Ezt már nem vette be a gyomrom

0

A választások után egy időre felpörgött a külföldi munkavállalással kapcsolatos érdeklődés, aztán ahogyan ez már lenni szokott, a hullám elült. Akadnak azonban olyanok, akik nem csak beszéltek a határátkelésről idén tavasszal, de léptek is.

Közéjük tartozik a 24 éves Arnold, aki párjával már a választások előtt (de a politikától nem függetlenül) döntött a külföldre költözés mellett, a választás eredménye inkább csak megerősítette az elhatározásukat, mert „iszonyatosan sokkoló volt az eredmény”.

Pedig Arnold első szavazásán még a Fidesz mellé tette az x-et: „Akkor őszintén úgy gondoltam, hogy egyszerűen nincsen semmi más alternatíva Magyarországnak, főleg a 2006 utáni időszakból kiindulva, tehát ők a legkisebb rossz”.

KÜLFÖLDRE MENNÉL? MUNKALEHETŐSÉGEK EGY KATTINTÁSRA

„A változások és folyamatok, amik elindultak az elmúlt 8 évben, illetve főleg az elmúlt években, elkezdtek felemészteni. Pontosan azért, mert én szeretem a hazámat, itt szeretnék élni, de ez egyre inkább messze került a realitástól. Az a mértékű gyűlöletkeltés, ami tapintható a levegőben, a demokrácia lassan teljes mértékű leépítése, elfordulás Európától, és sok millió nemzeti érzelmű magyar hülyítése és zombivá tétele a propagandamédia segítségével, na, ez az a szint, amit már nem vett be a gyomrom, és ezért is döntöttem a kivándorlás mellett” – mondta a Magyar Narancsnak.

Arnold szerint nem pénzügyi okai vannak a döntésüknek, hiszen az ő szakmájával Magyarországon is jól tud érvényesülni. A kilátástalanság azonban nagyon zavarta. „Ha be is következik a rendszer összeomlása, egyszer majd valamikor, utána megint kormányzati válság és egyéb finomság várja az országot és az itt élő embereket. Egy mondatban: nincs jelen, sem jövő” – fogalmazott.

Svédország mellett döntött, ott talált magának munkát. Az álláskeresés megmutatta neki azt is, mi a különbség a két ország között: „Magyarországon ha egy mérnök munkát akar találni, jelentkezik a pozíciókra, ahogy kell. Több hét, mire reagál a HR-es. Ülnek rajta, fölényeskednek, bizalmatlanok. (…) Svédországban a cég honlapján ott egy menedzser e-mail-címe. Írok neki egy e-mailt, hogy munkát keresek, és hogy ez és az vagyok. Az összes menedzser válaszolt, nagyon sokan gyorsan, pár napon belül”.

Arnold azt mondta, a családjából, ismerősei közül senki sem akarta lebeszélni, pedig akadnak köztük fideszesek is. Azt még nem tudja, visszatér-e valaha, ha igen, csak akkor, ha összeomlik a rendszer.

„Nem adom fel a reményt, de reálisan úgy néz ki, hogy nem lesz a közéletben és Magyarországon olyan fordulat, ami miatt hazajönnék, és főleg nem hoznám ide a majdani családom” – vázolt egy nem túl optimista jövőképet.

A teljes cikket a Magyar Narancsban találjátok.

„Tudtam, ha nyernek, akkor én megyek”

Share.

About Author

Leave A Reply