Határátkelés a komfortzónán túl

0

Minden határátkelés egyben a komfortzóna átlépése is, hiszen szokatlan, sok esetben számunkra ismeretlen helyzetben és terepen kell kipróbálnunk magunkat. És ezzel még nincs vége, persze, hiszen munkába állunk, munkahelyet (vagy akár karriert) váltunk – mindezt nem könnyű végigcsinálni.

Különösen nehéz lehet a helyzet év elején, mert a január és a február mindenhol kifejezetten nehéz időszak, különösen, ha valaki nem állandó munkahelyen dolgozik, hanem külsősként szerződéssel vagy ügynökségen keresztül.

Nincs ez másként Los Angelesben (és általában Amerikában) sem, ahol a karácsonyi és évvégi őrület után leül a piac, a kereskedelemben sem egyszerű ilyenkor boldogulni és túlélni.

Erre az amerikai nagyvárosban élő Tamás szerint érdemes felkészülni anyagilag is, annyi tartalékot összeszedni az év többi részében, hogy az ember ki tudja húzni ezt az időszakot.

Akkor van gond, ha a határátkelő (mint anno Tamás) nincs erre felkészülve. Ha az ember nem biztos állásra megy, akkor jobb, ha elfelejti az év elejét, mert még egy nagyvárosban is elég kevés esély van a sikerre.

Hasonló a helyzet Angliában is, tehát aki rövid távú szerződésekkel dolgozik, vagy akár az év elején akar munkát találni külföldiként megérkezve, jó, ha felkészül arra, hogy lesznek nehézségei – mondta a brit fővárosban élő Bandosz.

Élet a komfortzónán túl

Persze külföldön is előfordul az (talán még gyakrabban is), hogy az embernek ki kell lépnie a komfortzónájából. Még nehezebb a helyzet, ha nem ő lép ki, hanem (mint Bandosz esetében) kitolják onnan, azaz megszűnik a munkahelye.

Az ember ilyenkor nem tehet mást, mint megpróbál elsajátítani olyan új készségeket, melyekre igény van. Bandosz például újságíróként hagyományos szerkesztőségben dolgozott, aztán amikor az megszűnt, akkor elment a digitális tartalomgyártás felé.

Ehhez tanult egy kis webdizájnt, majd jött a digitális copy writer munka, aminél megint csak hasznát vette a korábban felhalmozott tudásnak.

„Úgy érzem, hogy még mindig olyan dolgokat csinálok, melyeknek köze van az eredeti foglalkozásomhoz, de ez mostanra gazdagodott egy-két, a digitális világban nagyon hasznos tudással” – mesélte Bandosz.

Nyilván nem árt, ha ez ember egy adott szakma minél több csínját-bínját ismeri, hiszen így teheti nélkülözhetetlenebbé magát – vélte Tamás, aki példát is hozott erre.

A glasgow-i reptéren egyszer vendéglátós magyarok beszélgettek arról, mennyit és a magyar szakmai végzettség. Amikor valaki nem csak teríteni és felszolgálni tud, hanem emellett sommelier-ként azzal is tisztában van, hogy milyen ételhez milyen bor illik, ismeri a konyha működését és van egy kis értékesítői vénája is – ezek összességükben olyan helyzetet teremtettek, amikor nehezen nélkülözhetővé vált.

„Mindig azt mondják, hogy mindenki lecserélhető. De azt azért nehéz lecserélni, aki egyszerre tud felszolgálni, bort kínál, megteríti az asztalt és még a konyhát is ismeri” – vélte Tamás.

A határátkelők elveszik a helyiek munkáját?

Határátkelőként persze fel kell készülni arra, hogy még szakmán belül is lejjebb kell kezdeni a külföldi karriert, ugyanakkor mindig adódik olyan alkalom, amikor megmutathatja az ember, mit tud.

Ha ilyenkor képes élni a lehetőséggel, akkor Tamás szerint kinyílik a világ, ami azt is jelenti, hogy az így összeszedett magabiztossággal már meg tudjuk kérni a munkánk árát.

Ehhez persze nem árt, ha az emberben van alázat a munka iránt. Bandosznak például úgy jött az egyik nagy lehetőség, hogy az egyik projektben, amiben dolgozott, az angol kollégák nagyon nem bírták a vezetőt, sorra buktak ki mellőle, mert nem volt könnyű személyiség és sokat követelt.

„Én meg úgy gondoltam, ez nekem nagyszerű alkalom, sokat tanulhatok, nem fogok balhézni. Túléltem ezt a projektet, aztán utána már mehettem a következőbe – szóval ez nekem nagyon sokat adott” – mesélte Bandosz.

Aztán persze az asszimiláció része az is, amikor az ember egy idő után átveszi a helyi munkavállalók szokásait és tempóját, de időről időre azért érkeznek kihívások akár egy új kolléga, akár egy gyakornok képében.

A nyomás külföldön (például Amerikában) is megvan, de Tamás érzése az, hogy a mértéke alacsonyabb, mint Magyarországon, ahol sokszor a kiadott munka már tegnapra kellett.

„Nekem a legsokkolóbb dolog az ideérkezésem után az volt, hogy friss munkavállalóként senki sem várta el tőlem, hogy amikor pénteken véget ért a munka, akkor tényleg véget ért. Öt órakor végeztünk és hétfő reggelig senki nem akart tőlem semmit. Hirtelen lett hétvégém, ami a magyarországi munkámban szinte példátlan volt” – emlékezett vissza Tamás, hozzátéve, hogy ez persze nem azt jelenti, hogy az embernek ne kellene odatenni magát a munkában.

Sokan járnak úgy, hogy beragadnak olyan munkába, amit nem szeretnek, elhitetve magukkal, hogy nincs más lehetőségük. „Lehet, hogy ha megreszkíroznának két hét munkanélküliséget, akkor jönnének az esélyek” – tette hozzá.

Visszatérve a komfortzónából való kilépésre, az ember egy idő után megszerzi az ilyen helyzetek kezeléséhez szükséges magabiztosságot, rájön, hogy (nyilván bizonyos keretek között) bármit képes megoldani.

„Persze fontos az alázat, de ilyenkor azt érzed magadon, hogy verhetetlen vagy, meg tudod csinálni” – mondta Tamás.

(Ha kíváncsiak vagytok, mi mindenről beszélgettünk még, mi a helyzet a marhafelsállal és a zöldborsófőzelékkel, akkor hallgassátok meg a Los Angeles-London-Budapest tengely podcast-sorozat legfrissebb adását. Ha inkább utazás vagy sportolás közben hallgatnátok, akkor például ennek a linknek a segítségével le is tölthetitek.)

A korábbi adásokat pedig itt hallgathatjátok meg.

Nektek milyen tapasztalataitok vannak a komfortzónából való kilépéssel? Mi jelentette a legnagyobb nehézséget és mire vagytok a legbüszkébbek?

(Fotó: pexels.com/bexcallaghan)

Share.

About Author

Leave A Reply