Fejest ugorva Amerikába

0

Kriszta és párja szó szerint fejest ugrottak az amerikai életbe. Négy évük summája talán az is lehetne, hogy ugyan alapos tervezés nélkül is bele lehet vágni a határátkelésbe, de azzal a saját dolgunkat is megnehezítjük. Nekik mindenesetre sikerült egyenesbe jönni!

„Üldögéltem egyik nap a nappalinkban és azon töprengtem, milyen hosszú utat tettünk meg azóta, mióta megszületett bennünk az elhatározás, hogy útra kelünk és elhagyjuk Magyarországot.

Először akkor merült fel ez a kérdés, amikor a párom munkahelyén (NAV-VPOP) ki kellett függeszteni a NENYI-t (Nemzeti Együttműködési Nyilatkozat). Ez emlékeztette őt egy – történelem órán tanult, nem is olyan régi – rendszerre, amiben nem szívesen venne részt.

Az elhatározása teljesen biztos lett, amikor nem sokkal később kihirdették az Alaptörvényt. Hivatásos állományú lévén otthon csak annyit mondott, hogy „Ha erre nekem fel kell esküdnöm, akkor leszerelek.” Nem kellett, de megkezdődött a munkahely átszervezése. A gyakorlat ma már mindenhol ismerős az országban.

Én németes révén többé-kevésbé kizárólag Németországban gondolkodtam. OK, évekig tanultam, használtam irodában otthon angolt is, de igazán komfortos a német volt nekem.

A párom évek óta angolozott – inkább kevesebb, mint több sikerrel. 25 évvel azelőtt ő is tanult németet, de soha nem használta. Ha döcögve is, az angol valamivel jobban ment neki. De mi legyen a koncepció? Hová menjünk, és mit csináljunk odakint?

Mit csináljunk és hol?

Pár éve beindított vállalkozásom egyre jobban ment, és megnyitottunk egy új ágazatot, ami hiány volt az országban. Logikus tervnek tűnt, hogy kint is vállalkozást csinálunk. De amíg az újra felfut, addig is élni kell valamiből.

A párom 21 évnyi irodai munka után (informatikai alsegéd-helyettes 🙂 ) nem tudott ugyanabban gondolkozni az angol miatt. Kitalálta, hogy még otthon megszerzi a buszvezetői jogosítványt, begyakorol egy kicsit, és ha minden kötél szakad, akkor kint azt fogja csinálni. Legalábbis egy darabig.

Szóval a „mit csináljunk” nagyjából megvolt, de még nem tudtuk, hogy hol. Buszvezetői gyakorlat híján baloldali közlekedés nem jött nála szóba. Tehát Anglia, Ciprus, Málta, Ausztrália és ezek társai kiestek.

Az Európai Unió területére a jogosítványon felül kell egy ún. Gépjárműkezelői Igazolvány (GKI), amit 5 évente meg kell újítani, az még újabb 100 000.- Ft-ba került volna. Utólag visszatekintve ez jóval olcsóbb lett volna.

De Európában jobboldali közlekedéssel rendelkező országban sehol nem beszélnek angolul (mármint hivatalos nyelvként).

Egy lehetőség maradt

Szóval mi jöhet szóba? A „merjünk nagyot álmodni” – felkiáltással elkezdte nézni a legálisan (!) Kanadába és az USA-ba jutás lehetőségeit. Nem vagyunk híresek, nem vagyunk csúcsmérnökök, nem vagyunk olimpiai bajnokok, az égvilágon senkink sincs kint.

Tehát csak egy lehetőség maradt: USA zöldkártya-lottó (próba – szerencse alapon). Ezért 2011-től elkezdett pályázni. Tudni kell azt, hogy ha egy házaspár egyik tagját kihúzzák, automatikusan mehet a másik is.

Háromszori (ez három évet jelent) próbálkozás után 2014-ben beérett a gyümölcs, vagyis kihúzták a 2015-ös évre. Ez minket lepett meg a legjobban, hiszen mostantól az egész életünk a feje tetejére fog állni, mindent át kell szervezni.

