Elment az eszed?

0

Elment az eszed, hogy hazajöttél? Elment az eszed, hogy Japánba mész? Elment az eszed, hogy…? Gyakran halljuk ezeket a mondatokat, és hát ha nem tévedek nagyot, a mai poszt szerzőjének, Thsaabee-nak jó párszor kijutott belőle. Hiszen elég ritka dolog az, hogy valaki mindent arra tesz fel (a németországi életét is), hogy Japánba költözzön. Ő mert és nyert – hogy miként, az kiderül a mai történetből (a képeket köszönöm neki).

„Egy kicsit messziről fogom indítani a történetet: még az egyetem legvégén adódott egy lehetőség egy berlini cégnél, amit néhány barátommal meg is ragadtunk. Én összesen kb. 4 évet töltöttem ott.

Ez idő tájt szippantott be az animék világa, méghozzá annyira, hogy beiratkoztam egy japán tanfolyamra, hogy jobban értsem, miket beszélnek.

A tanfolyamon a csoportom egy év után széthullott, de ez az idő is épp elég volt ahhoz, hogy megszeressem a nyelvet, és még jobban meg akarjam ismerni az itteni kultúrát. Így aztán folytattam egyedül a tanulást. Közben pedig elkezdtem arról álmodozni, hogy milyen is lenne itt élni.

A Hibiya park

Maradni és hazaköltözni sem akartam

Az utolsó berlini évem (2013-at írunk) elején már látszott, hogy a cég nem húzza már sokáig, úgyhogy nemsokára választanom kell, hogy merre tovább. Németországban nem tudtam hosszú távon elképzelni magam, elsősorban a német nyelv miatt, amit sosem szerettem, és ezért nem is beszéltem igazán jól.

Magyarországra meg megint csak nem akartam visszaköltözni, mivel már akkor sem igazán vette be a gyomrom az otthon zajló folyamatokat. Így hát eldöntöttem, hogy megvalósítom a Japánba költözős álmomat.

Rákapcsoltam a japán tanulásra, napi 2-3 órát foglalkoztam vele. Az volt a terv, hogy őszre eljussak egy nem túl rossz szintre, és találjak egy itteni céget, akik magukhoz vennének.

Ja igen, merthogy az itteni munkavállaláshoz vízum kell. Amit csak akkor lehet igényelni, ha már kb. aláírt munkaszerződése van az embernek. (A legtöbb cég meg persze csak akkor áll szóba az emberrel, ha már van vízuma, és lehetőleg itt is lakik. Igazi 22-es csapdája. :D)

Akkor miért lett mégis Magyarország?

Jónéhány próbálkozás után nyilvánvaló lett, hogy akkor nem fog sikerrel zárulni az álláskeresés, úgyhogy hosszabb távú tervre lesz szükség. A legnagyobb probléma az volt, hogy nem volt papírom a nyelvtudásomról, így nem ütöttem meg az itteni cégek ingerküszöbét.

A három lehetőségből így egyelőre kettő maradt: átmenni egy másik céghez Németországban, vagy hazaköltözni Magyarországra. Végül azért döntöttem a hazaköltözés mellett, mert úgy gondoltam, hogy otthon könnyebb lesz német nyelvtudás nélkül japán tanfolyamot / tanárt találni, és felkészülni a nemzetközi nyelvvizsga megfelelő szintjére.

(Mondjuk az otthoni tanáraimnak fontosabb volt a másod- / harmadállásuk, mint hogy engem tanítgassanak, így egyikük se húzta túl sokáig. Végül találtam egy anyanyelvi tanárt, de ő meg fél évvel később hazaköltözött Japánba…)

De kb. két év alatt még így is sikerült szereznem egy olyan nyelvvizsgát, amire már felfigyeltek az itteni cégek is. Mondjuk a külföldről történő munkakeresés még így is elég nehézkes volt. Persze valószínűleg elég bénán is csináltam, de ez most mindegy. Azért kb. bő fél év alatt lett állás, meg kiköltözés, meg minden.

