Gyökértelenül és újraformálva

0

A határátkelőkkel szemben egyik leggyakrabban hangoztatott szó a gyökértelenség (és a hazátlanság). Noha ezzel is lehet vitatkozni, valóban olyan rossz dolog az, ha az ember néha gyökértelenné válik vagy alkalom arra, hogy újraépítse önmagát és a világát? A kérdést Steven tette fel egy cikk kapcsán.

“Az alábbi cikk a New York Timesban jelent meg. A szerző, Costica Bradatan román származású tanársegéd a Texas Tech Egyetemen és a Halál ideákért: a filozófusok veszélyes élete című könyv szerzője.

A tangó története egy pontján népszerű volt Buenos Aires bordélyházaiban. A 19. század végén az Argentínába érkező fiatal emigránsok – jellemzően egyedülálló, munkás származású férfiak – az itteni nők (és az ital) társaságában érezték jól magukat.

Jeles argentínok, így Jorge Louis Borges is állítják, hogy a tangó itt született. Mások hevesen tagadják. Az biztos, hogy a tangó megőrzött valamit azon a fiatalok és gyökértelenek szenvedéséből, akik itt táncolták.

Mert nem kis teljesítmény volt az övék. Ezen férfiak átmentek a kivándorlás húsdarálóján és túlélték azt, olyan közel jártak a halálhoz, amennyire lehet. Úgy tűnik, a személyes tragédia és az azt követő csodás túlélés emléke valahogy beleszövődött e tánc lépéseibe. Részben a halál közelsége teszi a tangót annyira erotikussá.

Gyökértelenségek

Többféle gyökértelenség létezik. Van a brutális erőszak, amit az elmúlt években például Szíriában láthattunk. Van enyhébb politikai formája, amilyen például Dante kitiltása volt Firenzéből. És ott van a gazdasági formája, amit az egykor az argentin bordélyházakban táncoló kivándorlók éltek át.

Mindenki, aki gyökereit elveszti és számkivetésben találja magát, átmegy egyfajta személyes megrázkódtatáson: minden a feje tetejére áll, minden ismert megszűnik. A világ körülötted többé nem ismert, nem megbízható, nem az, amihez hozzá szoktál. Romba dől – hideg és ismeretlen.

„Mindent, amit a legjobban szerettél el kell hagynod: ez a száműzés első nyila” írta Dante a Paradicsomban.

Ovidius, Dante, Czeslaw Milosz – a számkivetést mind katasztrofális eseményénként ábrázolták. Ha ez a hazátlanság a száműzött számára halálnak tűnik, az nemcsak az ő sajátja, hanem annak a világnak is, amely vele kihal, és benne megszűnik.

Eggyé válni a hellyel

Élni annyi mint gyökereket ereszteni. Élet csak akkor lehetséges, ha a hely, amit találsz, elég befogadó ahhoz, hogy letelepedjél. Ami ezt követi, az egy fajta szimbiózis: ahogyan te megszokod a világod, az a világ beléd nő. Nemcsak elfoglalod benne a helyed, de eggyé válsz vele.

A hely kultúrája alakítja világnézeted, azon a nyelven keresztül értesülsz az eseményekről, látod a világot, annak a kultúrája alakítja egyéniséged. Nagyrészt az „otthonodtól” függ, hogy végül is ki lesz belőled.

Amikor a régi világ megszűnik

A hazátlanság súlyos csapás, mert máról holnapra le kell választanod magadról azt, ami mindig is identitásod fontos része volt. Ilyen értelemben te magad vagy a kultúrád, szokásaid, nyelved, országod, családod, és szeretőid.

Ugyanakkor a száműzetés (amennyiben túléled), a legértékesebb ajándékok egyike lehet, szerencse álruhában. Tény az, hogy filozófusoknak is hazátlanokká kellene lenniük. Legalább egyszer életükben. Száműzve, kitelepítve, deportálva – mindennek kiképzésük egy részének kellene lennie.

Mert amikor a régi világ megszűnik, vele pusztul minden tudásod, közhelyed, előítéleted és meglátásod. Életünk során egyre inkább betakarjuk magunkat az ismerttel, ami megvakít, és nem látunk az orrunknál tovább.

Ahogy környezeteddel szemben egyre kényelmesebb leszel, úgy tompulnak eszközeid, amivel azt vizsgálnod kell. Mivel minden oly érthető, nem látod, mi az új. A hazád elhagyása alkalom, hogy ettől megszabadulj.

A „bevett igazságok” vége

Elhagyod mindazon nehéz poggyászt, amit „bevált igazságoknak” nevezünk, amelyek csupán azért azok, mert olyan ismerősek. A száműzöttek mindig kevés poggyásszal utaznak.

Az üdítő a száműzetésben az, hogy amikor a „régi világod” megsemmisült, hirtelen alkalmad lesz egy másikat megismerni. Abban a pillanatban, amikor mindent elvesztettél, valamit kapsz: új meglátást.

Igazában, amit végül is kapsz, az nem csak az „új világ”, hanem valami, ami filozófiailag még komolyabb következménnyel jár: bepillantást nyújt abba, hogy a világ nemcsak létezik, de olyan, amit szét tudsz szedni, majd újra össze lehet rakni, amivel lehet játszani, felépíteni, újjáépíteni és lebontani.

Idegenbe szakadtként rájössz, hogy a világ egy történet, amit sokféleképpen lehet elmesélni. Ugyan mindezt meg lehet találni könyvekben, de nincs mélyebb tudás, mint az, ami vér és könny keverékével a hazád váltásából származik.

Új haza új személyiség

A hazaváltók könnyen utaznak, mert épphogy csak léteznek. És itt a másik tanulság, amit filozófusok a száműzetésből tanulhatnak: az új haza nem csak egy új világkép megalkotására, hanem saját személyed újraformálására is alkalmat ad.

A régi világodtól elszakadva a régi egód lényegében takaró nélkül marad. Nem csak világok dőlnek romba és épülnek újjá, de mi magunk is. Személyünk a semmiből újra tud épülni, össze lehet állítani, újra konstruálni.

Mert személyiségünk sokféleképpen elmesélhető történetek sora. A hazaváltás új nyelvre váltással is jár, ami az újjászületést még lenyűgözőbbé teszi. Ahogyan egy író szabadon formálhatja a karaktereit, te is hasonló módon alakíthatod magadat.”

Az eredeti cikket itt találod.

2020 ismeretlen hősei: az idénymunkás

(Fotó: pixabay.com/Unsplash)

Share.

About Author

Leave A Reply