A farm, ahol élünk

1

Az amerikai álom messze nem csak csillogás, és Hollywood (bár mostanában ugye már az is inkább rémálom), olyannyira nem, hogy az Egyesült Államok egyes részein azért elég kemény az élet. Például Nyugat-Virginiában, ahonnan Zoli küldött egy „tetszik-nem tetszik” listát a „Tíz dolog…”-sorozat kapcsán. Következzen tehát az amerikai álom kicsit másképp. (A képeket köszönöm Zolinak.)

„Nem olyan régen a Határátkelő megkért, hogy írjak 10 dolgot, amiért érdemes / jó itt lakni vagy élni. Akkor én csípőből azt válaszoltam neki, hogy ilyet nem tudok írni, maximum olyat, hogy miért nem jó itt élni. Azonban – mint általában mindenhol – nem ennyire fekete vagy fehér a teljes kép.

Ebben a posztban igyekeztem összeszedni mind a negatív, mind pedig a pozitív oldalát annak, amit eddig láttam, tapasztaltam. Hangsúlyoznám, hogy a következőkben leírtak az én személyes érzéseim, tapasztalataim, gondolataim egy része, amelyeket Morgantown és a Nyugat-Virginiában tett számtalan kirándulások hívtak elő bennem.

Mindezeket mások másképpen láthatják vagy gondolhatják, ami egyébként ugyanannyira lehet jogos vagy kevésbé jogos, mint az általam lejegyzettek.

Nyugat-Virginia

Néhány szó magáról az államról, mely a 10. legkisebb területű az USÁ-ban és Kentucky, Ohio, Virginia, Pennsylvania, valamint Maryland öleli körbe. Az egész államban, melynek területe kb. kétharmada Magyarországénak, nagyjából annyian vagy kicsit még kevesebben is laknak, mint Budapesten.

Elméletileg már Kr.e. 100 környékén is laktak itt őslakos indiánok, akik az államban található végtelen erdőségekben éltek. Itt igen jellemzőek a lankás dombok és hegyek, melyek az Appalache-hegység hírnökei az államban, s melynek köszönhetően Nyugat-Virginia gyakorlatilag egy hatalmas erdős park.

Nekünk és mindenkinek, akik imádják a természetet ez egy igazi paradicsom. Rengeteg a kirándulási és túrázási lehetőség, gyönyörű, érintetlen erdőségek terítik be a tájat, melyeket néha megszakítanak a dombok és hegyek között megbújó apró városok és falvak.

Igaz ugyan, hogy ez az állam az egyik legnagyobb szénkitermelő vidék, de egyre több helyen próbálnak üzembe helyezni szélturbinákat is.

Ami tetszik: a hatalmas erdőségek, dombok, hegyek; a maguk módján kedves emberek, valamint a zöld energia térnyerése.

Közel 1000 külföldi állásajánlat vár a Határátkelőn egyetlen kattintásra

Nem tetszik: továbbra is rengeteg szenet pöfékelnek el és használnak erőművek üzemben tartására; nem igazán értékelik, hogy milyen szép helyen laknak; a szelektív hulladékgyűjtés totális hiánya; a mértéktelen pazarlás, stb.

A következő alpontokban – amelyekben megpróbálok kicsit jobban kifejteni egyes szegmenseket – fogok még írni pár dolgot, melyek az államra jellemzőek és lesznek nem túl szívderítő dolgok is.

(Tömeg)közlekedés

Aki járt már az Egyesült Államokban, az tudja, hogy a tömegközlekedés, amely kicsit Mátyás királyi (van is meg nincs is), mint olyan, eléggé siralmas tud lenni. Ez alól kivételek lehetnek az igazán nagy városok, mint pl. New York vagy San Francisco.

Morgantown-nak rengeteg buszjárata van, legfőképpen az egyetem miatt. Ezen sok járat összehangolása nem lehet túl egyszerű feladat és ennek megfelelően nem is sikerült.

Ha megfelelő távolságokra mennénk egyes járatokkal, akkor azokon ülve nyugodtan elővehetjük a Háború és békét, már amennyiben tudunk olvasni miközben a) pattogunk az ülésen vagy b) kidőlünk az ülésünkből az állandó kanyargástól.

