Hakuna matata

0

Abban a szerencsében volt részünk, hogy találkoztunk az ideiglenesen Magyarországon állomásozó Tyimpikével és Andrissal, akik Kenya Estet tartottak, képekkel, történetekkel mutatták be afrikai életüket, amiről egyébként már a blogon is írtak többször is (például itt, itt vagy éppen itt).

Akinek nem adódik alkalma most ezeket a történeteket végigböngészni (vagy nem elszánt Határátkelő-olvasó…), annak pár sorban összefoglalom történetüket. Tyimpike és Andris tavaly arra a döntésre jutottak, hogy nem itthon folytatják az életüket, már csak azért sem, mert a világ számtalan részére kiküldött életrajzaikra pozitív választ kaptak, többek között Kenyából, ahol egy búvárbázis vezetésével bízták meg őket. Andrisnak ez volt az eredeti foglalkozása is, Tyimpike pedig átképezte magát.

Így immár hét hónapja élnek egy kis szigeten, Kenya partjainál, ahol folyamatosan fejlesztik a bázist, építkeznek, élik a mindennapokat a helyi alkalmazottakkal, akikkel tulajdonképpen egy család lettek. Hiszen egy ilyen pici helyen, ahol mindössze egy falu van, nem egyszerű még egy tubus fogkrémet vagy egyéb kényelmi eszközöket sem beszerezni. Egyébként pedig vendégül látják és vezetik azokat a turistacsoportokat, akik szeretnék megtapasztani a gyönyörű környezetet és merülni az óceán különleges lakói között.

Néhány alapvető kifejezéssel is gazdagabbak lettek, akik ott voltak, amik a legfontosabbak a kenyai érintkezésben: pole-pole = nyugi-nyugi, az Oroszlánkirályból ismert hakuna matata = semmi gond. Ezt az ottani életérzéshez, életszemlélet megértéséhez sem árt tudni.

bázis.JPG

Most éppen esős évszak van Kenyában, bezárnak a hotelek, nincs turista, így bezárt a bázis is. Hazajöttek, hogy egy kicsit a rokonokkal, barátokkal legyenek. A vetítéssel egybekötött beszámoló alatt bemutatták az országot, ahol élnek, meséltek a törzsekről, a gyönyörű környezetről, de a szegénységről is, ami az emberek többségére érvényes. Mutattak képeket a bázisról, az ott dolgozó helyi csapatról, mindenkiről volt egy kedves szavuk, akár a szakácsnőről, akár a villanyszerelőről legyen szó, és persze a különleges tengeri és szárazföldi élővilágról is. Az est után beszélgettem velük röviden.

Andris: „Még három-négy hetet vagyunk Magyarországon, aztán elindulunk Európában egy népszerűsítő körútra, feladatunk az is, hogy felfuttassuk a bázist, mert egyelőre foghíjasan voltak vendégek. Eddig nyolc-tíz embert tudtunk egyszerre fogadni, mire visszamegyünk, már kb. húsz főt tudunk a bázison egyszerre kényelmesen elszállásolni. Szerencsére a tulajdonos beruház, így tudunk fejleszteni. Általában hetes turnusokban váltják egymást a vendégek.”

tenger_1.jpg

H: Milyen érzés hazajönni így hét hónap után?

Tyimpike: „Nekem vegyes, amikor elindultunk, egy kicsit skizofrén állapotban voltunk, az egyik pillanatban vágytunk haza, a másikban pedig nem. Most, hogy itthon vagyunk, én jól érzem magam, de ugyanazokkal a dolgokkal találkozunk, ami miatt ki is mentünk, a közhangulat nem változott, azt tapasztaljuk, hogy az emberek általában rosszkedvűek és feszültek. Ismerősökkel beszélgetve, sajnos tényleg csak egy-két ember mondta el magáról, hogy jól érzi magát itthon a bőrében.”

Andris: „Kenyában nagyon hamar megszokja az ember és át is veszi, hogy mindenki mosolyog, az utcán az emberek leállnak egymással beszélgetni, pedig ott tényleg még nagyobb a szegénység, többet kell küzdeni a létért. Az emberek közvetlenebbek, kedvesek, segítőkészek, napfény, tengerpart… valahogy egészen mások. Ellenben a családdal, barátokkal találkozni, együtt lenni, itthon nagyon jó. Bár sokszor érezzük, hogy mennénk már vissza.”

H: Mennyire hosszú távúak a tervek Kenyában?

Andris: „Egyelőre egy kb. két éves viszonylatra vannak meg a célok, igazság szerint addig szeretnénk maradni, amíg jól érezzük magunkat. Ha ez nem így lesz, akkor nagyon mobilisak vagyunk, így tudunk váltani, akár a világ másik oldalára is elmegyünk, de egyelőre ilyen terv még nincs. Ha jó lesz öt évig, akkor addig, ha kettőig, akkor kettőig maradunk.”

Tyimpike: „Mostanában semmiképp nem tervezzük, hogy hazaköltözünk, esetleg más országba megyünk tovább, de Magyarországra nem.”

alkalmazott.jpg

H: Úgy érzitek befogadtak a helyiek?

Tyimpike: „Szerintem befogadtak, 24 órában össze vagyunk zárva, egy kis család lettünk. Nem volt nehéz, hogy befogadjanak, és hogy mi elfogadjuk őket, úgy kell hozzáállni a másikhoz, hogy tisztelni kell. Ha tiszteled és becsülöd őt is, meg a munkáját is, akkor ugyanezt kapod vissza. Ez a tisztelet megmaradt és barátsággá formálódott, tényleg ők jelentik a családunkat. Nekik mondjuk el, ha bajunk van, fáj valami, vagy öröm ér. Mióta itt vagyunk, azóta is folyamatosan tartjuk a kapcsolatot Skype-on.

Ez visszafelé is jól működik, szüleink eleinte kicsit aggódtak, amikor kimentünk, de most már látják, hogy minden rendben van.”

Egy szép jótékonysági kezdeményezésbe is belekezdtek, aminek szeretnék, ha lenne folytatása. Egyik vendégcsoportjuk egy tagja felajánlott a szigeten lévő árvaház gyerekeinek 400 EUR-t, amiből Andrisék bevásároltak játékokat és élelmiszereket, mint később kiderült, akkora mennyiséget, hogy a következő két hónapban ebből tudják etetni a kis lakókat, akik sok olyan dologhoz is hozzájutottak így, amit még egyébként életükben sosem ettek, és például focilabdákhoz is, amit mindaddig összetekert nylonzacskók helyettesítettek.

Álljon itt két kép azokról a körülményekről, amiben ezek a gyerekek élnek.

árvaház_ágyak.jpg

adományok_gyerekek.jpg

Ha bárki úgy gondolja, hogy szeretne segíteni, vegye fel a kapcsolatot Andrisékkal és rajtuk keresztül megteheti. (A képek is az ő blogjukról származnak.)

Végül pedig jöjjön egy kis zene, mindjárt két változatban. Az elsőt Andrisék szigetén vették fel egy amatőr együttessel, a másik pedig egy profi verzió. A dal a Jambo Bwana (szuahéli nyelven annyit tesz, hogy Helló, miszter), az egyik legismertebb kenyai popszám. Először 1982-ben jelent meg a helyi Them Mushrooms előadásában, majd rengetegen feldolgozták, mások mellett a Boney M is. Egyébként ismert Hakuna Matata címmel is.

(A poszt eredetileg a Határátkelő blogon jelent meg.)

Share.

About Author

Leave A Reply