Gyere haza fiatal: Mennyi? 21!

0

Nemcsak a cégeknél állást keresőket, hanem az Egyesült Királyságból vállalkozni hazatérni szándékozó fiatalokat is segíti a Gyere haza fiatal! program – jelentette be az Országos Foglalkoztatási Közhasznú Nonprofit Kft. (OFA) ügyvezető igazgatója. Eddig 21 fiatalt sikerült hazahívni.

Eddig közel 2400-an regisztráltak a programban és 21 fiatal állt munkába Magyarországon – mondta Pákozdi Szabolcs. Az OFA 10,5 millió forint támogatási összegre vállalt kötelezettséget, de folyamatosan bírálják el az újabb kérelmeket.

Az ügyvezető igazgató szerint 172 fiatal konkrét munkahelyre történő kiközvetítése már folyamatban van, a munkáltató már felvette velük a kapcsolatot, és zajlik a felvétel.

Pákozdi Szabolcs hangsúlyozta, a magyarországi munkaerő-piacon körülbelül 3 hónapig tart egy felvétel, és – például a felmondási időket, kifizetett albérleti kauciókat figyelembe véve – a hazatérőknél is időbe telik, mire költözni tudnak. Az OFA-nak 107 partnercéggel van együttműködési megállapodása, ezeknél a cégeknél 1080 állás érhető el a program keretében – írja az MTI.

Pákozdi Szabolcs elmondta: sok olyan fiatal is jelentkezett, akik nem alkalmazásba jönnének haza, hanem vállalkozni szeretnének. Nekik 100 órás, vállalkozásra felkészítő e-learning tanfolyamot indítottak, ezután 20 órás szakmai tanácsadást lehet igénybe venni az üzleti terv elkészítéséhez.

Ennek benyújtása után a fiatalok már úgy jönnek haza, hogy ismerik a magyar vállalkozási környezetet, van kész üzleti tervük. A programnak ezt a részét nemrég indították, és már kilencen csatlakoztak a program ezen moduljához.

Share.

About Author

Leave A Reply