Ami jó dolog, hogy a buszok relatíve kulturáltak, a sofőrök barátságosak, illetve a busz bárhol megáll, ahol jelzünk, nemcsak a kijelölt buszmegállókban. Ehhez hasonlóan bárhol le is inthetjük.

Az egyetemistáknak, valamint az összes egyetemen dolgozó embernek ingyenesek a buszok. Ez kb. 30 ezer diákot plusz néhány száz esetleg ezer további dolgozót jelent.

Aki nem buszozik, az autóval jár. Mindig és mindenhova. Ez az állam számomra a platós kisteherautók és terepjárók hazája, mert az emberek igen nagy százaléka ezekkel jár.

Ha nem busszal és nem is autóval, akkor a PRT-val (Personal Rapid Transit), amely már 1975-től üzemel teljes gőzzel (pontosabban árammal). Ez egy teljesen automatizált rendszer és a diákokat hivatott szállítani az egyetemi területek (campus) között.

Mondjuk egy olyan helyen nem meglepő, ahol igen sokan a természet közelében laknak, illetve a járműveknek bírniuk kell a hullámvasútra emlékeztető utakat (igen ritka az egyenes és sík terepen szaladó aszfaltcsík).

A közlekedési morálról. Szerintem alapvetően rendben van és viszonylag türelmesnek is mondanám a vezetők többségét. Azonban vannak olyan esetek, amikor megmozdul bennem valami és kénytelen vagyok használni a csodálatos magyar nyelv adta lehetőségeket.

Az egyik mumus a körforgalom. Egyszerűen összezavarodnak a dologtól és ilyenkor simán előfordulhat, hogy egyszer csak szemben találjuk magunkat egy autóval, amely rossz irányban indult el a körforgalomban. Ha esetleg dudálok, akkor jobb esetben rámcsodálkozik, de rosszabb esetben fel sem fogja, hogy mi a gond és megy tovább.

Az index igen sok embernél valami extra lehet és nincs beépítve alapból az autókba, bár ez nem országfüggő. Az alkalmazott sebességet nézve rájöttem valamire: a sebességkorlátot jelző táblák dísznek vannak az út mellett. Vagy csak egy nagyon durva iránymutatás. Mondjuk az is tény, hogy nem sok autópályarendőrt látni az utak mentén, legalábbis itt, Nyugat-Virginiában.

Az államközi autópályán 70 mérfölddel lehet menni óránként. Mindezek után nem kell meglepődni, ha 80-nal vagy többel próbálnak minket letolni. A másik véglet, amikor mondjuk 50-es táblánál mennek 35-tel.

Az utak minősége eléggé változó, s mindkét véglet tetten érhető: egyes utak kiválóak, míg vannak olyan részek, amelyeken a tengelytörés veszélye fennáll.

Ami tetszik: alapvetően türelmesek (értsd, ha le is akar tolni, akkor sem villogva vagy dudálva); beengednek a sorba (ha nem is rögtön, de egy-két autó után igen).

Nem tetszik: vagy letolnak az útról vagy vánszorgunk; irányjelző használatának hiánya; hónapokig tudnak dolgozni a rosszabb utakon (pár száz méterről beszélek).

Munka

Az állam alapvetően a szénből és annak bányászatából él(t). Rengeteg bánya zárt be (kb. 40-50%-kal esett vissza a széntermelés az utóbbi években) és emiatt sokan lettek munkanélküliek vagy álltak tovább egy másik államba.

Nyugat-virginiai szénbányában dolgozó fiú az 1900-as évek elejéről

Nyugat-Virginia lakossága az utóbbi években egyre fogyatkozik és ez az USA egyetlen olyan tagállama, ahol a halálozások száma meghaladja az élveszületések számát.

Persze ebben benne van az is, hogy a fiatalok nagy hányada elvándorol és egyre nagyobb az idősebbek száma, akik már ilyen vagy olyan okok miatt nem mozdulnak.

