„Ha külföldön kezdek tanulni, ott is maradok”

0

Kihirdették a felvételi ponthatárokat. Idén is sokan jelentkeztek, volt nagy öröm és persze szomorúság is. Vajon ki és miért megy vagy nem megy külföldi egyetemre tanulni és mit gondolnak a jövőjükről a fiatalok?

A Pont Ott Partyra a HVG ment ki forgatni, és a sok beszélgetés között természetesen felmerült a külföldi egyetem és továbbtanulás kérdése is.

Most az erre adott válaszok közül válogattunk, következzen tehát néhány idézet, melyek önmagukban is elgondolkodtatók (utána pedig érdemes megnézni a teljes videót).

„Az egyetem alatt tudok külföldre menni például. Nekem fontos volt, hogy legyenek kapcsolataim, ott helyezkedhessek el, ahol én szeretnék” – mondta az egyik megkérdezett lány.

KÜLFÖLDI MUNKALEHETŐSÉGEK EGY HELYEN

„Szerettem volna külföldre is jelentkezni, de inkább majd kimegyek egy fél évre Erasmusszal, vagy mesterképzésre, ha tovább tanulok – majd meglátjuk” – mesélt a terveiről egy fiú.

De akadt olyan is, aki eleve külföldre szeretett volna menni, csak a kedvenc országában nem tudta azt a szakot választani, amelyen továbbtanulna.

„Nekem voltaképpen Norvégia a célpontom, csak ott sajnos nincs angolul orvosképzés. Egyébként szerintem Magyarországon jobb is az orvosképzés. Az egyetemet biztosan elvégzem itthon, aztán utána ki tudja, mi lesz” – mondta például egy lány.

„Inkább humán beállítottságú vagyok és arra jutottam, hogy ha külföldön kezdek el tanulni, akkor ott is maradok. Azt meg nem nagyon mertem bevállalni” – beszélt a kételyeiről egy másik.

Akadtak persze olyanok is, akiknek esze ágában sincs külföldre menni. Például az egyik megkérdezett lány ezt mondta: „Semmiképpen nem szeretnék külföldre menni, mert jól érzem magam Magyarországon”.

Így ment el a lányom külföldre

(Fotó: pixabay.com/cherylholt)

Share.

About Author

Leave A Reply