Háborúra készítik a svédeket

0

Finoman fogalmazva is meglepő füzetet juttatott el 4,8 millió svéd háztartásba a stockholmi kormány. Ebben gyakorlatilag elmagyarázzák, mit kell tenniük az embereknek, ha háború törne ki.

Ha válság vagy háború jön (Om krisen eller kriget kommer) – ez a címe a tájékoztató füzetnek, melyben alapdolgokat magyaráznak el a svédeknek.

Olyasmire kell gondolni, mint hogy miként lehet alapvető élelemhez és vízhez jutni, merre vannak az óvóhelyek, mit jelentenek bizonyos figyelmeztető jelölések, stb. – írta a brit Guardian.

KÜLFÖLDI MUNKÁK EGY HELYEN

A füzet mindössze 20 oldal és elsősorban rajzokkal, grafikákkal magyaráz, egyébként a fentieken túl olyasmikről is, mint hogy mi a teendő kíbertámadás esetén, vagy hogy miként lehet felismerni az álhíreket.

Nem előzmények nélküli

Tavaly év végén állt elő a svéd parlament védelmi bizottságának elnöke, Brjon von Sydow állt elő azzal, hogy a svéd állampolgároknak fel kell készülniük arra, hogy „egy héten át állami segítség nélkül boldoguljanak” valamilyen rendkívüli esemény vagy komoly háborús konfliktus idején.

A testület (melyben mind a nyolc parlamenti pártnak van képviselője) feladata, hogy hosszú távú tanácsokat dolgozzon ki biztonság- és védelempolitikai kérdésekben.

Jelentésük szerint „nem zárható ki egy Svédország elleni fegyveres támadás”, illetve információtechnológiai támadás vagy hibrid háború is előfordulhat. A Svéd Polgári Védelmi Hivatal akkor azt mondta, a polgároknak arra kell felkészülniük, hogy 72 óra hosszat képesek legyenek magukról állami segítség nélkül gondoskodni.

Svédország kimaxolta a Walking Dead-érzést

Share.

About Author

Leave A Reply