Gyerekek és a nyelv: vicces-szomorú történetek

0

Érdekes és tanulságos történetekkel jelentkezik a két- és többnyelvű gyerekek világából Dr. Császár Rita. A nyelvtanárként, szociológusként és nyelvészként is dolgozó Rita nem csak ebbéli minőségeiben, de több mint két évtizede külföldön élve anyaként is érintett a migráció és a többnyelvűség témában. Hat éve már írt ide posztot, jelenleg Svájcban él és a német-magyar nyelvpáros mellett hétvégeken az angol, a horvát és az olasz nyelv is jelen vannak a nagycsaládos összejöveteleken.

„Két- és többnyelven nevelkedő gyermekek szüleinek, valamint az őket tanító pedagógusoknak tartok tanácsadást, előadásokat és továbbképzéseket. Zürich melletti praxisomban, valamint a különböző rendezvényeimen sok különböző kulturális hátterű és nyelvű szülő megfordult már, miközben én is végiglátogattam számtalan magyar közösséget szerte a világban.

Nem szűkölködöm hát érdekes, tanulságos és sok esetben fejtörést okozó családi történetekben, amelyek a gyerekek nyelv(ek)hez fűződő viszonyáról szólnak. Ezek közül szeretnék most néhányat megosztani az olvasókkal. (Természetesen az érintettek neveinek megváltoztatásával.)

(Majdnem) minden kezdet nehéz

Kezdjük mindjárt a négyéves Noëllel, aki heteken keresztül mindkét tenyerét a fülére tapasztva, félrehúzódva üldögélt az új svájci óvodájában. Amikor a társai és az óvónő közeledni próbáltak feléje, sokszor még a szemét is becsukta.

Mint nagy nehezen kiderítettük, azért igyekezett minden kívülről érkező ingert kizárni, hogy még véletlenül se tudjon megtanulni németül. Hogy miért ne? Azért, mert azt gondolta, hogy amint megtanul az ovi nyelvén beszélni, rögtön elfelejti majd a sajátját. Mivel pedig a szülei nem beszéltek németül, attól félt, hogy nem fog tudni szót érteni velük.

Az új nyelvi környezetbe való beilleszkedés sok esetben nehézkesen indul. Nem ritka, hogy az ország- és kultúraváltással együtt járó pszichés megterhelés kezdetben jelentősen hátráltatja a gyermeki nyelvelsajátítás folyamatát is.

Külföldre kerülve a gyerekek egy része is megküzd a felnőttek által ilyenkor jól ismert „kulturális sokkal”. Ennek következtében a gyerek viselkedése egy átmeneti időre alapvetően megváltozik: visszahúzódóvá, zárkózottá vagy éppen ellenkezőleg, fokozottan agresszívvé válik.

Találkoztam olyan iskoláskorú gyerekkel is, aki kijelentette, hogy nem hajlandó megtanulni az új nyelvet, mert abban bízik, hogy az iskolai kudarcai majd rászorítják a szüleit a „hazaköltözésre”.

Gyakran keresnek fel a szülők azért is, mert úgy érzik, hogy a gyerekük jóval lassabban halad az új nyelvvel, mint ahogyan azt elképzelték. Pedig a kezdeti „némaság” többnyire a beilleszkedés szokásos része, az intenzív figyelem és tanulás időszaka, tehát teljesen természetes jelenség.

Időre van szüksége a gyereknek ahhoz, hogy az új nyelv kódját sikeresen „feltörje”. Hogy ez pontosan meddig tart, az számos tényező összjátékától függ. A képletben fontos szerepe van többek között a gyerek életkorának, tanulási stílusának, a környezetnek, az új nyelvvel eltöltött időnek, de a személyiségének is.

Rendszert épít, amibe hiba is csúszhat

Különösen sok érdekes történet kötődik ahhoz az időszakhoz, amikor a két (vagy több) nyelvvel nevelkedő kisgyerek nekilát, hogy az őt körülvevő világot az általa ismert nyelvek alapján rendszerezze.

