Finnország

0

Ma folytatódik az a sorozat, melyben egy-egy országról próbálom meg összeszedni mindazt, ami fontos lehet az oda indulóknak, reményeim szerint hasznos linkekkel, információkkal. Ma Finnország van soron, és ebben az esetben is a helyi hivatalos forrásokon túl a korábbi posztok szerzőinek tapasztalatait is megpróbáltam beépíteni. Remélem, hasznosnak találjátok majd! (A sorozat korábbi darabjait itt találjátok.)

Indulás előtt, munkakeresés

Fontos tudni, hogy Európai Uniós állampolgárként természetesen szabadon vállalhatunk munkát Finnországban, legalábbis három hónapig, utána sem nagy kaland a dolog, csak regisztrálnunk kell (erről majd kicsit lejjebb).

Ugyanakkor arra a legtöbb oldal felhívja a figyelmet, hogy ha csak tehetjük, már indulás előtt próbáljunk meg munkahelyet találni (erre a Foglalkoztatási és Gazdaságfejlesztési Hivatal oldalán is találhatunk hasznos, angol nyelvű linkeket, valamint érdemes megnézni az EURES uniós foglalkoztatási mobilitási portált is), mert a megélhetési költségek magyar pénztárcával mérve magasak.

Emellett jó ha tudjuk, hogy elég sok olyan munkalehetőség van, amit nem hirdetnek meg nyilvánosan, azaz érdemes aktívan keresgélve a szakterületünkön működő cégekkel felvenni a kapcsolatot.

Vannak szakmák, melyeknél honosíttatnunk kell a végzettségünket bizonyító papírjainkat, a külföldi végzettségek elfogadásáról egy testület dönt, ami rendszeresen nyilvánosságra hozza az ilyen szakmák listáját.

Persze indíthatunk vállalkozást is, ami azért magyarként Finnországban jóval kockázatosabb vállalkozás, de az államtól elég sok segítséget kaphatunk hozzá, legyen az tanácsadás, képzés, vagy pénzügyi információ. Azért jobb ezt átgondolni…

Hasznos linkek

Foglalkoztatási és Gazdaságfejlesztési Hivatal

EURES

Vállalkozás indítása

Uusyrítyskeskus

Diplomák elismerése (angolul)

Finnország – megérkezés, munkavállalás

Mint fentebb említettem, EU-állampolgárként megérkezés után három hónapig minden különösebb hercehurca nélkül tartózkodhatunk Finnországban. Ha ennél tovább akarunk maradni, akkor beindul az ügyintézés menete.

Ilyen esetben „regisztrációra van szükség a helyi rendőrségen, aminek egyszeri költsége van, illetve útlevél, finnországi lakcím, a finn munkaadó neve és címe, illetve munkaszerződés is kell hozzá. Vagyis közel sem olyan egyszerű, mint ahogyan azt sokan gondolják.

Ha egy családból egy személynek megvan a regisztrációja, bizonyos feltételek mellett lehetőség van a családegyesítésre. A regisztrációról szóló igazolás kézhezvételét követően meg kell igényelni az állandó finn személyi számot, mely minden ügyintézéshez szükséges (ez nem egyenlő a személyi igazolvánnyal), ehhez a Maistraatti-ba kell elzarándokolni (Népességnyilvántartó Hivatalnak felel meg).

Amíg nincs meg a regisztráció, a finn állam kérheti annak igazolását, hogy az ittlétünket tudjuk anyagilag fedezni, szóval az itteni kezdéshez valóban szükség van kezdőtőkére, 200 ezer forintból nem lehet elindulni, mint látni fogjuk, egy havi albérlet kerül kb. ennyibe” – írta egy korábbi posztban Alexa.