Kívülállónak éreztem magam

Viszont rettentően hálás vagyok az otthon töltött kb. két és fél évért. Ennek köszönhetően világosan megértettem, hogy sosem érezném ott magam igazán jól. És még csak nem is a politikusok miatt. Azokat kb. bármikor el lehet zavarni.

Tokió a Takao-hegyről

Hanem az emberek miatt.

Akiknek eszük ágában sincs kiállni saját magukért. Akik azt hiszik, hogy a saját jövőjükért, a változásért bőven elég annyit tenniük, hogy négyévenként behúznak egy x-et egy papírlapra. Sőt, a legszomorúbb az, hogy a legtöbben még csak nem is akarják azt a változást.

A Berlinben töltött négy év alatt túlságosan eltávolodott a gondolkodásmódom az otthoniaktól. Hazatérve egész egyszerűen nem értettem, hogy hogy képesek az emberek olyan könnyen belenyugodni mindenbe.

Még a családom, meg a közeli ismerőseim is teljesen magától értetődőnek tartottak rengeteg olyan dolgot, amiktől nekem felfordult a gyomrom. Őszintén szólva kívülállónak éreztem magam.

Mintha teljesen más filmet néznék, mint a körülöttem levő 9 millió akárhány másik ember. Nem éreztem azt, hogy oda tartozom. Így aztán nem is volt sok minden, ami visszatartott volna az álmom megvalósításától.

Atrocitások amúgy nem értek egyszer sem. Soha nem migránsozott le senki, vagy ilyesmi. Amikor hazaköltöztem, mindenki nagyon örült, amikor meg ideköltöztem, akkor meg mindenki nagyon szomorú volt, hogy ilyen messzire megyek. Néha azért viccesen kérdezgették páran, hogy „Elment az eszed, hogy hazajöttél? Nem jártál volna jobban, ha Németországban maradsz?”

Japán-magyar különbségek

Nyilván itt sem minden fenékig tejfel, meg nincs kolbászból a kerítés. Kb. 1 év itt töltött idő alatt már elég szépen lehet látni az itteni problémákat. Amikből néhány elég mélyen gyökerezik… Pl. sosem merik kimondani azt, amire gondolnak, meg rettegnek az új helyzetektől. Főleg a nők. Erre már ráment egy kapcsolatom is egy itteni lánnyal, elég hamar…

De ezzel együtt is jobban érzem magam itt, mint Magyarországon. Itt sokkal inkább látok jövőt magam előtt (meg főleg a leendő gyerekeim előtt), mint odahaza.

Például az itteni kormány nem akarja mindenáron szétverni az oktatást. Ennek köszönhetően az „iskolai tanár” eléggé presztízs-szakmának számít errefelé. Egy kicsit más felfogás, mint ami otthon van, nem? 🙂

Az átlag munkahelyeken a munkaidő egyébként valóban elég meredek szokott lenni, de ebből a szempontból én szerencsére nagyon jó helyre kerültem: kb. annyit dolgozok, mint otthon.

A politikusok az itteniek szerint is mind gazemberek, ebben az egy dologban nincs különbség. 😀 Abe bácsinak is megvannak a maga szép kis ügyei, őt sem kell félteni. Mondjuk egészen más szint ez, mint az otthoni.

Például itt simán lemondatnak egy minisztert egyből, ha szerencsétlenül elszólja magát. Meg senki sem tekinti istennek a miniszterelnököt. Arra ott van nekik a császár.

Ja, és a nemzeti ünnepek nem arról szólnak, hogy melyik politikus melyik térre áll ki hülyeségeket beszélni sok ember előtt. Az embereknek egyszerűen nincs erre igénye egy ünnepnapon.

Európa táján ezt azért még elképzelni is elég nehéz, nem? Mindenesetre amikor szóba kerül az itteni politika, mindig mesélek nekik pár otthoni történetet. Attól mindig megnyugszanak. 😀

Hát, dióhéjban ennyi. Amúgy, ha valakit esetleg érdekel, hogy hogy zajlik itt az élet, van egy blogom, ahol szoktam írni mindenfélét. Meg szívesen írok még ide is, ha van valami téma, amiről szívesen hallanátok.”

Share.

About Author

Leave A Reply