Elkelt Serena Williams luxusotthona

0

Hónapokig tartó hirdetés után végül csak el tudta adni Bel Airben lévő házát a sztárteniszező. A 8,1 millió dollár soknak tűnik, de a teniszsztár boldogsága alighanem kissé visszafogott.

A sportoló még 2006-ban vette meg a Stone Canyon környékén lévő, 560 négyzetméteres, hat hálós és hét fürdőszobás ingatlant 6,6 millió dollárért.

2017 őszén még 12 millió dollárért kínálták eladásra, de érdeklődés hiányában csökkenteni kellett az árat, így 10 millió alatt is megvehető volt, végül aztán be kellett érnie 8,1 millióval. (Minderről korábban mi is írtunk.)

A villa 1935-ben épült, azóta természetesen többször felújították, úgy, hogy eredeti báját megőrizze. A ház egy több mint 10 ezer négyzetméteres telken fekszik, amit magas sövény vesz körül, az utcáról sem lehet belátni.

A villa előszobája fehérmárvány padlóval van kirakva, innen pedig a félköríves nappaliba lehet belépni, ami rendkívül világos a hatalmas üvegajtóknak köszönhetően. Innen a kertbe lehet kilépni.

A házhoz tartozik még egy ebédlő, egy irodának vagy könyvtárszobának használható helyiség, egy jól felszerelt konyha. Több vendégszobának is saját erkélye van.

A fő lakosztályhoz beépített gardrób és nyolcszög alakú öltöző tartozik, továbbá egy tágas fürdő. A szépen rendben tartott kertben hatalmas medence található.

Serena Williams és családja még 2017-ben vett egy másik házat Los Angelesben: az öt hálószobás otthonért 6,7 milliót fizetett.

Idézőjelbe tették Serena Williams nőiességét

(Fotó: Keller Williams Beverly Hills)

Share.

About Author

Leave A Reply