Hasítanak a svédek

0

Miközben Európa nagy része azon siránkozik, hogy folyamatosan fogy a népesség, Svédországban éppen ellenkező a tendencia, a skandináv ország lélekszáma várhatóan a héten eléri a 10 millió főt.

Noha a helyi statisztikai hivatal csak február közepére jósolta, az új adatok szerint Svédország lélekszáma már január 20-án eléri a tízmillió főt, mert gyorsabban nő a korábban számítottnál. A lakosság száma múlt szombaton 9 996 419 volt, és várhatóan január 20-án éri el a tízmilliót.

A lélekszám gyarapodása főként az országba érkező bevándorlóknak köszönhető. „A második világháború vége óta a bevándorlás fontos tényezője lett a népesség növekedésének” – mondta Tomas Johansson, a statisztikai hivatal vezetője a svéd rádióban.

Az Európai Unió tagországaihoz képest is gyors ütemben nő a svéd lakosság száma. A statisztikai hivatal adatai szerint Svédország lakossága 1950-ben 7 millió, 2004-ben 9 millió, 2014-ben pedig 9,6 millió fő volt.

A lakosság 90,8 százaléka svéd, 2,5 százaléka pedig svédországi finn. Az országban nagyobb csoportban élnek irakiak, az egykori Jugoszláviából (főleg Boszniából) származók, lengyelek, irániak, illetve Libanonból, Szíriából és Törökországból érkezettek.

Az országba 2014-2015-ben közel 250 ezer menekült érkezett. Svédország nyitottan és befogadó módon állt a menekültekhez, de 2015 novemberére ott is szigorításokat kellett bevezetni.

Åsa Romson miniszterelnök-helyettes akkor szemmel láthatóan kínok között jelentette be, hogy bármennyire is szerettek volna több menekültet befogadni és ellátni, nem képesek rá. Így is annyi menekültet fogadtak be, hogy ha az ország lakosságszámának arányát vesszük alapul az EU-n belül, ez uniós szinten 25 millió menekültnek felelne meg.

Share.

About Author

Leave A Reply