Morgantown-ban a legnagyobb munkáltatók között leginkább kereskedelmi és éttermi láncok vannak. Mindazonáltal, munka lenne bőven, legalábbis itt a városban. Szinte mindenhol ki van írva vagy téve egy tábla, hogy munkatársakat keresnek.

De akkor mi a helyzet? Az, hogy nem igazán szeretnek dolgozni, legalábbis saját tapasztalat alapján. Persze ez sem helyi dolog, hiszen rengeteg hasonló gondolkodású ember van más államokban, illetve országokban is. A legtöbb helyi ember, ha fel is veszik valahová, akkor pár nap után egyszerűen nem megy be, mert unja, elege van stb.

Továbbá a másik ok, hogy nem keresnek túl sokat és majdnem ugyanannyit megkapnak segélyként, mintha dolgoznának. Így aztán inkább elvannak otthon még ha esetleg kicsit szűkösebb is a keret. Véleményem szerint, aki akarna az tudna találni munkát.

Ugyan a városban lévő, idén 150 éves egyetem (Nyugat-Virginiai Egyetem) nagynak számít a környéken (30 ezer diákja van) és ebből kifolyólag a diákok mindenhonnan jönnek (még külföldről is), de miután végeztek a képzéssel, szinte mindenki el is megy, mert egyszerűen minimális a munkaerőpiac és a lehetőség az államban.

Persze nehéz versenyezni olyan ipari központokkal, mint pl. a másfél órás autózásra lévő Pittsburgh, amely már a szomszédos Pennsylvania államban van.

Ráadásul az egyetem annak idején, mint mezőgazdasági egyetem indult el, figyelembe véve az állam adottságait, azonban a képzés súlypontja hamarosan a mérnöki, orvosi irányba tolódott el, s manapság már igen kevés fiatal akar a földekkel foglalkozni.

Kicsi, de nem elhanyagolható mellékszál: a szabadság. Nekem szerencsém van, mert van 15 fizetett napom egy évben. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy a főnökömön múlik, hogy ebből mennyit ad ki.

Azonban vannak olyan szerződések (leginkább a kereskedelmi szektorban), ahol 0, azaz nulla darab fizetett szabadságot adnak az első 1 vagy 2 évben (tudom, mert a kezemben volt a szerződés).

Ha letelik az előbb említett időszak, akkor utána kaphatsz, de akkor is csak pár napot. A betegszabadsággal teljesen hasonló a dolog. Tehát, ha betegség miatt nem tudsz menni vagy mennél valahova pár napra, akkor az kiesik a fizetésből.

A nők szülés után a lehető leghamarabb mennek vissza dolgozni (van, aki már pár nappal szülés után), mert itt nincsen GYES és GYED (ez egyébként leginkább a munkáltatótól és az államtól függ) illetve félnek, hogy elveszítik az állásukat.

Ami tetszik: próbálnak munkát adni embereknek, még ha csak egy rövidebb időre is; nem az számít ki vagy és honnan jöttél, hanem mennyire végzed jól a munkád; megfelelő munkavégzés esetén – ugyan csak szóban – a vezetőség elismeri a munkádat (szerintem fontos a pozitív visszajelzés a főnöktől).

Nem tetszik: alacsony bérezés, egészséges(nek látszó) fiatal- és középkorú emberek nem szeretnek dolgozni (tisztelet a kivételnek); semmi juttatás (karácsonyi pénz, 13 havi bér, pótlékok); nagyon kevés szabadság; GYES és GYED hiánya (nem mindenhol).

(Piszkos) anyagiak

Ha már említettem, hogy nem valami acélos a kereset. Itt a kereskedelmi szektorban (az egyszerűség kedvéért legyen ebben mindenféle bolt és áruházlánc benne) illetve a (gyors)éttermi láncokban a kezdő kereset 9 dollár óránként. Mármint bruttó.

A legtöbb esetben részmunkaidőben dolgoznak vagy éppen szezonálisan. Ez azt jelenti, hogy mondjuk egyes ruhaboltok karácsony környékén vesznek fel pár embert, aztán majd eldöntik, hogy mi lesz velük az ünnepek után.

