Élet a járvány után

0

Miközben a legtöbb országban még javában tartanak a korlátozások, a legjobb esetben is lassan elkezdik enyhíteni a szigort, egyre gyakoribb kérdés az Egyesült Államokban, Nagy-Britanniában és persze Magyarországon is, hogy mi lesz utána? Hogyan fogunk visszaszokni a hétköznapokba, egyáltalán milyenek lesznek ezek a hétköznapok?

Miközben én például azok közé tartozom, akik kezdenek kissé besokallni a korlátozásoktól (és Magyarországon még csak most jön a neheze), a Londonban élő Bandosz azt mondta, ő éppen kezdi megszokni az otthonlétet. És ezzel nincs egyedül…

„A brit lapok itt már arról cikkeznek, hogy a társadalom egy része azon kezd parázni, hogy mi lesz, amikor vissza kell menni. Beszélgettem emberekkel, akik azt mondták, ha lehet, ne számolják fel nagyon gyorsan a karantént, mert nem rossz egy kicsit otthon lenni. Persze ez általában azokra érvényes, akik tipikus angol házban élnek, kis kerttel, ahova kimehetnek” – mesélte Bandosz.

Bevásárlás: egyszerű dologból hosszas procedúra

Az viszont biztos, hogy megváltozott sok minden, például az, ahogyan bevásárolunk. Sokan (köztük mi is) részben vagy majdnem egészen átálltunk az online bevásárlásra, egyrészt a tömeg miatt, másrészt pedig azért, mert például Los Angelesben egyre macerásabb a dolog.

„A bevásárlás fájdalmas, hosszú procedúra lett. Míg korábban annyi volt, hogy az ember leszaladt a boltba, felhozta a cuccokat, bedobálta a hűtőbe, addig most lemész, sorban állsz (ez átlagosan 30-40 perc), megveszed, amit kell, illetve amit tudsz. Ez relatíve hosszú idő, mert akadnak hiánycikkek, akkor azok helyett alternatívát kell keresni” – mesélte Tamás.

Ezután következik az, ami most már jó ideig alighanem így marad a járvány utáni életben is: le kell tisztítani a megvásárolt termékeket. Ez újabb 15-20 percet, vagy akár többet is elvisz, aztán elpakolod külön dobozokban a szekrénybe vagy a hűtőbe.

Jön a totális kontroll?

Ami a jövőt illeti, az egyik legnagyobb kérdés az, hogy miként fog kinézni az életünk mondjuk egy fél év múlva. Az egyik legfontosabb kérdőjel alighanem a körül lesz Tamás szerint, hogy miként kontrollálják, ki az, aki már átesett a betegségen.

Ha nem akarunk Kínává válni, totális kontrollal, akkor szerinte el kell gondolkodni azon, vajon hogyan használják majd a Google és az Apple által közösen fejlesztett applikációt, ami jelezné, hogy te jártál-e olyan ember közelében, aki korábban beteg volt, ám ez feltételezné, hogy gyakorlatilag mindenki adatai benne vannak a rendszerben.

Arról nem beszélve, hogy vajon milyen reakciókat váltana ki az emberekből egy idő után az, ha egy ilyen applikáció megszólalna a zsebükben, jelezve, hogy a mellette álló beteg. Vajon milyen hatással lenne ez a társadalmi békére, nem szülne-e erőszakot?

Miről beszélgettünk még?

Vajon tényleg jó ötlet a parkok lezárása?

Rendőri túlkapások

Társadalmi normává válhat a maszkviselés

Hogyan megyünk majd vissza dolgozni?

Mi köze az egészhez a Saturday Night Live-nak, Tom Hanksnek és James Cordennek?

Maradnak még emberi történetek?

(Fotó: pixabay.com/websubs)

Share.

About Author

Leave A Reply