Hanoi benyomások

0

Vietnam egyre népszerűbb a nyugati turisták körében, ennek minden előnyével és hátrányával együtt. Steve posztjában mindkettőről esik szó, az általa megfogalmazottak ezzel együtt is inkább első benyomások gasztronómiától közlekedésen át a pénzig.

„A kambodzsai Siem Reapból érkeztünk egyórás repülőút után. Kora este volt, amikor Hanoiban landoltunk. Nejemmel és Hongkongban élő fiammal három napra jöttünk.

Ahogy a gép taxizott, az ablakból látni lehetett egypár MIG (vagy Mirage?) vadászgépet, amolyan fordított U alakú minihangárok alatt, a reptér szélén. Gondolom Hanoi repülőterét a katonaság is használja.

Csak kézipoggyászunk volt. Irány az útlevélvizsgálat, de előtte a vízumot is meg kellett vennünk, 25 dolcsiért. Voltak bőven, jó néhány sor alakult. A miénket valami vita tartotta fel.

Egy orosz fiatalember hangoskodott, hogy az ő vízumát már kifizették, és az utazási iroda ide küldte. A vietnami funkcionárius csak nem értette, pénzt követelt. Na, sort váltottunk. A vízummal az útlevélben simán átjutottunk a vámon.

Kiléptünk a nagy váróterembe, ahol a taxisok rögvest lerohantak. De mi inkább a hivatalos taxibódéhoz mentünk. Megmondtuk a hotel nevét és az utat itt előre kifizettük. Gondolom, így drágább volt. Máris jött a sofőr. Fehér vasalt ingben jó benyomást keltett. Egy újnak kinéző légkondicionált Camryhez mentünk.

Az első benyomások

A sötétben néztem ki az ablakon. Egy magasított gyorsúton hajtottunk, hasonlón a Ferihegyről bejövőhöz. Jobbra-balra sűrűn épített házak, majd bérházak, megspékelve kis éttermekkel, kávéházakkal.

Negyven perc múlva a hotelunkhoz értünk, ami Hanoi egyik legjobbja. A fiam foglalta, nem kérdeztem, mennyibe került. Neve Metropole Hotel, 1901-ben épült, francia gyarmati stílusban. Az Operától egy kőhajításra a francia negyedben.

Nagy flanccal fogadtak, népviseletbe öltözött lányok hajlongtak, miként a liftes fiúk és általában mindenki más is. Letettük cuccunkat a szobánkba. Lementünk a hotelkertbe, közel az uszodához. Mellette van a bár és az egyik étterem.

„Jobb” emberek nagyszámúan, dekadens atmoszféra. A bárban egy mélyhangú fekete amerikai nő énekelt. Rendeltünk martinit, mert az illett a helyhez. Ezután már csak vártam, mikor jön velem szembe Graham Greene, aki állítólag anno szeretett itt tartózkodni.

A lehetetlen feladat

Egy idő múlva, ugyan már elég késő volt, elhatároztuk, hogy elmegyünk sétálni. A hotel a belvároshoz közel volt, egy kis tó mellett. A tavacska körül egy sétány. Na de a tó partjához át kellett menni a forgalmas bulváron, mopedek és autók szüntelen áradatán.

Nyoma sem volt gyalogos átkelőhelynek. Lehetetlen feladatnak tűnt. Végre egy lámpás útkereszteződéshez értünk, de még itt is a zöldben, veszélyesnek tűnt. A mopedesek nem állnak meg a piros lámpára, de téged, ha higgadt vagy, ügyesen elkerülnek. Az egész egy víz alatti haliskolára emlékeztet. Ott is a halak tömegével jönnek, de egy se ütközik beléd.

Az enyhe, nyárnak tűnő éjszakában (mellesleg február volt), hihetetlennek tűnt, hogy itt 50 éve amerikai bombázások voltak. Nagy volt az élet, fiatalok, szerelmespárok tömegével korzóztak, a kávéházak kinti asztalai tele voltak emberekkel.

Ázsia Párizsa

A 2,5 millió Hanoi ma Vietnam fővárosa, egyben a második legnagyobb város, az első Saigon, mai nevén Ho Chi Minh City. A két város közül Hanoit tartják a szebbnek, főleg a francia építkezés maradványai miatt. Az épületeken kívül, jó francia szokás szerint, találsz széles bulvárokat árnyas fákkal szegélyezve. Ezek mind Párizsra emlékeztetnek.