De őszintén szólva, nem hiszem, hogy ebből nagy probléma lenne: addigra vagy elmennek maguktól vagy ha nem, akkor meg egyszerűen elküldik az embert. Ez alól kivétel lehet, ha valaki nagyon jól dolgozik és megtartják teljes munkaidőre.

Az adózott átlagkereset így nagyjából 1000-1200 dollár körül van. Jól hangzik? Ugye nem igazán? Ebből lejönnek a kötelező havi dolgok: lakás (500-700 dollár egy szoba konyha), étel, számlák, benzin és az egészségbiztosítás.

Már ha van. Hogy és miből élnek meg az emberek, főleg a városokon kívül? Nem tudom, de az a legmókásabb, hogy amikor megkérdezem az itteni amerikai embereket, akkor ők is csak a vállukat vonogatják.

Azért néhány elszomorító dolgot nem árt tudni Nyugat-Virginiáról: egy háztartás havi bevétele a negyedik legalacsonyabb az Egyesült Államokban, míg a személyes bevételnövekedés (pl. 2013-ban) ebben az államban volt a legalacsonyabb az USÁ-n belül.

Hja, hogy ez azóta javulhatott? Az utóbbi 30 évben az összes bevételi növekedés Nyugat-Virginiában a nemzetinek csupán az egyharmada! Az összes államot tartalmazó „gazdagsági listán” Nyugat-Virginia a 48., azaz nem sok állam szegényebb.

Mi van a diplomás állásokkal? Ebből nincs túl sok. Túlnyomó többségben a kórház, az egyetem vagy valamelyik bank szippantja fel a megfelelő embereket. Az orvosokról nem tudok nyilatkozni, de alapból egy kutatónak – Ph.D.-val és nem professzori szint – olyan 2400-2500 dollár üti a markát, mínusz lakás, számlák, internet, telefon, kaja, benzin, autós és egészségügyi biztosítás stb.

Ez már elég arra, hogy meglegyen az ember. Természetesen ez is viszonyítás kérdése, szóval most nem is írnék semmit egyik oldalra sem (tetszik vs nem tetszik), hiszen az aztán valóban teljesen szubjektív, hogy ki mennyiből van el vagy érzi jól magát.

Egészségügy

Mint tudjuk ez az amerikai nép egyik legnagyobb problémája. Nem óhajtok politikai vitákba bocsátkozni. Én úgy gondolom, hogy alapvetően minden embernek járna egészségügyi ellátás, alanyi jogon. Ezzel lehet egyetérteni vagy nem.

Maga a biztosítás szerintem drága. Én három különböző opció közül választhattam. Az első szinte semmit sem fedez. A második már jobb, míg a harmadik esetben mindent áll a biztosító (ez sem igaz így, de ezt most hagyjuk).

Bármelyiket is választom, én fizetem. A középsőnél maradtam, mert szerencsére igen ritkán látunk orvost és ez „csak” 500 dollárba kerül havonta. Mondjuk az is igaz, hogy ez családi biztosítás. Ebben nincs benne a fogászati biztosítás és a szemészet.

Ha elmegyünk az orvoshoz, akkor minden egyes alkalommal fizetni kell a 20 dolláros vizitdíjat. Ilyen árak és kondíciók mellett nem igazán csodálkozom, hogy a legtöbb ember nem fizet egészségügyi biztosítást.

Ami jó, hogy a rendelők szépek, kényelmesek. Mondjuk el is várom és számomra ez a minimum, ha már ennyit fizetek. A rendelők nincsenek zsúfolva és az időpontos dolog is működni szokott, de ez valószínűleg összefügg azzal is, hogy nincs túl sok „fizető vendég”.

Nyugat-Virginiában hatalmas probléma a drog. Rögtön azzal kezdeném, hogy minden ötödik újszülött úgy jön a világra, hogy az anyaméhben már összefutottak alkohollal vagy drogokkal (arról most nem beszélek, hogy hány évesek a leányanyák).

Azt gondolhatnánk, hogy mondjuk New York, Los Angeles, Chicago vagy esetleg Detroit egyes részei azok a területek, ahol a droghasználat a vezető halálozási ok.

