Francia kaland – az első hónapok

0

Az első időszak akkor sem egyszerű, ha az ember párja annak az országnak a polgára, ahová költözünk. Ezt tapasztalta meg saját bőrén Zsófi is, aki francia férjével költözött Nantes-ba. Az elég gyorsan kiderült, hogy vannak ugyan finom borok és jó sajtok, de a beilleszkedés ennél jóval bonyolultabb kérdés.

“A külföldi életet egyszer már 21 évesen kipróbáltam, akkor New York felé vettem az irányt, de 4 év után hazahozott a honvágy. Ezek után úgy gondoltam, hogy én Magyarországon akarok élni és otthon akarok sikeres lenni a munkámban és szerettem volna, ha az anyukám látja majd felnőni az unokáját.

Angol-magyar szakfordító-tolmácsként számos nagy építőipari és műszaki projekten dolgoztam Pécsett és Budapesten és az az élet úgy hozta, hogy az egyik munkahelyemen ismerkedtem meg leendő francia férjemmel is.

Eleinte Pécs és a romániai Suceava között találkoztunk félúton, majd a férjem Szlovákiából autózott át Budapestre hétvégente az albérletünkbe egy jó ideig, amikor az akkori munkahelyemen sikerült megbeszélni, hogy a budapesti irodájukban dolgozhassak a pénzügyi igazgató mellett. Mindent megtettünk azért, hogy Magyarországon maradhassunk, mert nagyon szeretjük Budapestet és ott szerettünk volna elhelyezkedni.

A férjem már jól beszélt magyarul is a francia és az angol mellett és az építőmérnöki diplomája mellé csinált közben egy MBA diplomát a Közép-Európai Egyetemen, mert a projekt menedzsment felé akart fordulni.

Nem sikerült, mert senki nem adott neki lehetőséget még egy bemutatkozásra sem a megpályázott állások közül. A fejvadász is azt javasolta neki, hogy az építőipari vonalon keressen tovább, mert az az erős az önéletrajzában. De váltani akart, viszont Magyarországon többnyire nem túl nyitottak erre a cégek.

Eközben megszületett 2013-ban a kislányunk. Ez az én elképzeléseimen sokat változtatott, ami a munkát illeti. Számomra egy 6 órás munkahely vagy egy rugalmas 8 órás állás lett volna az ideális, ami normálisan fizet, érdekes, kihívásokkal teli és ahol – ha nem is tolmács-fordítóként – de tudom használni az egy életen át megszerzett angol tudásomat.

A rugalmas munkaidőt említve sokan még mindig azt gondolják, hogy az ember lógni akar. Ez egy olyan sztereotípia, amit azok szenvednek meg, akikre nem igaz. Jó lenne, ha Magyarországon a munkáltató nem hátránynak élné meg, ha az embernek gyereke van.

A férjemmel már 4 éve éltünk Budapesten, amikor arra jutottunk, hogy ahhoz, hogy ő építőmérnökből programozó lehessen, Franciaországba kell költöznünk, mert ez volt a vágya és ott volt hozzá segítség. Én pici gyerek mellett nem akartam még napi 10 órát dolgozni és nagyon szerettem volna már rendesen megtanulni franciául, így belevágtunk.

Budapesti fotelemben ülve úgy képzeltem el az életemet Franciaországban, hogy finom borokat kóstolgatok jobbnál jobb sajtok mellé, míg gyermekem szépen beilleszkedik a francia óvodába és én rohamtempóban szedem magamra a nyelvtudást, ezáltal megvalósítva azt az álmomat, hogy három nyelven beszéljek. (Eredetileg 3 idegen nyelv volt a cél, de szegény német nyelvtudásomra rátehetem a koporsó fedelét.)

A nyelviskolában és az oviban pedig új barátokra lelek Korina kis barátainak szülei körében akikkel összejárunk és egész véletlenül tudnak majd nekem egy állást. A kislányomnak pedig milyen jó, hogy kétnyelvű lesz.

Belátom, hogy az én helyzetem könnyebb volt, mint annak, aki egyedül vág neki a világnak, hiszen volt mellettem, aki támogat és aki ismeri a célországot.

