Elképesztő: a Máltán élő magyar, aki kénytelen lesz Tunéziában szavazni

0

Már alig több, mint egy hónap van hátra a magyarországi parlamenti választásig, melyen az állandó magyarországi lakcímmel rendelkező határátkelők csak személyesen voksolhatnak. Amiből azért néha egészen elképesztő helyzetek adódnak.

Ilyen például a Máltán élő Tamásé, aki kissé meglepődött, amikor kiderült, hogy a szigeten nincs magyar külképviselet, így csak akkor tud szavazni áprilisban, ha vagy hazarepül, vagy elmegy valamelyik közeli országba, ahol van.

Ő utóbbit választotta, így aztán április 8-án repülőre ül, hogy szavazhasson a tunéziai magyar nagykövetségen.

Külföldön keresnél munkát, de még nem találtál? Itt közel 1000 álláslehetőség vár!

„A történethez hozzátartozik az is, hogy négy évvel ezelőtt épp egy dán népfőiskolán tanultam ebben az időben, és akkor Dániát stoppoltuk keresztbe két magyar barátommal, hogy Koppenhágában leadjuk a voksunkat. A sors úgy hozta, hogy most is egy kicsit kalandoznom kell emiatt” – mesélte a Mércének.

„Hozzáteszem, eléggé érdekes, hogy egy olyan EU-tagállamban, ahol hivatalosan 1300 magyar él (több, mint spanyol, német vagy francia), semmilyen képviselettel nem rendelkezünk. Végül a Máltához legközelebb eső külképviseleti hivatal Tunézia fővárosában található” – tette hozzá.

A repülőjegy oda-vissza 80 euróba kerül majd neki, ehhez jön még a szállásköltség, nyilván enni is kell majd valamit, szóval elmondhatjuk, Tamás nem keveset költ arra, hogy élhessen állampolgári jogával.

„Ennek a kis kalandomnak szeretném, ha lenne egy olyan üzenete, hogy nem egy olyan megerőltető dolog elmenni a kijelölt választási helyiségbe, nekem egy másik kontinensre kell utaznom emiatt. Másrészt arra is felhívnám ezzel a figyelmet, hogy létezik egy olyan EU-s tagállam, ahol a magyar ember szinte semmilyen képviselettel nem rendelkezik” – fogalmazott.

(Az április választáson azok a külföldön élő magyarok, akiknek van állandó magyarországi lakcímük, csak személyesen szavazhatnak, szemben az állandó magyar lakcímmel nem rendelkezőkkel. Igaz, ők voksolhatnak egyéni jelöltre és listára is, míg utóbbiak csak pártlistára adhatják le szavazatukat.)

A Fidesz nem támogatta a külföldön élő magyarok szavazását

(Fotó: pixabay.com/fill)

Share.

About Author

Leave A Reply