„Ez otthon ma csak álom”

0

A határátkelés természetesen nem csak magyar, vagy akár kelet-európai jelenség, rengetegen költöznek Nyugat-Európán belül is egyik országból a másikba akár a jobb lehetőségek, akár a kaland kedvéért. Aztán akad olyan is, aki egészen Hongkongig jut. Következzen két történet.

Az ír Stephen pontosan a 23. születésnapján költözött Párizsba, és nagyon hálás volt a sorsnak, hogy olyan munkát talált, ami egyszerre jelent kihívást és érdekes is, lehetőséget nyújt az előrelépésre, ráadásul a heti munkaidő sem az 5 és a 37 óra között váltakozik.

„Az itteni barátok és kollégák, mindannyian 30 alatt, sokat beszélgetnek arról, milyen jó lenne egy saját ingatlan. Egyikük sem dúskál a pénzben, de tudják, ha képesek megtakarítani annyit, hogy egy rendesebb előleget letegyenek, akkor elég jó esélyük van rá. Ez Írországban ma csak álom.

Lenyűgöz ez a csodálatos város. Ugyanakkor elszomorít, hogy ezeket a munkahelyi és magánéleti lépéseket nem Dublinban, az otthonomban teszem meg. Szeretnék hazatérni és Írországban élni, de amikor a semmit sem garantáló szerződésekre, az 1000 eurós, idegenekkel megosztott albérletekre, és például az abortusszal kapcsolatos hozzáállásra gondolok, akkor Párizs sokkal reménytelibb helynek tűnik.”

Külföldre húz a zsebed, de nem találsz munkát? Keress és találj itt!

„Nem sok minden változott”

Niall évekig tanított Ázsiában és idén júliusban költözött haza Írországba, hogy körülnézzen a munkaerőpiacon. Talán elég annyi elöljáróban, hogy ma már Hongkongban él…

„Négy év ázsiai tanári munka után költöztem haza nyár elején Dublinba, hogy szétnézzek, milyen munkalehetőségek vannak. Úgy látom, nem sok minden változott.

Ha Dublinban a Google- és Facebook-szerű cégeknél akarsz dolgozni, akkor vannak lehetőségek, de úgy találtam, a munkaerőpiac nagyon hasonló ahhoz, amilyen akkor volt, amikor elmentem.

Így aztán most Hongkongban élek, sokkal magasabb színvonalon, mint azt otthon megtehetném, rendes egészségügyi ellátással, alacsony adókkal, Hongkong egy gyors, drága hely, de ugyanakkor befogadó, változatos, és élénk. Igazi otthon.”

A sztorik először az Irish Times oldalán jelentek meg.

Szívesen kipróbálnád magad külföldön? Válogass több száz állásajánlat közül!

(Fotó: pixabay.com/RichardLey)

Share.

About Author

Leave A Reply