni nem szoktam, de pl. az ünnepek körül küldtem be képeket a menüről (ami aztán ki is került a Facebook-oldalra. 🙂

Én sok írásból hasznos információkat szereztem – vagy csak egyszerűen jó volt olvasni őket – íme hát az én történetem, hátha valakinek ezzel tudok segíteni.

A Határátkelőn elég sok profillal találkoztam, de a sajátomhoz hasonlóval nemigen (ezért néha fel is merül bennem, vajon normális vagyok-e. :). A határátkelésre 2 gyerekkel (12 és 5 évesek) vállalkoztam, egyedül. Még csak nem is egy szuper állásajánlatra érkeztem, viszont régi vágyamat teljesítem be.

Több, humán területen szerzett diplomával rendelkezem, a volt férjem amerikai, ami duplán jól jött, mert egyrészt a gyerekek eleve kétnyelvűek (tehát bármilyen országba is megyek, angolul megértetik magukat), másrészt, mivel az apjuk nem él Magyarországon, nem gördített akadályt a határátkelés elé (bár erősen próbálkozott, de tekintve, hogy nagyon ritkán jár látogatóba, én pedig jogász (is) vagyok, gyorsan belátta, ez nem fog sikerülni.

Emellett éltem már külföldön, több országban is megfordultam (még a házasságom alatt) és a baráti köröm jelentős része szintén „elvándorolt”. (Ez talán azzal is összefüggésben állhat, hogy északkelet-magyarországi vagyok eredetileg.

Az a rémes 2015

A határátkelésem úgy indult, mint nagyon sok más történet: egy vidéki kisvárosban volt egy közepesen jó munkám (sok szempontból szerettem, de a fizetésemet pont nem), nem volt lakásom (így bérelnem kellett), igyekeztem egy válás- és egy „nagy szerelem-gyors összeköltözés-gyors szakítás” után egyenesbe hozni az életem.

Aztán a 2015-ös év – életem eddig (és remélhetőleg jövőbeni) legrosszabb éve – sok változást hozott. Egy éven belül meghalt több rokonom is, köztük a nagymamám, akit nagyon szerettem.

Emellett a szüleim mindketten (szinte egyszerre) veszítették el az állásukat, majd depressziósak lettek, majd anyukám rákos, a testvérem pedig majdnem elveszítettem egy közlekedési balesetben.

2016 év elejére úgy tűnt, kitisztulnak a dolgok, valahogy helyrehozunk mindent. A szüleim a fővárosba költöztek, a testvérem is ide került (a baleset után sokáig nem maradhatott egyedül), ezért én is itt kerestem lakást, a gyerekeknek új iskolát-óvodát..

Majd egyik napról a másikra kiderült, engem is műteni kell, ha szerencsém van, még időben, így talán megúszom a kemoterápiát, egyebet – szerencsém volt. Persze, nem hülyeség, hogy a rák a legyengült, összetört embert támadja, sokszor lelki okai (is) vannak.

Miért nem működött a magyarországi munkakeresés?

Néhány hónap után úgy éreztem, itt az ideje, hogy változtassak az életemen, új állást keressek, rendszert vigyek a káoszba. Egy rövidebb időszak után, amíg a „stabil” állásom mellett kerestem, ugrottam az ismeretlenbe, otthagytam a munkám.

És itt talált meg az első komolyabb pofon. Több humán diplomával, felsőfokú nyelvismerettel sem sikerült normális (tehát anyagilag és szakmailag is vállalható) helyet találnom magamnak – a fővárosban!!

Több hónapos keresésem tapasztalatait az alábbiakban foglalnám össze.

A munkavállalásra az alábbi lehetőségeid vannak:

Baromi jó kapcsolatrendszered van

Ez előbb utóbb politikát jelent – vagy elmész közvetlenül (közigazgatás, állami vonal) a „rendszert” szolgálni, vagy ha szerencséd van, bekerülsz olyan céghez, aminek megfelelő összeköttetései vannak a megfelelő helyeken.

