Életképek egy svájci kidobó hétköznapjaiból

0

Kidobónak lenni sehol sem hálás munka, a helyzetet ráadásul alighanem tovább bonyolítja, ha az ember ezt a nem hálás munkát külföldiként végzi – például Svájcban. Ilyenkor egy-egy ittas vendéggel akadhatnak kellemetlen pillanatok – derül ki Ütvefúró történetéből.

A jelenet az Országúti Diszkó című filmből van, a szorító jobb oldalán Patrick Swayze készülődik a pofonosztásra.

Ez is egy eseménytelen vasárnapnak indult. Egy fekete macska antennaként meredő farokkal szalad át előttem az udvaron. Ennek nem tulajdonítottam nagy jelentőséget, mert nem vagyok babonás, de később ennek még lesz jelentősége.

Csinálom a dolgom, a napi rutinnak megfelelően. Egy körül eltünedeznek a vendégek. Már csak a báros van, a kollegám és én. Eddigre szépen felporszívózok, letörlöm az asztalokat, szemét kiürít, a szokásos.

Gyorsan felkapom az üres üvegeket, amit napközbe behörpintettek a kollegák, majd odaszúrom a báros gyereknek, hogy jöjjön fel a kantinba, ugyanis gavallér leszek, meghívom egy kávéra, mivel ingyen van. Biccent a báros, ő is ki van már tikkadva. 

Az egyik vendég kicsit felöntött a garatra

Lemegyek a pincébe, leteszem az üvegeket, majd megyek vissza, elegánsan a főbejáraton. Belépek a recire, majd látom, hogy a bárban van egy személy, akinek kicsit furcsa a mozgása, meg hadonászik.

Rövidre vágott frizuráját hátrazselézve hordja, 1,75 magas, 80 kg-nál nincsen több. Nem pék, vagy kidobó, mert izomzatnak nyomát se láttam felfedezni.

Rólam csak annyit, nekem nem kell válltömés a zakóba. Gyerekkoromban nyaranta kőművessegédként etettem egy 4 talicskás betonkeverőt. Nemrégiben a haverok cukkoltak állandóan, ezért bementem egy fekvenyomó versenyre, csak úgy az utcáról. V. lettem, mindenféle felkészülés nélkül. Ennyit rólam.

KÜLFÖLDI MUNKÁK EGY HELYEN

Térjünk vissza a huligánra: Tisztán hallom, hogy piát követel. A báros hősiesen hárít, sajnos zárva vagyunk, nem lehet adni italt senkinek se.

A válasz nem nagyon tetszik az emberünknek. A hangját most felemeli:

– Hívjad ide a főnököt, sofort. Ismerem a tulajt, velem nem lehet játszani – mondja az illuminátusok tagja. Most lépett be közéjük, kb. egy fél órája.

– Itt én vagyok a főnök – mondja a báros – sajnos nem szolgálhatjuk ki.  Nagyon örvendek, hogy ismeri a tulajt, de sajnos akkor se szolgáltatjuk ki.

A fószer taktikát vált, most kicsit kedvesebb.

– Én ide járok már 20 éve, csak kaphatok valamit, mondjuk egy sört – próbálkozik a drágám, csak azt felejtette ki a számításból, hogy max 22 éves. Zsenialitása határtalan.

Megunja a hárításokat, majd hirtelen feláll, fellöki az asztalt, aminél ült. A poharak csilingelve a földre hullanak, ahol ezer darabra törnek. Ekkor erővel elkezdte lökdösni a bárost.

Nem vártam tovább, ekkor léptem közbe. A sokcsillagos hotelekben nem dobhatsz ki senkit addig, amíg el nem követ valamiféle gaztettet. Addig türelmesen várni kell.

Szépen megfogtam a két vállát, majd fordítottam rajta gyenge 180 fokot a főbejárat irányába. Azon voltam meglepődvem, hogy nem tiltakozott. A báros már eközbe hívta a jardot.

Kikísérem a bejáraton túlra, itt hirtelen erőre kap.

– Mit akartok tőlem koszos bevándorlók, én echte svájci vagyok, semmit se tudtok kezdeni velem!

Miközben ezeket a szavakat fossa, a közelembe jön, majd elkezdni böködni a mellkasom. Kisvártatva lökdösődni kezd. A kollegám már ismer engem, a jobb kezemen ránt vagy kettőt, tudja hogy az az erősebb.

Levörösödöm, de nem teszek semmit, továbbra is eltakarom a főbejáratot. Mindkét kezemet a hátam mögét teszem, hogy még véletlenül se legyen ráutaló magatartás a támadó szándékra.

– Heil Hitler! – ordítja bele az éjszakába. – Kinyírlak benneteket!

Megint jönne befelé, ez már a harmadik próbálkozása. A kollegám csendesen megjegyzi: – Értse meg nem jöhet be, kérem távozzon.

– Kirúgatlak benneteket, én echte svájci vagyok, mindent megtehetek. – Úgy látszik megakadt nála a lemezjátszó, ugyanazt ismételgeti egyfolytában.

Ekkor már nálam is elszakad a cérna, kicsit emeltebb hangon rászólok:

– Scheiss darauf, leszarom. Itt nincs tolerálva az ilyen viselkedés.

Ekkor hívja a kollegám a jardot, állandó telefonos kapcsolatban van velük.

A rend éber őrei ismét a helyzet magaslatán vannak

Az ügyeletes felteszi az ilyenkor szokásos kérdéseket:

– Elhárult a veszély? Igen? Jó akkor nem megyünk ki. Viszlát. Az ügyeletes tiszt ezzel le is csapja a kagylót. Az ő részéről el is van intézve a dolog.

20 percnyi autóútra vannak tőlünk, magunkra vagyunk utalva.

Konklúzió

Nem sok lehetőségem van. Tiszta 22-es csapdája: amennyiben én ütök először, kiraknak a hotelból, és az országból is kiutasítanak. Végleg. Amennyiben nem „szerelem le”, akkor kárt okoz a hotelnek, plusz esetleg a kollegákat is felpofozza. Nincs jó megoldás, és ez a szarházi pont erre játszik.

Piszkosul tisztában van a jogaival. Ezt jópárszor hangoztatja is. Az a szerencséje, hogy nem akarunk az újságok címoldalára kerülni, miszerint két portás félholtra vert egy „echte“ svájcit.

Az, hogy ki kezdte, a lőtéri kutyát nem érdekli, akkor is mi húzzuk a rövidebbet. Hajszál híján nem lett baj, egy jó párszor ütésre is emelte a kezét a „jómadár“, bár lehet hogy csak ijesztés volt, hogy ezzel is provokáljon.

Otthon természetesen zsemlemorzsa se maradna belőle, de ugye most nem otthon vagyunk.

Mindenestre a jó pap holtig tanul, legközelebb ha ilyen lesz, nyakon öntöm a delikvenst egy vödör vízzel.

Az sose árt, ha lehűtjük a kedélyeket…”

Mi az a tíz dolog, amiért szeretek Svájcban élni?

Share.

About Author

Leave A Reply