Ennek ellenére, a saját szemszögemből nézve a következők pörögtek a fejemben az első hetekben: otthon hagytam egyedül élő édesanyámat, az összes barátomat, a saját lakásunkat.

A francia nyelvet alapfokon beszéltem csak, ezzel még nem lehet munkát vállalni, az angol nyelvvel egymagában pedig nem sok mindent lehet kezdeni Franciaországban.

A kisgyermekes anyuka lét után abszolút nem otthonülős életet akartam magamnak. A 3 éves kislányom nem beszélt franciául, csak értette, amit mondtak neki, emiatt sokat aggódtam. 38 évesen a nulláról kellett kezdenem a karrieremet, és beülni újra az iskolapadba nyelvet tanulni.

Hol is van Nantes?

Három hónapja lakunk Nantes-ban, Franciaország északnyugati részén, a Loire mellett, 50 kilométerre az Atlanti-óceántól. Nantes Franciaország 6. legnagyobb városa volt 2010-ben és a népessége 2012-ben közel 300 000 főre volt tehető.

A kétezres években számos elismerést kapott, 2004-ben a Time magazin Európa legélhetőbb városának választotta – amivel abszolút egyetértek – a gazdasági innováció szempontjából pedig Franciaországban a 4. helyet foglalta el Párizs, Lyon és Strasbourg után.

Nagyon kellemes nagyváros, történelmi hangulatú belvárossal, sok programmal, de nem óriási és nincs állandóan tömeg. (Kivéve a szombati napot, amikor mindenki a belvárosban vásárol.)

Miből élünk majd?

A budapesti lakásunkat kiadtuk az Airbnb-n, egy otthoni csapat menedzseli a vendégfogadást és emailen tartjuk velük a kapcsolatot. Ez eddig jó ötletnek tűnik, mert bár az őszi szezonban indultunk, ami gyengébb, de azért vannak foglalások.

A férjem pedig jelenleg munkanélküli, de itt az állam támogatja azokat, akik szakmát váltanának és emiatt tanulni akarnak és megfelelő segítséget és ellátmányt ad 2 évig bezárólag, addig amíg ezt sikerül megvalósítani. Természetesen ez különböző feltételekhez van kötve, de megadja rá a lehetőséget.

A munkakeresőket segítő rendszer itt teljesen máshogy működik, mint Magyarországon. Nem egy egyszerű rendszer, ezért nem akarok hosszasan a részleteibe belemenni, de két meglepően pozitív megoldást megemlítenék.

Kezdjük ott, hogy az embernek itt a legutolsó munkahelyén kapott 12 havi fizetésének összege alapján állapítják meg a támogatás összegét. Természetesen itt is van egy maximum, de ez egy igen magas összeg.

A másik barátságos hozzáállás az, hogy ösztönzik az embereket arra, hogy mielőbb munkába álljanak, illetve hogy vállaljanak el rövidebb idejű megbízásokat is.

Erre úgy van mód, hogy a munkakeresési támogatás megtartása mellett islehetősége van a franciáknak munkát, megbízásokat vállalni, amennyiben az új fizetés és a támogatás összege nem haladja meg a legutolsó fizetés összegét.

Munkába állunk, amint elérjük azt a tudásszintet, amivel munkát lehet vállalni, akár a programnyelvről akár a francia nyelvről van szó.

Hogyan telnek a napjaink?

A 3 éves kislányunk óvodába jár, a férjem programozást tanul és közben egy ismerősével együtt dolgozik egy program fejlesztésén, én nyelviskolába járok heti három alkalommal, blogot írok, az Airbnb-s ügyeinket irányítom, internetes digitális marketing tanfolyamot kezdtem el és háztartást vezetek. Egyelőre.

Számomra az első két hónap nehéz volt, mert ennyi idő alatt alakult ki az életünk és albérletet is csak 6 hét után találtunk magunknak.

A lakásbérlés itt egy elég komplikált folyamat, rengeteg adminisztrációval jár és igazolást kell felmutatni az ember bevételéről vagy fizetéséről, különben szóba sem állnak vele.