Tételezzük fel, hogy megérkeztünk, és megkötjük életünk első finn munkaszerződését. Talán mondani sem kell (de azért mondom, mert a finnek is hangsúlyozzák), de ragaszkodjunk az írásos szerződéshez, melynek tartalmaznia kell a szerződés időtartamát, a munkakörünket, a fizetés összegét, a munkaidőt, az éves szabadságok megállapításának módját, a próbaidőt és a felmondással kapcsolatos értesítési kötelezettségeket. Nem árt tudni, hogy Finnországban erősek a szakszervezetek, a legtöbb helyen van kollektív szerződés.

Jó tudni, hogy a finneknél nagyon fontos a csapatmunka. Az emberektől akkor várják el, hogy hozzászóljanak egy megbeszéléshez vagy beszélgetéshez, ha valami fontos mondanivalójuk van. A hallgatás Finnországban az udvariasság jele, és annak, hogy érdeklődünk a beszélő mondanivalója iránt.

A hallgatás az általános kommunikációs minta része, és a finnekhez közelebb áll a csend, mint a legtöbb más néphez. Prezentációkban a finnek inkább a szerénységet részesítik előnyben, mint a rámenős üzleti stílust.

Hasznos linkek

Rendőrség

Maistraatti (Népességnyilvántartó Hivatal)

Bevándorlási ügyek 

Avoimet työpaikat (angolul)

Szakmák szerinti bontásban

Finnország – bankszámla nyitása

Alapvető fontosságú lépés a bankszámla nyitása, lévén Finnországban ismeretlen jelenség az, hogy zsebbe kapja az ember a fizetését. Bankszámla tehát kell, a megnyitásához szükség lesz az útlevélre, vagy valamilyen hivatalos személyazonosító igazolványra.

Ismét Alexát idézném: „Bankszámlát egyedül nyitottam, bár a munkaadóm jelezte, hogy egy rokon szívesen elkísér, mert ebben a bankban, ahová én mentem, jó eséllyel nem beszélnek angolul. Nem tévedett nagyot, de azért akadt egy kolléga, aki igen, így kaptam egy időpontot fél órával későbbre az illető hölgyhöz, és 25 perccel később, három papírral a zsebemben távoztam egy új finn bankszámlával.

Olyan kérdésekre kellett többek között válaszolnom, hogy hova kívánok adózni (Mo, vagy Finno.), van-e regisztrációm (ha nincs, akkor meg kell adni egy Mo-i lakcímet is), munkáltató neve, címe, telefonszáma, saját telefonszám, lakcím (ha van), kellett útlevél, személyigazolvány, illetve olyan apróságokat is tisztáztunk, hogy akarok-e külföldre utalni, illetve külföldről pénzt fogadni, ha igen, milyen gyakran (per hó) és maximum mekkora összeget”.

Finnország – lakásbérlés

Nem könnyű kérdés, pláne nem olcsó, de hát külföldre költözés esetén ez nem meglepő. Lássuk ismét Alexa tapasztalatát! „Alapvetően albérletet találni sem egyszerű, a regisztráció, munkaszerződés megkönnyítheti a dolgok menetét, akárcsak az, ha a leendő munkáltató leszervezi a szállást előre, vagy ha van ismerős, aki itt él (sokan kezdetben ismerősnél laknak, amíg a regisztrációt meg nem szerzik).

Ha ez megvan, akkor 1-3 havi kaucióval is számolni kell. Az albérlet kereséshez elméletben csak pénzre van szükség, minél több, annál jobb (értsd, annál könnyebben kapja meg a külföldi a lakást), de a gyakorlatban egy frissen érkezett, munkával, fizetéssel, finn nyelvtudással nem rendelkező személy meglehetősen nehezen tud ingatlant bérelni. A finnek igencsak védik a munkaerő-piacukat.

Eddig úgy tapasztaltam, hogy az itt dolgozó külföldiek nagy része vagy előre leszervezett munkára érkezett, kevesebben vannak, akik csak úgy belevágnak (még kevesebben azok, akiknek ez így sikerül), utóbbi meglehetősen tőkeigényes vállalkozás és nagy adag szerencse is szükségeltetik”.