Az igazság az, hogy az utóbbi időkben Vietnám kedvelt turistacélponttá fejlődött. Egész évben jó a klíma. A tengerpart állítólag csodás. Jó néhány üdülőtelepet építettek, ahova télen Európából, vagy Észak-Amerikából, és legújabban Kínából érkeznek az emberek és töltenek el egy kellemes hetet. Thaifölddel versenyeznek, ahol ez már régóta megy.

A kalandosabb egyéni utazó, aki többre vágyik a két nagyváros felfedezésénél, vehet vonatjegyet. Az ország nagyon szép, néhol hegyes, hosszú és keskeny, hosszában végig lehet utazni, itt-ott leszállva, érdekes településeket meglátogatva.

A gasztronómia

Vietnamban a konyha is nagyon jó. Az ázsiai alap nem kevés francia behatással csodákat produkál. Az árak nem magasak. A lakosság imád jól enni. Minden friss. Már van olyan réteg, akinek van pénze étterembe járni. Nem úgy, mint Kambodzsában, Hanoiban az éttermek helybéliekkel vannak tele, nem turistákkal.

Hotelunkban érkezésnél egy nagy tábla is üdvözölt. Eszerint három napra a hotel nagy éttermének konyháját egy párizsi három Michelin-csillagos étterem séfje veszi át.

A jegy a már-nem-is-tudom-hány-fogásos vacsorára 150 dolcsi volt fejenként. Nem mintha már nyúltam volna a bukszámhoz, de nagy betűkkel egy átlós papír csíkon a lehangoló értesítés: „sajnáljuk, minden jegy elkelt!”

Hogy a másik végletet is megemlítsem, Hanoi híres az utcán (járdán) készített olcsó, „mozgó” étkezőiről. Reggel jelennek meg, valahonnan a külvárosból vagy vidékről.

Kiválasztanak egy utcasarkot, gondolom, minden nap ugyanazt, és komoly főzésbe kezdenek. Hozzák a gáz főzőkészüléket, kondérokat, vizet, az alapanyagokat.

Délelőtt 10-kor már készül a csontleves alap. Később kiteszik a faszenes grillt, a kis gyerek plasztik székeket és asztalokat ahol a kuncsaftok délben és este enni fognak. Fillérekért lehet jól enni.

Catherine Deneuve nyomában

De eltérek, vissza a mi rövid Hanoi látogatásunkhoz. Mivel a reggeli ebben a hotelben igencsak drága lett volna, első nap elhatároztuk, hogy elmegyünk reggelizni abba a kis presszóba ahova Catherine Deneuve járt, amikor az Indokína című filmet itt forgatták 1992-ben. A neve Kinh Doh Café.

A hotel előtt megegyeztünk két bicikli cyclos-al (itt pousses-nek hívják ezeket), és nosza, elvittek minket. Ez a hely a Régi Városban volt, ami önmagában egy attrakció, tele érdekes sikátorokkal, boltokkal, éttermekkel. Egy cyclos-al, avagy gyalog is, élvezet itt kóborolni.

Fiam erősködött, hogy megnézi Ho Mauzóleumát. Ide mi nem mentünk. Elmentünk viszont közösen egy nagyon érdekes helyre, a Hanoi Néprajzi Múzeumba. Megérte.

A múzeumban megismerheted a mai Vietnamot megelőző törzseket, azok életmódját a kőkorszaktól máig. Hűen épített házakat, megőrzött szerszámokat és ruhákat lehet látni. Van egy kívülálló skanzen rész is.

Érdekesek a lábakra épített (vadállatokat, kígyókat elkerülendő) hosszú, közös házak, az evés és szexuális szokások, egy szó, mint száz, a múzeum nagyon tetszett.

Maga Hanoi jó benyomást tesz a látogatóra. Dacára hogy mindenki amerikainak nézett, a legkedvesebb bánásmódban részesültünk mindenütt. A város tele van kis butikokkal. A selyemipar, jadekő és abból készült ékszerek tényleg szépek.

Van egy nagy fedett piac, ami szintén látványos. Itt sokféle madarat is árulnak a millióféle ismeretlen fűszer, zöldség, stb. mellett.

Csak egy dologra kell vigyázni. Mint annak idején az olasz líra, a vietnámi pénz is, a dong, nagyon alacsony értékű. Egy dollár 23 ezer dong. Szóval egy 20 dolláros ebéd 460 000 dongba fog kerülni, márpedig nekem ezek a nagy számok sosem voltak barátaim, könnyű egy nullát tévedni.”

Vietnam mocskos oldala

Share.

About Author

Leave A Reply