Elköltöztünk a világ végére

0

A Vaku villan blog szerzője és párja jó két hete élnek Zanzibárban és első tapasztalataik kifejezetten érdekesek.

„Milyen itt? Nos, egészen más, mint bárhol eddig. Ez persze várható volt, ugyanis egyrészt ugye mindenhol mindig más, másrészt tökre Afrikában vagyunk egy kis mezítlábas szigeten.

A falu, amiben élünk, földutas. Viszonylag kevés az aszfaltút egyébkéntis. Tökjó hotelekhez is egyszer csak le kell térni a főútról, és zötykölődni egy negyedórát a vadonban. Ez a déli rész még csak most fejlődik fel, eddig a sziget északi felére összpontosult a turizmus. Úgyhogy pole-pole (mondják mindenre: nyugi-nyugi) majd kiépül.

Amúgy a sziget maga egy gyönyörűséges atoll, mint a maldívok pl, szóval lapos, homokos, korallos. A házakat is korraltörmelékből (meg a jóistense érti miből) tákolgatják. Az utcácskák itt nálunk kacifántosak, összevissza épülnek, omlanak, megszűnnek házikók, zegzugos, koszos.

Nincs szemétgazdálkodás. Mindent kihordanak valahova (nem messze a háztól) és időnként elégetik. A klasszikus helyzet: régen nem volt semmi, amit ne lehetett volna így megszüntetni. Mióta mi, fehér felvilágosult népek elhoztuk nekik a civilizációt, és a kokakólát, azóta köhöghetnek szegények a műanyagfüstben…

A gyerekek (és általában mindenki) reggeltől estig kint van a placcon, rengeteg sok gyerek, 2-3 éves kortól együtt lógnak, jönnek-mennek, autógumikat kergetnek, dobálnak, rúgnak, felmásznak, leesnek, fehéreket látva cukorkát (néha dollárt) kuncsorognak.

Estére mindenki hazamegy szépen, vigyáznak egymásra. Az este itt jó korán eljön. Napkelte, naplemente 6.30-kor. Az időt szuahéliül úgy számolják, hogy a reggel 6 óra a nulla, mert hát a sötét estével minek számolni? 7-kor van 1 óra, délben 6, és 12-kor (azaz este 6-kor) vége a napnak, lehet húzni vacsizni és aludni.

KÜLFÖLDI MUNKALEHETŐSÉGEK EGY HELYEN

Nem tudom, hogy mit esznek, de az biztos, hogy óriási a szegénység, viszont kaja az szerintem van bőven. Egyrészt nő a gyümölcs, mint a dudva, másrészt mindenhol ezer csirke, kecske és zebu szaladgál (ez egy ilyen afrikai tehénszerűség, van egy nagy púp a hátán), meg hát ugye körbe a szép sekély óceán, bőven tele hallal. Mindenki halász így vagy úgy. A helyiek tipikus afrikai alkatok, mindenki úgy néz ki, mint egy élsportoló atléta.

Hogy mi mit eszünk? Nos, első este azt hiszem nem vacsiztunk, aztán másnap reggel mogyoróvajas zsemle, banán, napközben gyümölcsök (az a menü a hajón), hazafelé pedig bementünk Hassan büféjébe, ami a kézzel evős, főnökeink kedvenc utcai kajázója. Saslik, sültkrumpli, sali.

Ide aztán máig többé nem mentünk, az ismert okokból, de ma kipróbáltuk újra, mert amúgy minden tök finom, és szerintem nem a hely miatt lettünk betegek, hanem csak úgy általában Afrika miatt.

Másnap én diétáztam, következőn meg Dávid, szóval csak banán, keksz, ilyesmi, majd mire mindenki jól lett, elmentünk pizzázni. Van egy rendes olasz pizzázó! Fenséges volt.

Utána háromszor főztünk itthon, zöldséglevest, kínai göndörtésztával, meg padlizsános paradicsomos tésztát, és másik zöldséges rántottát. Mindig veszünk avokádót és mangót, banánt, ananászt, licsit, stb.

Hacsak lehet, isszuk a jó kókuszt, azt nem tudom megunni! Tegnap vettünk sajtot, ementálit, igaz, csak lefagyasztva lehet ilyesmit venni, ami tönkreteszi a szerkezetét, de az íze ugyanolyan jó.

Van snickers csoki is, joghurt, meg ilyenek. Fagyasztva húsok, virsli, és még felvágottak is kaphatók. A pékáruk tök okék, van mindenféle kenyér, buci, kókuszlepény, stb.

Úgy érzem, nem lesz itt sok barátunk, és nagyon nehéznek tűnik bármiféle beilleszkedés, teljes kulturális, életviteli és gazdasági szakadék van közöttünk a helyiekkel, a nyelviről nem is beszélve.

Egy kőfallal elkerített, vaskapuval bezárt házban lakunk, aminek éjszakai őre és bejárónője van, aki két naponta lecseréli az ágyneműnket, és a törölközőinket…

Luxusverdával járunk a mezítlábas kis bongyor kölkök között, és olyanokon gondolkozunk, hogy majd kivisszük egyik este a projektort a ház elé, és mesét vetítünk nekik a házfalra, hogy ne hülye cukorkát adjunk nekik (ha már van ez a nyomasztó lelkiismeretfurdalás szerű érzés, ami ilyen gyerekeket látva mindig elfogja a jóléti országok lakóit)… De persze nem barátkozni jöttünk ide, hanem dolgozni, és amennyire lehet, közben azért majd fel is fedezzük a helyet!”

A teljes posztot itt találjátok, érdemes elolvasni!

Térdig szemétben Freddie Mercury szelleme

Share.

About Author

Leave A Reply