Igaz, e mögött az áll, hogy ha már az ember kivett egy lakást, akkor a tulajdonos 3 évig lényegében nem tudja kitenni, ezért érthető, hogy az emberek nagyon megnézik kinek adják ki a lakásaikat.

Ha pedig esetleg lakást vásárolna az ember, akkor fel kell készülnie a magyarországinál jóval magasabb árakra. Egy kétszobás, átlagos lakás egy normális, de nem felkapott környéken 40-50 millió forint körül mozog.

Korina nem szeretett oviba járni, rosszul aludt. Én nem nagyon tudtam senkivel kommunikálni, magányosnak éreztem magamat, és a nyelvtudásom sem volt elegendő semmihez.

Magyarországon én már tanultam franciául 2 évig munka mellett, de heti egy alkalom, a kisebb kihagyások és a gyakorlás hiánya miatt csak a passzív tudásom lett alapos, a szóbeli készségeim gyengék maradtak ahhoz, hogy dolgozni menjek, és ahhoz is hogy valakivel el tudjak kellemesen beszélgetni.

Az elején minden mondat kín volt, a nyelviskola viszont rengeteget segített és lendített a már meglévő jó alapokon. Két hónap után már merek beszélni, bár gyakran hibásan, de már nem zavar, tudok tévét nézni, mert nagyjából tudom követni az eseményeket, és lassan az újságokban is el tudok mélyedni, bár még nem olyan örömmel, mint amikor egy magyar nyelvűt olvasok.

Mindenesetre Franciaországba nem érdemes nyelvtudás nélkül elindulni, ebben biztos vagyok, viszont ha valaki középfokon beszél, vagy egy erős alapfokú tudással és egy kis tartalék pénzzel rendelkezik, akkor meg fogja találni a számítását.

Nem fázunk!

Nantes időjárása fantasztikus az óceán közelségének köszönhetően. Enyhe az ősz, novemberben napközben még mindig előfordul, hogy 10-14 fok van, és sokszor süt a nap is. Ilyenkor Budapesten már a nagykabátomban szoktam fagyoskodni.

Az eső sem olyan mint Magyarországon, inkább szemerkélő, mint szakadó és ritkán tart egész nap. Azt mondják, hogy Bretagne-ban sokat esik, de én inkább azt mondanám, hogy itt szinte minden évszakban könnyebben belefuthatunk esős időbe, mint otthon. Teljes képet majd egy év után tudok csak alkotni az időjárásról.

„Madame” lettem!

Nyugat-Franciaországban az emberek kedvesek, nyitottak. Nem tapasztalom azt a sztereotípiát, hogy a franciák nem hajlandóak megszólalni angolul. Nekem eddig mindig próbáltak segíteni angol nyelven, amikor elakadtam a francia mondanivalómmal.

Itt mindenkit uramnak vagy hölgyemnek/asszonyomnak szólítanak. Amikor azt mondják nekem, hogy “Bonjour madame”, még mindig meglepődöm, hogy a “madame” az én vagyok.

Ezáltal a tiszteletadás a másik iránt nem kérdés, ez kis kortól belenevelődik az itteni emberekbe. A buszon például csak az első ajtón lehet felszállni és az emberek 70 százaléka köszön a sofőrnek. Ez is szép!

Együnk valamit!

A bevásárlás Franciaországban már nem sokban különbözik a magyarországi körülményektől, mióta a nagy bevásárlóláncok mindenhol megjelentek. Tapasztalatom szerint az élelmiszerek itt azért drágábbak, mint otthon, de a francia bérekhez passzolnak.

Nagyon könnyű elszállni a költségekkel bevásárlás közben annak, aki szereti a hasát, mert nagyon nagy a választék. Mindenhol szépek a zöldségek és a gyümölcsök és hihetetlenül finomak és minőségiek az egyszerű termékek, mint például a sajt, a vaj, a sonka, és a kenyér.