A bevándorlási vízumkérelem beadása után 2015 márciusára kaptunk interjúidőpontot. Ezután leszerelt a munkahelyéről és átigazolt hozzám a vállalkozásba, ahol időközben az új ágazat elég jól prosperáló kis üzlet lett. (Az első online pénztárgépek egyike hozzánk is befutott természetesen. :-D)

Ezzel párhuzamosan lelkesen olvastuk a külföldre szakadt magyar barátaink és netes ismerőseink, illetve blogok beszámolóit. 2015. március – interjú, Bp., USA nagykövetség. Gratulálnak, mehetünk. Küldik a zöldkártyát a kinti címre. (Ezúton is köszönjük a segítséget srácok! Nélkületek ez nem jöhetett volna létre.)

Mivel a bevándorlási vízum csak 6 hónapig érvényes, de még nem készültünk fel az egyből kiköltözésre, egy villámlátogatást tettünk 5 napra New York-ba, mert ebben a 6 hónapban be kell lépni az országba.

Kérdéses volt, mennyire gyorsan tudom átadni az üzletemet otthon – szezon közepén – valakinek. Majd visszajöttünk felszámolni az életünket.

(Üres zsebbel senki ne induljon útnak, aki hosszú távra tervez és nincs rá módja, hogy beérje társbérlettel, szoba bérléssel, ill. nem élő munkaszerződésre jönne ki. A szerződés nélküli munkákkal később nem igazán célszerű próbálkozni az állampolgársági vizsgán. Opció lehet még a saját vállalkozás indítása esetleg.)

Rokonok, barátok, ismerősök és munka nélkül

Mi ketten vágtunk bele (40-es éveink közepén járó párként) egy örökbefogadott kutyával és négy bőrönddel, rokonok, barátok, ismerősök és munka nélkül. A párom egyelőre ismeretlen, netes barátja volt kedves átvenni az iratainkat és az első papír szerinti lakcímet biztosítani nekünk. (Szállodát nem írhatsz be a zöldkártya pályázatodba első lakcímként).

New York vonzáskörzetébe jöttünk az először kinézett nyugati part helyett, mert a kutyát nem akartuk egy egész nap a boxban tartani. És 2015. szeptember 24-ikén a newarki reptéren pedig elhangzott életünk egyik legváratlanabb mondata: „Welcome home!”.

Béreltünk egy kocsit egy hétre, és irány a nagy Amerika… Még otthonról foglaltam egy kutyabarát Airbnb-szállást, ahol a tervezett 3 hét helyett végül 8 hónapig éltünk.

Gondoltuk, három hét alatt tudunk normális lakást bérelni, de ez nem olyan egyszerű (legalábbis hivatalosan). Kedves háziasszonyunk életünk mai napig meghatározó része. Mint kiderült, neki is van két kutyája, így megvillanhattam kutyafodrász képességemet és szereztem pár ügyfelet így a faluban.

Az érkezés izgalmai

Érkezésünk után egyből izgalmak vártak ránk, hiszen a tv összes híradása egy Florida felől felénk tartó hurrikánról szólt nonstop. Remek. Megtudtuk, hogy a menedékhelyekre, iskolák tornatermeibe háziállattal nem fogadnak be senkit, így magunknak kellene megoldani a menedékünket evakuálás esetén.

Tehát irány az első autókereskedő. Autót kellett szereznünk. Találtunk egy öreg, rozsdás, lassú benzintemetőt. De olyan széééééép volt, hogy baromi drágán megvettük (azóta még többet költöttünk rá, és már majdnem jó).

A mai napig szolgál minden nap az első „kis” autónk, habár már betöltötte a 17 életévét. 🙂 De hiszen még tinédzser…

Később felkerestük a helyi okmányiroda jellegű intézményt, ahol az amerikai jogosítványt kiadják. Elméleti vizsgát kellett tennünk, de a gyakorlattól eltekintettek.

Nem tudtuk előre, hogy kell-e gyakorlati vizsgát tennünk. Azért választottuk a kiszemelt kocsit, mert bizonyos előírások vannak a gyakorlati vizsgán. Mindenki maga visz autót a vizsgára, de ha nem olyan, amit előírnak, akkor nem lehet vele vizsgázni.

Apadó bankszámla

Nyilván minden kezdő ,,hódító” kiszab magának egy keretet, ha minden kötél szakad, mi legyen az a szint, ami alá a bankszámla egyenleget nem engedi, hanem inkább bedobja a törülközőt.