Nos, pl. két éve az egyik nyugat-virginiai megyében volt a legmagasabb a kábítószerek miatt bekövetkező halálozási ráta az USA összes megyéjét (tehát nem államát) figyelembe véve.

Még egy kis apróság: az Egyesült Államok öt megyéjéből, ahol a drogok miatti halálok vezeti a halálozási listát, négy Nyugat-Virginiában van.

Mellékszál: egyesekben felmerülhet a gyanú a sok drog és kevésbé munkakedvelő emberek említése miatt, hogy hát ez jellemzően a feketéket érintő probléma. Nos kérem, Nyugat-Virginiában nincsenek vagy alig vannak afroamerikaiak (kb. 93% fehér és mindössze 3.5% a fekete az államban).

Ami tetszik: a rendelők tiszták; a hálapénz fogalma ismeretlen; az időpontot nagyjából tartják.

Nem tetszik: drága

Emberek

Mielőtt kiutaztunk kaptunk finom jelzéseket, hogy ebben az államban már erőteljesen jelen vannak azok, akiket rednecknek hívnak. Jellemzően nem túl hízelgő megnevezése a kevésbé iskolázott, egyszerűbb fehér emberek csoportjának, akik leginkább vidéken élnek.

Őszintén szólva nem igazán gondoltam komolyan a dolgot. Aztán miután kiérkeztünk, megváltozott a véleményem. Valóban sok hillbilly van errefelé, akiket könnyen fel lehet ismerni: terepszínű vagy szakadt/kopott ruha és sapka, gumicsizma, szakáll, platós kisteherautó (többnyire Konföderációs és/vagy Trumpot éltető zászlókkal, matricákkal), kellemesen ízes angol, szemetelés (simán kidobja a félig teli üdítős üveget a kocsiból), puska a kocsiban vagy pisztoly az övön.

Furcsa volt pl. látni, hogy amikor jöttünk kifelé menet a Wal-martból (amerikai áruházlánc), akkor éppen ment befelé egy jóember egy automata pisztollyal az övén. Persze, valószínűleg van rá engedélye, de miért megy valaki úgy vásárolni, hogy közben ott van az oldalán a fegyver?

A baj az, hogy nemcsak kevésbé iskolázott emberekről van szó, hanem tanárok vagy az egyetemen tanító professzorok között is találunk ilyeneket. Nyilván mindenki úgy öltözik ahogy akar, de ez nem pusztán a ruházatról szól – szerintem.

Úgy vélem, hogy az itt maradt vagy éppen felnövő fiatalabb generáció számára sok helyen hiányzik valamifajta példa vagy jel arra, hogy ki lehet törni a segélyből élés-lövöldözés-sörözés-horgászat-gyorskaja körforgásból.

Félreértés ne essék: akinek tetszik és megfelel, ám legyen, csinálja. Sőt, azért mert nem iskolázottak annyira, még nem jelenti azt, hogy nem kedvesek. Eddig nem igazán volt rossz tapasztalatunk kedvesség terén.

De ha valamelyik fiatal ki szeretne emelkedni a nagyszülei vagy a szülei által képviselt életstílusból, akkor legyen neki alternatívája. Aztán majd az élet és az idő kideríti, hogy jól döntött-e.

Valószínűleg a felmenők nem igazán választhattak, azonban a legfrissebb generációknak már ott a lehetőség, hogy mások legyenek és mást is csinálhassanak, ha akarnak.

De ehhez meg kell nekik mutatni, hogy tessék, ezekből lehet választani. De amíg otthon és az iskolában is hasonlót lát, addig ez a folyamat nehézkes és hosszú lehet.

Nem azt mondom, hogy gyerünk mindenki menjen egyetemre. Nem kell. De, ha akar és megvan hozzá az esze és kitartása, akkor csinálja.

Itt pusztán már a középiskola nagyobb arányú elvégzése is jó lenne. Mert, ha az sincs meg, akkor vagy dolgozhat a családnál valamit (esetleg, ha van földjük) vagy pedig nagyon keserves tapasztalatok várhatnak rá a munkaerőpiacon. Rosszabb esetben elkezdi kitölteni a segélyért folyamodó űrlapokat vagy megy az utcára.