Nagy a választék a halakból és a tengeri herkentyűkből és nem kirívóan drágák. Kagylót még a nagyobb szupermarketekben is lehet itt kapni, egy kiló kagylót már 5 euróért is láttam. Persze mindenből van olcsóbb és drágább változat is, úgyhogy lehet vigyázni a büdzsére csak figyelni kell.

Sok félkész illetve kész ételt lehet kapni, akár frissen, akár fagyasztva, ezek 4-5 euró körül mozognak és elég jól néznek ki.

A pékségek kultikus helyek. Emberek százai vándorolnak ide naponta a baguette-jükért és sok helyen hosszú sor áll. A kenyér és a péksütemények mellett – egy croissant például 0.99 euró egy csokis párna pedig 1.20 euró – mindenhol lehet kapni néhány fajta cukrászati remekmű szinten elkészített süteményt is. A sütik viszont már 2 euró felett vannak, otthon pedig 500 forint körül már egy patinás cukrászdában lehet enni az ország tortáját.

A franciák imádnak enni és ez az emberre átragad, ha itt él. Sokan szeretnek főzni, de nem töltenek órákat a konyhában az ebéd elkészítésével. Törekednek az egyszerű és egészséges megoldásokra, de nem vonják meg maguktól az édességet.

Sokkal több zöldséget esznek, mint mi magyarok és tudnak mértéket tartani. Ezért lehet gond nélkül végigenni egy klasszikus előétel-főétel-sajt-desszert-kávé menüt, még annak is, aki csak keveset tud enni, mint én.

Az étterembe járás itt drága, egy főétel gyakran 20 euró körül mozog és bár vannak napi menük és napi ajánlatok, a legolcsóbb napi menü a belvárosban 15 euró volt, 10 euró körül pedig csak hébe-hóba találni egy-egy kisebb bisztrót.

Ó, a francia divat!

A ruházkodásról egyelőre csak pár szót tudok mondani. Itt is megtalálhatók az olyan butikok, mint a H&M, a Promod vagy a Bershka, de sok gyönyörű kis stílusos üzlet van a belvárosban, ahol egy nadrág 100 euró, egy kabát pedig 300 euró körül mozog, ahol én nem tudok vásárolni. Ki kell ismerni a várost ruhavásárlás szempontjából, ez a feladat még előttem áll.

Az emberek mindenhol ápoltak, és rendszerint ízlésesen vannak felöltözve. Mintha itt mindenki az anyatejjel szívná magába a divatot. Nem feltétlenül kell nagy eleganciára gondolni a hétköznapokban, bár arra is van példa, hanem inkább mintha mindenki tudná, hogy mi áll jól neki, és valahogy nem tudnak mellényúlni.

A szolgáltatások pedig drágák Franciaországban. A fodrász, a kozmetikus sokkal többe kerül, mint otthon, de például a varratás is drága. Egy méteráru boltban függönyt néztünk, sima, egyszerű fehér függönyt. Az anyag maga 15 euró lett volna a két pici ablakunkra, az pedig, hogy megvarrják függönynek, 50 euróba került és 6 hetet kellett volna rá várni.

Ovis helyzet

Az óvoda Franciaországban nem kötelező. Szerdai délutánonként pedig be van zárva, ekkor mindenkinek magának kell gondoskodnia a csemetéjéről, illetve van városi ügyelet, amit igénybe lehet venni, de fizetni kell érte.

A csoportokban itt is sok a gyerek, a 28-29 fő megszokott létszám. Egy óvónő és egy dadus végzi a nevelést. Mi a kiscsoportot kezdtük, így még nincs sok tapasztalatom, de úgy látom, hogy sok a kézműves foglalkozás, és az ovinak szép kertje van, ahol a gyerekek kedvükre rohangálhatnak.

Az nagyon érdekes, hogy itt egy 10 perces intervallumban kell megérkezni, illetve hazamenni. Reggel 8:35-8:45 közt kell odaérni, és a napnak 15:50-16:00 közt van vége.

Lehet kérni, hogy 16:30-ig maradhasson a gyermek, ez még ingyenes felügyelet, de utána már fizetős a szolgáltatás, aminek keretén belül este hatig is vigyáznak a kicsikre, ha az ember kéri.

