Elölről kezdek inkább mindent

0

A mai íráson (mely a Magyarország és én pályázatra érkezett) én azt érzem, hogy düh szülte, a veszteség érzése. Nyilván lehet vele vitatkozni (és nyilván fogtok is), ugyanakkor számomra azért is érdekes, mert látszik, hogy szerzője, Prof egyike azoknak, akik nem feltétlenül anyagi okokból döntöttek Magyarország elhagyása mellett.

„Nem, nem politikai okokból távoztam, s nem vagyok baloldali. Teljesen idejétmúltnak tartom az ilyen megkülönböztetéseket, hogy például ha van egy eldöntendő kérdés, arra a „baloldali” vagy „jobboldali” vagy „zöld” vagy „liberális” vagy „konzervatív” válasz mi lenne. Ez nem köt le, nem érdekel, fiatal korom óta úgy élek, ha találkozom egy problémával, megoldom. Úgy, hogy ne ártsak vele másoknak.

Akkor jöttem el, mikor többé lehetetlen volt megoldani a problémákat, mert Orbán kiépített egy embertelen, könyörtelen Apparátust, amiről Hamvas Béla is írt. Ez az apparátus lelketlen, személytelen. Apró, lecserélhető fogaskerék benne mindenki. Bármely névleges, akár miniszteri pozícióban, megszólíthatatlan.

Minden Törvénytelen (törvény alatt az Evangéliumot, Taot, a Dharmát, az Utat értve) hatalom a szólásszabadság korlátozásával kezdi. Az apparátus gátlástalan, totálisan könyörtelen embertelensége, végletes, szívtelen hidegsége miatt jöttem el. „Én elmegyek, itt az emberek, ahogy néznek rám, érzem hidegek.”

Meglepett mennyi a szervilis magyar, akik nyilvánosan is benyalnak egy jó állás reményében. Más országokban is vannak biztos szervilisek, tehetségtelenek, de máshol nem őket emelik fel, máshol is vannak hülyék, gátlástalanok, de nem sok ország válik az ilyenek paradicsomává.

Ez az ország nem néz szembe őszintén múltjával, így nem is tudja hibáit kijavítani. Valójában semmi nem változik érdemben, jó irányba tartósan.

A Magyar Köztársaság se volt hibátlan, de azon lehetett segíteni, javítani, engedték. A szakértelem nem volt bolsevista trükknek számító.

Lehetett építeni, bár igazán szabad az ember csak 1989-1992 között volt, utána már a politikusok megijedtek, és elkezdték a szigorításokat, ne lehessen szabadon vállalkozni.

Amit nagyon szerettem odahaza: a Balatont, ott is éltem csaknem 10 évet, bebarangoltam kis vitorlással. 2006-2009 között remek volt barangolni tavasszal, nyaranta, ősszel a vízen, élvezve a szabad életet, amerre fúj a szél épp, a hajón éltem, laktam sokszor csemetéimmel. Szabad lehettem. Tisztességes munkából megélhettem.

Azután a vitorlázó társadalom is kicserélődött, tisztességes munkából már nem lehetett megélni rendesen, csak a fűtésen, vagy ételen, majd mindkettőn takarékoskodva. Fázva. Egészségtelen, olcsó ételeken.

Belebetegedtem: magas vérnyomás, kezdődő cukorbetegség, pajzsmirigy problémák, állandó stressz, szívfacsaró fájdalom. Az országot elhagyva pár hét alatt mindez elmúlt.

Jöttek a nagy dög tengerjárók és óceánjárók a Balcsira, a majré kapitányaikkal, reprezentálni, nagy pofa, semmi tudás. A kisvállalkozások vitorlásai eltűntek.

A remek badacsonyi, Szent György hegyi, somlói borok se ízlettek már. Azok az ételek, amiket megengedhettünk magunknak, egyre inkább műkaják lettek. Az emberek kerítést foltoztak, zárni kezdték addig nyitott ajtaikat, ahogy megjelentek belső-Somogyból a kukaturkálók, majd házőrzésre kutyákat vettek és gyanakodva néztek egyre inkább másokra. Zsidózni kezdtek amúgy kedves idős nénik.

Egyre több lett az éhes ember, a hajléktalan, s alig volt, aki adjon nekik, segítsen. Az elfordított fejek látványa örök emlék marad. Barátaim hiányoznának, ha nem lenne modern kommunikációs lehetőség. Így velem vannak s én is velük.

Korábban imádtam a balatoni borfesztiválokat, Badacsony, Keszthely, Balatonlelle, Balatonboglár, Balatonfüred… Szerettem a hangulatukat, kulturált műsoraikat. Operett, musical előadók léptek fel, remek előadásokkal, színvonalas koncertekkel (komoly- és rockzene is) érkeztek, csodás volt. Aztán mindez szintén elromlott, nem volt már meg a hangulat, s nem is hívnak színvonalas előadókat.

Nos, eljöttem, leadtam a személyim, kijelentkeztem azzal – sok barátommal nagyjából egy időben -, hogy 50 évesen is elölről kezdek inkább mindent máshol, ha éhen kell halnom, máshol történjen meg az is.

Eljön az idő, talán 20 év múlva, talán tíz, mikor könyörögni fognak azoknak, akik külföldön elölről újrakezdték. Korábban nem értettem, a disszidensek miért nem foglalkoznak az „anyaország” gondjaival, vagy onnan jövőkkel, miért annyira tartózkodóak – már értem, s megértem.

A világon rengeteg szép táj van, derék, igyekvő, kedves népeket ismertem meg. Még nem tudom, hol lesz az új hazám, de vagy Ázsia vagy Afrika a földrész, a nyugat nem vonz engem.

Ahol az ember az érték, ott vagyok otthon. Ilyen ország például Malajzia, Indonézia, Thaiföld, ma már Kambodzsa és Mianmar, Vietnám, Laosz, Japán. És biztos még nagyon sok. Thaiföldön is, Japánban is sokkal több kedvességben volt 1 hónap alatt részem, mint sok év alatt otthon.

Most francia borokat fogok inni, tengereken fogok hajózni, ismeretlen vizeket fedezhetek fel, finom ételeket ehetek, tisztességes munkából élhetek meg, békében, s nincs tél, nincs hideg, nincs félelem a fagyhaláltól. Van skorpió, mérges kígyó, de nem az emberek között. És ez így nagyon más.

Sokkal jobb, sokkal emberibb. Lehet, most érek Haza. Oda, ahol tényleg jól érezhetem magam. Nem lop senki, nyitva maradhat a lakásajtó is. Mindenki, mint egy nagy család él.

Mindenki a másik ember rokonának számít, vigyáznak egymásra. Önkorlátozás az én-nek, hogy a MI növekedjen, fejlődjön. Itt az emberek nem számítóak, nem kapzsik, az egyik leggazdagabb most valósította meg régi álmát: taxizik, mert ez volt az álma mindig, szerényen él, a családja is.

Itt a gazdag ember háza és a szegényé egymás mellett van, nem tűnik el semmi, nincs fennhéjazás. Annyira… Emberi. Itt minden percben lehet boldognak lenni. Itt, Ázsiában a valódi emberi értékek számítanak. Ahogy mondják itt: gazdag ember vagyok, ám gazdagságom nem a pénztárcámban vagy a bankszámlámon rejlik. Igaz.”

Share.

About Author

Leave A Reply