Félelem és reszketés…

0

Bezártság, repülés, magasság – sok mindentől lehet fóbiája az embernek, nyilván egy határátkelőnek a szokásosnál is kínosabb, ha mondjuk nem bírja a repülést. Mert hát elég kellemetlen, amikor valakinek, akinek munkájából adódóan sokat kell repülni, éppen ettől (mármint a repüléstől) van fóbiája. Pláne, ha ez nem volt mindig így… Ezen töprengett el a Kolbászkerítésország blog szerzője, Zuzzer is.

„Tizeniksz éve elmentem én Ausztráliába, Indonéziába, akárhová, most meg a berni templomtoronyba nem merek felmenni. Ez miért van nem tudom, a főnököm meg azt mondja menjek repülésterápiára, mikor magyaráznak, hogy ez ilyen-olyan biztonságos, aztán…. egy jó kis repüléssel zárul a dolog.

Ja, kutyaharapást szőrivel…. az a pálinkával se jött be, szal, kössz, nem. Inkább próbálom limitálni a madár imitátorként eltöltött perceimet az életben.

A fóbiámat magam kezelgetem, azaz sűrűbben megyek rövidebb utakra, csak minden második biznisz útból dumálom ki magamat. Ezt a „posztot” (figyelemelterelést) a KLM 1960-as járatán írom valahol Zürich és Amsterdam között…

Ha megpróbálom kitalálni honnan eredeztethető ezen fóbiám, akkor két dolog jut eszembe, egy legendás utazásom Korzika szigetére, valamint egy másik, amikor kenguru kapitánnyal landoltunk Zürichben.

KÜLFÖLDI MUNKÁK EGY HELYEN

Nos Korzikára anno biznisz miatt utaztam, lyoni átszállással és – beleégett az agyamba – a jónevű TWIN légitársaság gépével. Mondjuk gyanakodhattam volna egy kicsit, mikor név szerint köszöntöttek mindenhol, no legyen elég annyi, hogy majdnem megtagadtam a beszállást, mert ha valamit utálok, azok a „finn” légitársaság gépei, a kis finggépek.

Ez meg vazze egy hat üléses mittoménmi volt, ahol a pilóta mögött foglaltam helyet, fejemet szolidan jobbra hajtva, hogy egyáltalán beférjek a géptörzs görbülete miatt.

No, ezt a kis szar kávédarálót minden kis szellő össze-vissza dobálta, kiváltképpen a visszaúton, amikor nagy szerencsémre még viharokat is kifogtunk.

Repülünk lazán és mint egy falevél a forgószélben, kerülgetjük a hatalmas gombaszerű viharfelhőket, mikor haverom, a kapitány aszongya, hogy „akkor most kapaszkodjunk, mert nem kaptam engedélyt, hogy a következő viharfelhőt kikerüljem…”

Apám, volt ott minden. Azt például tudjátok, hogy a gép oldalán végigsöprő jégesőnek olyan a hangja, mintha a második ukrán front vette volna tűz alá?

Mondják, hogy egy zuhanó gépen aránylag kevés az ateisták száma, meg tudom erősíteni, vallástalan létemre meg is keresztelkedtem a köztünk repkedő poharak vizét használva. Mikor leszálltunk éppen csak nem köptem magam mögé, de el capitano arcán se látszódott, hogy olyan jól érezte volna magát…

A másik kisebb dolog volt, zuhantunk pár száz métert ZRH-ben a reptér fölött ereszkedés közben. A gond az volt, hogy eleve pár száz méterre voltunk a talajszint fölött, szal a mellettem magabiztos mosollyal ücsörgő svejci frequent flyer úgy tépte szét ijedtében az újságját, hogy ihaj. Aztán másodikra leszálltunk, pattogtunk párat a flaszteren és megerősíthetem, hogy a stewardess-ek is izzadnak.”

A teljes posztot itt olvashatod.

Evickélünk felfelé a nullára

Share.

About Author

Leave A Reply