Az uzsonnát a szülőknek kell csomagolni és bevinni. Az ebéd is fakultatív, egy nagy táblán kell naponta bejelölni, hogy a gyerek ott ebédel-e, vagy sem. Haza is lehet vinni őket ebédre, és aki akarja az utána visszaviheti. Ennek én nem sok értelmét látom, de biztos van olyan helyzet ahol ez praktikus.

Van egy üzenőfüzet, amiben a szervezéssel kapcsolatos dolgokról tájékoztatják a szülőket, ezt mindig alá kell írni, és van egy másik füzet, amibe minden héten leírják, beleragasztják az aktuális témát, amivel foglalkoztak, hogy milyen könyvet olvastak vagy milyen kézműves feladatokat csináltak.

Van egy harmadik füzet is, ez a (lelkes) szülök felelőssége, hogy hogyan halad, mert nem kötelező, de ebbe lehet rajzolni, vagy képeket ragasztani arról, hogy mi történt a hétvégén a gyerekekkel és akkor azt a csoportnak elmesélhetik az óvónő segítségével.

Csereruhát kell tartani bent, mindenkinek van egy zsákja, de például váltócipőt nem kell vinni, mindenki egész nap utcai cipőben van. Külön terem van berendezve emeletes ágyakkal az alváshoz és mindenkinek a fotója fel van ragasztva az ágya fölé. Összességében én nagyon elégedett vagyok az óvodával.

Korrekt közlekedés

A tömegközlekedés nagyon jól kialakított és szervezett buszok és villamosok hálózatát jelenti itt Nantes-ban.  Éjszakai buszjáratok is vannak, ezek hajnali kettőig járnak.

A taxi itt drága, az emberek csak kivételes alkalmakkor használják. A havi bérlet is kicsit drága, ugyanis 69 euró, egy jegy pedig 1.60 euró. Ha tízes csomagban veszi az ember, akkor olcsóbb. Egy jeggyel viszont 60 percig bármennyi tömegközlekedési eszközzel lehet utazni, nem kell újat lyukasztani.

Van egy remek megoldásuk a franciáknak, egy kártya, ami a bankkártyához hasonlít és az ember bankszámlájához van hozzákapcsolva. Csak hozzá kell érinteni a villamoson egy készülékhez és utazásonként vonja le az összeget a számláról, de egy órán belül ez sem von le újabb díjat.

Ezzel nem lehet túllőni a havi bérlet 69 eurós díjánál, mert ha valaki ezt eléri akkor abban a hónapban többet már nem vonnak le a számlájáról, mert ez a maximum. Ha kevesebbet költünk ennél, az pedig csak jó.

És végül…

Egyelőre tehát jól érzem magam, itt nincs kultúrsokk, az emberek kedvesek, a város nagyon élhető. Talán ha majd folyékonyan beszélem a nyelvet és találok munkát akkor nem érzem majd magamat annyira elzárva mindentől, és lesznek barátaim is.

Az viszont tény, hogy a családom és az otthoni barátaim nagyon hiányoznak és ezt nem pótolja semmi. Nem véletlen, hogy az ember akkor érzi igazán jól magát, ha a társas viszonyai rendben vannak.

Számomra nagyon fontos hogy az ember kommunikálhasson másokkal és ne csak az interneten keresztül, hanem a valós életben, személyes találkozások során. Ez az egyetlen, ami feloldja digitális magányt, mert szerencsére az internet közel hozza a távoliakat.

Az új impulzusok, az új környezet, az új helyzetek megélése és az, hogy nem tudni mit hoz a holnap újra fiatalos lendületet adott, úgy érzem hogy sok lehetőség van előttem, de mindenért nagyon sokat kell dologzni, tovább kell lépni a kudarcokon és egy kis türelem sem árt. A jobb napjaimon tudok így gondolkodni, a rosszabbak pedig elmúlnak.”

Ha szeretnéd követni Zsófi és családja életének alakulását, akkor azt a blogján megteheted, szerintem érdemes olvasgatni!

Share.

About Author

hataratkelo adatlap-képe

Leave A Reply