Hasznos linkek

Önkormányzatok oldala

Lakáshirdetési oldalak:

Jokakoti

Nettiasunto

Sato

VVO

Vuokraovi

Finnország – egészségbiztosítás, segélyek

Az önkormányzattól kapunk egy azonosítót (ez a Henkilötunnus), majd ezzel el kell mennünk a helyi Társadalombiztosítási Intézethez (Kela). Itt megkapjuk a tb-kártyánkat.

„Ha sokat dolgozol az országon belül, főleg üzemekben, akkor szükséges lehet a balesetvédelmi oktatást igazoló kártya. A kártya megléte feltétele lehet az alkalmazásnak is.

A cégek általában fizetik a képzés árát. 5 évig érvényes. Különböző más oktatást igazoló kártyák is vannak hasonló képzési költséggel, például hegesztőknek” – írta Lore egy rendkívül részletes, linkekkel teli posztban.

Ha már van munkánk, érdemes belépni egy segélyalapba, arra az esetre, ha egyszer fordulna a kocka. Több ilyen is van, a szakszervezetek is működtetnek ilyeneket, de akadnak független alapok is. Már csak azért is érdemes taggá válni, mert ha munkanélküliek leszünk (ami soha ne történjen meg), akkor egész kellemes havi összeget is kaphatunk, ami nem ritkán magasabb, mint a hivatalos állami munkanélküli segély.

Betegség esetén az uniós állampolgárságunk feljogosít minket az alapellátások igénybe vételére, de a munkaadók általában nyújtanak kiegészítő biztosítást is.

Hasznos linkek

Henkilötunnus

Társadalombiztosítási Intézet (Kela)

Finnország – az adózás

Finnországban minden jövedelem adóköteles. Az adókártyát, amelyet az adóhivatal bocsát ki, be kell mutatni a munkaadónak, amint a munkavállaló elkezdi az új munkát.

Adókártya nélkül minden jövedelmet 60 % adó terhel. Az adókártyán jelzik a munkavállalóra vonatkozó adószázalékot. Ez a jövedelmi szinttől függ.

Ha valaki másodállást is vállal, mellékjövedelemre vonatkozó adókártyát is igényelni kell, és haladéktalanul be kell mutatni a munkaadónak. Az adóvisszatérítést minden esetben dokumentálni kell.

Hasznos link

Adóhivatal

Finnország – nyelvtanulás, oktatás

Noha angolul mindenki beszél, és a hétköznapokban boldogulunk is vele, a finn vagy a svéd nyelv elsajátítása nagyon fontos a beilleszkedéshez. Elég sok helyen találunk tanfolyamot, különböző intézmények és felnőttképzési központok is szerveznek ilyeneket. (Arról nem is beszélve, hogy bizonyos munkakörök esetében megkövetelik a papírral bizonyított nyelvtudást.)

Az állandó finn lakcímmel rendelkező gyerekek számára kötelező az (ingyenes) iskolai oktatásban való részvétel. Szintén ingyen vannak a tankönyvek és az iskolai étkezés.

Az egyéves iskolaelőkészítő foglalkozás nem kötelező. A kötelező alapfokú oktatás 7-16 éves korig tart, efölött nincs iskolakötelezettség.

A középiskolát három vagy négyéves gimnáziumi képzésben illetve a kettőtől öt évig terjedő szakképző iskolákban lehet folytatni. A felsőoktatást, amely ingyenes, a tudományegyetemek és az alkalmazott tudományok főiskolái biztosítják. A felnőttoktatás minden szinten elérhető.

Az oktatás, a tankkönyvek és az iskolai étkezés is mindenkinek biztosított. Az oktatás a középiskolákban és a szakképző intézményekben is ingyenes, de a tanulóknak a tankönyveket saját maguknak kell megvásárolniuk.

A finn felsőoktatás két szektorban folyik: a tudományegyetemeken és az alkalmazott tudományok főiskoláin. Finnországban 17 egyetem és 27 főiskola van.