A kutyakozmetikai ,,pályafutásom” itt messze nem jövedelmezett eleget, mint ahogy az ő építkezéseken folytatott segédmunkái sem, ahhoz, hogy ne apadjon a számlánkon a tartalék.

Üzletet nem tudtunk nyitni a magas bérleti díjak miatt. A buszvezető jogosítvány megszerzéséhez hónapokat kellett várni. Folyamatosan böngésztük az interneten megjelenő állásokat, mígnem a UPS hirdetett gépkocsivezető segéd állást a karácsonyi szezonra.

Na, párom egyből jelentkezett, és fel is vették. Gondoltuk mi. Volt egy három órás eligazítás a cégnél a kezdőknek. Majd kiderült, hogy ez inkább valamilyen tartalékos állás, mert minden reggel be kellett telefonálni a céghez, hogy van-e aznapra munka.

Itt viszont kőkeményen kiderült, hogy az általunk beszélt (és értett) angol telefonáláshoz édes kevés. Eredmény? 1 hónap alatt $45. Ennyit fizettek a három órás képzésre.

Vállaltunk aprópénzért lakásfestést, faterasz felújítást, stb., közben 2016 májusában sikerült megszerezni a buszjogsit. Újabb álláskeresési láz, ezennel célzottan.

Volt pár cég, ahova gyakorlat hiánya miatt nem vették fel. Szóval nem voltunk túl vidámak, és a kihozott pénzünk annyira megcsappant, hogy 8 hónap után eldöntöttük, hogy a következő hétfőn repülőjegyeket veszünk és hazamegyünk. Ez volt pénteken.

Este a párom még egyszer ránézett az internetre, ééééés ott volt egy neki való munka. Hihetetlen! Egy kétéves, 14 méteres magánbuszt kell vezetni, évi $45 000 fizetés (bruttó, alsó-közép átlag).

A munka abból állt, hogy egy csoportot be kellett vinni reggelente New Yorkba, majd este haza. Naponta kb. 5 óra konkrét munka hétfőtől péntekig. A busz tőlünk 10 percre parkolt. Ott kellett kezdeni és végezni. Napközben szabadidő.

Gyorsan írt a hirdetőnek, vasárnap találkoztak, hétfőn kezdett. Igen, gyakorlat nélkül irány Manhattan… Épségben megúszták mindannyian.

Lakásproblémák

Történetünkbe a munka megszerzése után azonnal megint kis csavar került, mert a szállásadónk szerette volna kiadni a kis házát a nyári szezonra turistáknak, persze több pénzért. Tehát 8 hónap után ki kellett költöznünk a három hétre foglalt szállásról. 🙁

Bérlakásba még mindig nem tudtunk menni, mert ugyan már volt credit pontunk (banki mizéria), de nem találtunk olyan lakóparkot, ahol ez a fizetés elég lett volna.

Általános igény a bérbeadóktól, hogy a bérlő fizetése legyen a bérleti díj háromszorosa. Így átmenetileg (két hetet tervezve) beköltöztünk egy közeli motelba, ami persze drágább volt, mint bármelyik bérlakás.

Egy lakás kb. $1500/hó, míg a motelre heti $500-t kellett fizetnünk. Két hét helyett két és fél hónapot töltöttünk egy motelszobában a kutyával, nyári szezonban, nyári árakon.

Csak ezután sikerült szerezni egy „téli albérletet” az egyik utas ismerősétől. Sikerült beköltözni egy házba szeptember elejétől 10 hónapra. Viccesnek hangzik, de a házat utcára kitett, leselejtezett bútorokból rendeztük be (kivéve az ágy, amin alszunk). De itt „kicsit” jobb állapotban selejteznek.

Azóta sem volt igazán szükségünk új dolgokra. Mindent össze tudtunk szedni. Szobabútor, kanapé, konyhaasztal, székek, állólámpa, éjjeli lámpa stb. Még a gyönyörű pálmáink és virágaink is kukából vannak (szó szerint). A 10 hónap elteltével pedig végre szerződést kötött velünk egy apartman telep, ahol azóta is élünk.