Elmész egy multihoz

Ez csak akkor működik, ha minimum középfokú nyelvismereted van (nekem volt) és vállalod, hogy napi 12-14 órákat dolgozol. Kipróbáltam régebben, de gyerekkel sem anyagilag, sem szervezésileg nem működött volna hosszútávon.

Saját vállalkozás

Ezt felejtsd el, ha csak nem régóta működő, családi cég, vagy valamilyen nagyon különleges dolog, amit csinálsz. Én egyébként ebben gondolkodtam (saját iroda hosszútávon) és egy ismerősöm segítségével meg is próbáltam, de egyedülálló anyaként egyszerűen vállalhatatlan, hogy hónapokig, évekig teljesen bizonytalan bevételed legyen.

Még mielőtt darabokra szednének a kommentelők, 🙂 természetesen nem állítom, hogy a fővárosban nem lehet állást találni (csak ott lehet szinte), csak a saját tapasztalatomat írom le, azt illetően, nekem miért nem működött a magyarországi munkakeresés.

Már semmit nem tudtam volna fizetni

Mire idáig jutottam a felismerésben, már 2016-nak is eltelt jó része, és még mindig ott voltam, ahol a part szakad. Konkrétabban: egy elég jó, budai környéken, egy olyan bérelt lakásban, aminek a bérleti díját nem tudtam volna kifizetni, ha késik a gyerektartás.

Sőt, egy idő után semmit nem tudtam volna kifizetni, ha késik a gyerektartás, mert a havi bevételem még a lakbér összegénél is kevesebb volt.

Közben elnéztem a szüleim, akik nyugdíj előtt kerültek az utcára, és kezdtek mindent újra egy idegen közegben, 60 évesen. Úgy éreztem, én még mindig sokkal jobb helyzetben vagyok, ha a 30-as éveim közepén kell valamit a nulláról felépítenem, mintha ugyanezt dupla ennyi idősen tenném.

Ekkor már 2. éve elkezdtem a PhD-képzést az egyetemen, de nem különösebb idő- (energia) befektetéssel tudtam részt venni a projektben.

Nem volt veszítenivalóm

Viszont 2016 őszén, amikor elkapott az a bizonyos „már tényleg elég volt – nincs tovább, valamerre el kell induljak, semmilyen reális esélyem nincs sem saját lakásra, sem az anyagi helyzetem stabilizálására”, akkor megláttam az egyetemen az Erasmus-pótfelvételi kiírást.

Az Erasmus egyébként egy kiváló dolog, fiatal egyetemisták néhány hónapos külföldi tapasztalatszerzésére. Na most én se fiatal nem voltam, se a klasszikus egyetemista kategóriába nem tartozom.

Mindkét diplomámat már gyerek mellett fejeztem be, az elsőt még nappalin, a másodikat már levelezőn, közben persze dolgoztam.

De: se állásom, se lakásom, se pénzem, se párkapcsolatom nem volt. Ergo: veszítenivalóm se.

Volt viszont: nyelvtudásom, diplomám és két belevaló, angolul beszélő, a magyar iskola-rendszerbe nem illeszkedő gyerekem.

Gyors mérlegelés után beadtam a pályázatot és mivel az Erasmust nyelvtudás (pipa) és tanulmányi átlag alapján osztogatják (PhD-n nem nagy dolog a kitűnő átlag), nem volt kérdés, megkapom.

Hát így kerültem ide, Párizs mellé, jelen pillanatban egy beteg gyerekkel, de valahogy mégis könnyebben, nyugodtabban, még ebben a helyzetben is.

A tanulság?

Semmi különös, hacsak az nem, hogy soha nem vagy túl idős / túl bonyolult helyzetben lévő / túl akármicsoda ahhoz, hogy elindulj.

Ha érdekel valakit, szívesen megírom a folytatást, hogy hogyan találtam lakást, iskolát, és ezek szerint az egészségüggyel kapcsolatos tapasztalataimat.”

(Fotó: pixabay.com/marcisim)

Share.

About Author

Leave A Reply