Mielőtt még. Természetesen nem csak és pusztán a fentebb leírtak a helytállóak, mert nyilván vannak eltérő (jobb) körülmények között élő emberek, még itt Nyugat-Virginiában is. De ugyanígy lehetnek még rosszabb mutatókkal rendelkező más államok/megyék is.

Azért egy-két beszédes adat a 25 év felettiek iskolai végzettségéről a 2011-2015-ös időszakban: a középiskolai végzettség alapján Nyugat-Virginia a 42. az 50-ből. Az egyetemi alapképzést (bachelor) vagy annál magasabb fokozatot elértek (mester és doktori) száma alapján a legutolsó!

Ami tetszik: alapvetően kedvesek és segítőkészek az emberek.

Nem tetszik: ide sok mindent lehetne írni, amelyek teljesen szubjektívak és máshol is előfordulnak, de ettől még persze zavarnak (szemetelés, elemi illem hiánya, kis túlzással lőnek mindenre az erdőben, ami él és mozog és nem visel narancssárga mellényt (az evolúció remélem segít az őzeknek és vadász-szezonra narancssárga szőrt fognak növeszteni), stb.).

Összefoglalva

Nehéz objektívan összefoglalni és amúgy talán nem is akarom/tudom ezt megtenni. Mindenki a saját beállítottságának megfelelően érthet vagy nem érthet egyet azzal, amit eddig elolvasott.

Természetesen vannak apróbb dolgok, amelyeket még odaírhattam volna a tetszik-nem tetszik sorokhoz, de ezek már nem sokat vizet zavarnak.

Sőt, azért mert én így láttam vagy éltem meg dolgokat itt Nyugat-Virginiában, az még nem jelenti azt, hogy egy másik ember ugyanitt ugyanezeket és ugyanígy élte volna meg/át.

Továbbá vallom, hogy minden egyes személynek, de főleg azoknak, akik kicsit mélyebbről jöttek, igenis kutya kötelességük észben tartani és nem elfelejteni, hogy honnan indultak.

Bár Nyugat-Virginia nem a fényesebbik fele a nagy amerikai álomnak, de én mégis szerencsésnek vallom és érzem magam, hogy eljuthattam ide (és még sok másik helyre is). Örülök, hogy betekintést nyerhettem és részese lehettem a csillogó felszín alatt lévő és élő emberek egyáltalán nem könnyű életének.

Tessék? Igen, tudom, hogy rengeteg hely van a világon, ahol ehhez hasonló vagy még ennél is sokkal rosszabb körülmények között tengődnek emberek (pl. háború sújtotta övezetek vagy akár Magyarország egyes régiói), de én most arról a helyről szerettem volna képet formálni, ahol élünk.

Őszinte leszek: ha valaki szereti a természetet, van mondjuk egy relatíve jól fizető állásajánlata Nyugat-Virginiában és itt szeretne élni pár évet, akkor jöjjön. De készüljön fel arra, hogy ha kicsit is érzékeny szociálisan, akkor nem lesz minden móka és kacagás. Ha az előbb említett feltételekből valamelyik már hiányzik, akkor nem javaslom, hogy ideköltözzön.

Köszönöm és remélem, hogy „tetszett” a poszt.”

A cím egy klasszikus, Amerikában a 70-es és 80-as években vetített, azonos című sorozatra utal. A családi-western-dráma az amerikai vidéken játszódott, és nyilván nem véletlenül adta a címet írásának Zoli. Akinek blogját, a Boly(on)gó életet ajánlom mindenkinek, aki jót szeretne olvasni.

Szívesen élnél külföldön, de nem találtál még munkát? Keress a Határátkelőn!

Share.

About Author

1 hozzászólás

  1. Alapos, részletes leírás. tetszik, hogy pontosan leírtad a különböző számokat (minimálbér, biztosítás, lakbér), nem összekeverve a bruttót, nettót. De bizony sok amerikai filmben pont ezt a képet látni.

Leave A Reply