Egy hazalátogatás következményei

Párom két éven át balesetmentesen csinálta a napi utakat ennél a társaságnál. Sikereinek egy magyarországi út vetett véget. Nem tolerálta a cég a kéthetes szabit, amikor hazamentünk látogatóba.

A szabadság után, mikor kiderült, hogy kirúgták, a párom átigazolt egy újabb, nagy busztársasághoz ezennel már gyakorlattal, ahol a napi NYC körökön kívül charter utakat is bonyolították.

Sajnos tőlük három hónap után megvált a vérszívó munkarend miatt. (Ahol már a negyedik NYC utad alatt letilt az elektromos tachográf, annyit vezettél aznap, nem annyira nyerő.)

Egy éve váltott egy újabb társaságra, ahol a legelső szerződéses munkahelyén megszokott munkarendben dolgozik újra. Lyukas óráiban napközben angolozik, tanfolyamokra jár.

Váratlan vállalkozás

Jómagam házaltam az alkalmi kutyanyírásokkal, majd rész-munkaidőben Uber sofőr is lettem és elvállaltam ex-háziasszonyunk két Airbnb kisháza turnusváltásainak levezénylését (mosás, takarítás, fűnyírás, kutyapesztrálás stb. Még a házat is kifestettük a bérleti díjat csökkentő opcióként.).

Közben egyszer megkérdeztem egy helyi magyar közösségi csoportban, hogy nem lenne-e kedve valakinek megnézni a karácsonyi New Yorkot velem. Jelentkezett pár ember.

Majd hasonlóképp megkérdeztem Bostont, Philadelphia-t, Washington DC-t, Wild West City western falu, Pennsylvania vízesései, Amerika történelmi telepes városait, nemzeti parkjait a keleti-parton, majd elkezdtem csoportokat szervezni kulturális eseményekre, fesztiválokra, színházlátogatásra is.

Kiváltottam a vállalkozást, beállítottam csatarendbe egy 12 személyes kisbuszt (amely megvételére feláldoztam a budapesti lakásomat), és ez a profil is beépült az Uber munkám mellé.

Ezek a munkák javarészt hétvégén történnek, ezért nálam 1.5 hónapja új projekt indult. Kitaláltam, hogy fix állást szeretnék végre (ugye, több lábon kell állni) és nekifutottam én is a nagybuszos jogsimnak, iskolabusz kiegészítéssel.

Idén augusztus elején kaptam kézhez az új jogosítványt. Hihetetlen! Az is őrületes élmény számomra, hogy bennszülött amerikai csoporttársaim és leendő kollégáim a telepen mennyire tudtak örülni kis sikeremnek. Vizsga után busztelepünk udvarán ölelgettek és gratuláltak: ,,üdv a csapatban!”

Lehetett volna könnyebb

Röviden, nem a teljesség igényével nagyjából így alakult az első négy évünk. Nyilván a sztori így csak egy kis vázlatát adja annak a sok mindennek, amit 4 év alatt átéltünk.

Még mindig nem érkeztünk meg igazán, és ez a négy év nagy kihívásokat jelentett és jelent ma is a magánéletet tekintve. Sok tapasztalatot szereztünk. Sok mindent tudunk már, de nagyon sok mindent még mindig meg kell tanulnunk.

Arra a kérdésre, hogy most a négy év után hova pozicionálnánk magunkat az a válasz, hogy a hiányos nyelvtudás ellenére még helyi viszonylatban is elértük azt, amit sok amerikai 40-50 év alatt ért el.

Vannak helyi ismerőseink, akik csodálkoznak azon, hogy jobban ismerjük a környéket, mint ők, vagy olyan dolgokkal kapcsolatban vagyunk jobban tájékozottak, ami nekik alapvető lenne.

Jó végzettséggel, jó nyelvtudással, otthonról szervezett munkával sokkal könnyebb lett volna. Nekünk így alakult. Megbántuk? Majd még kiderül. Sokat áldoztunk érte.

Az anyagi veszteségünk még nem egyenlítődött ki. Egyelőre csináljuk tovább. Következő cél az 5 év után megszerezhető állampolgárság. A vállalkozásról pedig még mindig nem tettünk le.”

Share.

About Author

Leave A Reply