Két és három éves kor között kezd kialakulni a gyereknek az a képessége, hogy egy adott nyelvet, egy adott beszélőhöz kössön. Tehát a hároméves kisgyerek kapásból tudja, hogy – az általa már ismert személyek közül – kihez milyen nyelven szóljon. Új emberekkel való találkozáskor pedig hipotéziseket állít fel, majd teszteli őket.

Előfordul persze, hogy hiba csúszik a rendszerbe! Mexikói kliensem kislánya 2-3 éves kora között minden sötétbarna hajú, kreol bőrű fiatal férfit, aki az utcán a gyereke kezét fogta, spanyolul szólított meg. Érthető, hiszen az ő apukája, – aki pontosan így nézett ki – spanyolul beszélt.

Egy másik esetben egy japán anya és német apa kisfia még 4 éves korában sem volt hajlandó megszólalni japánul, tehát az anyanyelvén. A helyzet nagyon bántotta az anyukát, hiszen ő csak japánul beszélt a gyerekhez, amire az rendre németül válaszolt.

Haruból mindössze egyetlen helyzetben lehetett japán szót „kicsalni”: amikor egy bábjátékban egy kislány szerepét játszotta. Mint kiderült, a gyerek azt gondolta, hogy a férfiak németül, a nők pedig japánul beszélnek (mint apja és anyja).

Más japán nyelvű beszélők – akik rácáfolhattak volna a gyerek hibás feltevésére, – nem voltak a gyerek környezetében. Ő – kisfiú lévén – apjával és annak nyelvével azonosult.

Egy nyári vakációra volt szüksége a felkelő nap országában ahhoz, hogy megbizonyosodjon afelől, hogy bizony az óvodásfiúk, a középkorú férfiak és az aggastyánok is beszélnek/beszélhetnek japánul!

A kisgyerek által felállított „szabályrendszer” kiszámíthatóságot és biztonságot ad számára a két- vagy több nyelvre berendezett világában – egyfajta útjelzőtáblaként funkcionál. Érthető, ha meglepetést, értetlenséget, sőt haragot vált ki belőle, ha valaki vagy valami megpróbálja felborítani a számára átlátható rendet.

Egy ilyen szélsőséges reakcióról számolt be egy interjúpartnerem is: „Kisgyerekként bizonyos embereket bizonyos nyelvvel azonosítottam. Kizárásos alapon, aki nem az édesanyám, vagy a nagymamám volt, azokat franciának tekintettem. Négyéves lehettem, amikor magyarországi látogatásra indulva utunkat megszakítottuk Németországban, és bementünk egy étterembe. Ekkor hirtelen elnémultam, mert mindenki németül beszélt. Nem tudtam felfogni, hogy most mi történt, mert ez nem passzolt bele sem egyik, sem másik skatulyába, hanem ez egy érthetetlen nyelv volt számomra. Megdöbbentett, hogy én most nem értek valakit. Az én világom két nyelvre volt berendezve, és nekem senki nem mondta, hogy több van, mint kettő. Olyannyira, hogy egy egész hónapig elnémultam. Nem voltam hajlandó beszélni, sőt még a nekem feltett kérdésekre sem válaszoltam. Édesanyám teljesen kétségbe volt esve, még pszichológus is foglalkozott velem. Később aztán belenyugodtam, amikor elmagyarázták, hogy mi történt.”

Hiába beszélek hozzá a saját nyelvemen

Egy másik tipikus probléma, amivel főként apukák szoktak felkeresni, hogy a gyerek nem szólal meg az „apanyelvén” (legyen az bármely nyelv). „Hogy lehet ez, hiszen én mindig a saját nyelvemen beszélek hozzá!?”- hangzik a kérdés.

Leggyakrabban az idő hiánya áll a probléma hátterében: a munkából este hazaeső szülő hiába használja kizárólag a saját nyelvét, ha azt a kicsi csak naponta 1-2 órában hallja.