Nem könnyű bejutni az egyetemekre és a főiskolákra: 2011-ben a 66 000 jelentkező közül csupán 17 000 nyert felvételt egyetemre. Főiskolára a 70 000 jelentkezőből 22 100 diákot vettek fel.

Hogy a legendás finn iskolarendszerben mi is a jó, arról korábban Zsizsi is írt. „Nekem nagyon tetszik az iskolai oktatásban, hogy már általános iskolás kortól rengeteg praktikus dolgot beépítenek a tanmenetbe. Két évig tanulnak sütni-főzni, nemcsak a lányok, a fiúk is. Testnevelés órán floorball-t is játszanak, úszni is mennek, korcsolyázni stb.

Kinti programként térképpel való tájékozódást is tanulnak. A napköziben „Iltis” gyöngyfűzéstől kezdve rengeteg dolgot csinálnak. Az apák napját is megtartják a suliban, ami november 11-re esik.

Az emberek nagyon segítőkészek, mert akárhányszor kérdeztem valamit, ha valaki épp arrafele ment, amerre én, akkor eljött velem egy darabon és megmutatta hol van az adott utca. Ha térképpel álltam az utcán, akkor is megálltak megkérdezni tudnak-e segíteni.”

Hasznos linkek

Oktatási Hivatal

Általános oktatási portál

Finnország és a közlekedés

„Helsinkiben odafigyelnek a mozgásukban korlátozottakra (is). A metrómegállókban és általában minden emeletes közterületen van lift. Az is fontos, hogy babakocsival (egy felnőtt + gyerek + babakocsi) utazó személy számára a tömegközlekedés ingyen van.

Helsinkiben a helyi tömegközlekedési vállalat (HSL) „chipkártyás” rendszert működtet. Mint egy mobilos feltöltőkártyára, úgy ezekre is pénzt kell tölteni. Szezonra (2 hét, 1 hónap, stb) fix árért, vagy adott pénzösszeget tölthetünk rá (20, 60 stb. Euró). Minden metróállomáson van pár automata, ahol készpénzzel és bankkártyával is fizethetünk.

Felszálláskor a sofőr melletti automatához közelítjük a kártyát, ami a kijelzőjén megmutatja, hogy mennyi pénz vagy idő áll még rendelkezésünkre. A városon belüli utazáskor az 1-es gombot kell megnyomni, a gép leveszi a kreditet a kártyáról, vidáman sípol, és már ülhetünk is le. Ettől kezdve 60 percig szabadon használhatjuk a buszt, villamost és a metrót” – írta Feri.

Rendkívül népszerű a kerékpár is, korra és nemre való tekintet nélkül előszeretettel használják, a gyerekek azzal járnak iskolába. Nem feltétlenül érdemes új bringát venni, mivel elég nagy a választék használt darabokból is – írta Alexa.

„Főleg egyetemi városokban, ahol az itt tanuló diákok hazatérésükkor akár már 40-60 euróért is túladnak kétkerekű járművükön (ennek beszerzését is tervezem a közeljövőben, mivel a bicikliutak itt meglehetősen jó minőségűek, és állandóan takarítják azokat).

A kétkerekű járműveken azonban mindig van biztonsági zár, mert bizony enélkül lába kélne (erre munkaadóm is felhívta a figyelmem: bárhol is tegyem le a bringát, tegyek rá zárat), kivétel, ha mondjuk a kertben áll (ami azért is érdekes, mert itt ugye nincs kerítés) akár napokig”.

Hasznos link

Gépjármű-nyilvántartás

Nagykövetségek

Magyarország nagykövetsége

Kuusisaarenkuja 6, 00340 Helsinki, FINLAND

Telefonszámunk: +358 (0)9 436 60 700

Telefax: +358 (0)9 436 60 701

E-mail: mission.hel@mfa.gov.hu

Finnország nagykövetsége

Kelenhegyi út 16/A

1118 Budapest XI, Hungary

Tel. +36-1-279 2500

E-mail: sanomat.bud@formin.fi

(Fotó: pixabay.com/Hietaparta)

Share.

About Author

Leave A Reply