Fantasztikus történet egy 100 éves friss diplomásról

0

Egy 100. születésnap minden esetben megható lehet, de még ezt is lehet fokozni, hiszen a Kárpátaljáról származó Schwimmer Zoltán ráadásul ezen a napon vette át tiszteletbeli orvosi diplomáját. Nem akármilyen történet következik.

A kárpátaljai Dolháról származó Schwimmer Zoltán nyolcadik éve él az izraeli Netanyán, ahová lányai után költözött ki (még egyszer: 92 éves korában!). A 100. születésnap nem csak a 70 év késéssel megkapott (immár csak tiszteletbeli) orvosi diploma miatt emlékezetes, hanem azért is, mert ezen a napon ünnepelte feleségével 65. házassági évfordulóját.

Schwimmer Zoltán azért csak sok évtizedes késéssel kapott egy tiszteletbeli diplomát az egyetemtől, mert annak idején nem végezhette el az orvosi fakultást, 1938-ban, három év után abba kellett hagynia tanulmányait.

Visszatért Magyarországhoz visszakerült szülőfalujába, de hamarosan behívták munkaszolgálatra. Végigharcolta a keleti frontot, majd deportálták Auschwitzba. Számos tábort megjárt, végül Bergen-Belsenben szabadult.

A táborokban nagy hasznát vette az orvosi fakultásnak, olykor kezdetleges eszközökkel még fejsérüléseket is összevarrt. A háborút fiútestvéreivel túlélte, textilüzletbe fogott az Egyesült Államokban.

Ott a Zoltán nevet nem ismerték, de meglátott egy Sydneybe címzett csomagot és mivel a város nevét a Zolihoz közel állónak érezte, pár évtizedre Sidney Schwimmer lett belőle – írja az MTI.

New Yorkban feleségül vett egy Szolyváról származott túlélőt, két kislányuk született, de nem hagyta nyugodni a múlt. Nyugdíjas korában összeírta az odaveszett dolhai zsidó családokat, elkészítette az egykori öt-hatszáz tagú zsidó közösség leltárát.

 

Share.

About Author

Leave A Reply