Ez az input maximum arra elég, hogy a gyerek megértse a leggyakrabban elhangzó kifejezéseket, szófordulatokat. Ahhoz hogy aktívan beszélni is tudjon – ami már egy jóval komplexebb feladat, – sajnos kevés.

Van kapcsolat nyelv nélkül?

Mindenképpen fontos, hogy a szülőnek és a gyereknek legyen (legalább) egy közös nyelve, amire a kapcsolatuk épülhet. Sajnos egyre több olyan soknyelvű családi szituációval találkozom, ahol a gyereknek és az apának nincsen közös nyelve, tehát csak külső segítséggel tudnak egymással szót érteni.

Ez történt azzal a 6 és 4 éves testvérpárral is, akik magyar anyukájukkal és svéd apukájukkal Portugáliában éltek. A gyerekek jól beszéltek magyarul (anyanyelv) és portugálul (környezet nyelve), viszont nem beszélték sem a szüleik által használt közös nyelvet, az angolt, sem a folyamatosan úton lévő, vezető beosztású apjuk nyelvét, a svédet. Az apa viszont sem portugálul, sem magyarul nem tudott.

Gyakori távolléte miatt a gyerekei soha nem jutottak túl a passzív svéd nyelvismereten, tehát bár megértették a legalapvetőbb dolgokat, válaszolni nem tudtak.

A gyerekek csak az anya közvetítésével tudták elmondani apjuknak, amit szerettek volna. Tehát magyarul elmondták az anyukájuknak a mondandójukat, aki angolra fordította azt. És fordítva ugyanígy: a férj mindig a feleség segítségét hívta segítségül, ha a gyerekekkel meg akart beszélni valamit.

Mindannyian érezzük, hogy ebben a történetben nem a svéd nyelvismeret hiánya legnagyobb probléma. Sokkal inkább az a kérdés merül fel bennünk, hogy közös nyelv hiányában milyen minőségű szülő-gyermek kapcsolat jöhet létre. (Ennek a családnak az esetében, a megoldást a gyerekek angol nyelvtudásának fejlesztése hozta meg. Persze a kimaradt éveket nehéz utólag pótolni.)

A szakmámból adódóan gyakran találkozom a fentihez hasonló extrém esetekkel. Például, amikor az öt nyelvet beszélő anyuka, úgy döntött, hogy úgy szeretné átadni nyelvtudását a kislányának, hogy mindennap más nyelven szól hozzá. Évekbe telt, míg belátta, hogy ez a módszer, ebben az életkorban biztosan kudarcra van ítélve.

Van megoldás

Dunát lehetne rekeszteni mindazokkal a tanulságos történetekkel, amelyekkel a praxisom során találkoztam. Terjedelmi okok miatt most csak ezt a néhányat ragadtam ki közülük.

Bízom benne, hogy már ezekkel is sikerült rámutatnom arra, hogy milyen fontos, hogy többnyelvű családot alapítva lehetőleg előre és mindenképpen hiteles forrásból tájékozódjunk ezekről a mindennapi életünket érintő kérdésekről. Azért, hogy minden család a lehető legjobbat tudja kihozni a saját családi-nyelvi helyzetéből.

Sok különböző úton célba lehet érni, ugyanakkor fontos tudni, hogy vannak zsákutcák is. A tanácsadás során az a célom, hogy a gyermeki két- vagy többnyelvűség számtalan előnyét az egész család élvezhesse, hogy minden családtag számára elfogadható legyen a választott stratégia, és ne kényszerhelyzetek, csalódások vagy éppen konfliktusok keserítsék meg a két- vagy többnyelvű családi hétköznapokat.”

Akit érdekel a téma, az látogasson el a Skype-konzultációt is kínáló Rita honlapjára, ahol a könyvét is beszerezheti.

Hogyan lesz kétnyelvű a gyermekünk?

(Nyitókép: raisesmartkid.com)

Share.

About Author

Leave A Reply