Elég lett az állandó éhezésből

0

Néha elgondolkodom azon, hogy miközben a Határátkelőn mondjuk kultúrsokkról vagy a kétnyelvű gyerekekkel kapcsolatos dilemmákról beszélgetünk, ritkábban esik szó a határátkelésnek egyik legfontosabb részéről, amikor valaki azért megy külföldre dolgozni, mert egyszerűen már tényleg nincs más esélye. Jenő nem túl hosszú, de annál tanulságosabb története Miskolc és Amszterdam között játszódik – a többi rögtön kiderül.

„A kis falumban élő testvérpár már kint dolgozott Hollandiában, egyikük mondta, kinél lehet jelentkezni, egy évet vártam rá. Egy kertészetbe volt felvétel, hirdetve is volt a cég honlapján.

Július 4-én mentem ki (szeptember vége felé, a szezon végén jöttem haza). Annyi pénzem sem volt, hogy a taxibuszt kifizessem, az ismerősök adták rá össze a pénzt (még a buszig is ők vittek ki). Miskolcról 15 óra volt az út.

Hogy miért mentem ki?

Azért, mert Borsodban nincs munkalehetőség, és számlatartozásom volt. Azért mert elég lett az állandó éhezésből, és abból, hogy embertelenül bánnak a közmunkásokkal.

Elegem lett a politikai plakátháborúból, a stresszből. A házamat akartam kicsit még kipofozni, és télre tüzelőt és ennivalót venni.

Én 2011 óta egyedül élek, hat évig ápoltam édesanyámat egyedül. Két bátyám van, egyikük agyvérzést kapott, nem tud beszélni, a másik vesekezelésre jár, és több betegsége is van, szívbeteg és cukorbeteg is, rajta is akartam segíteni.

Hollandiában tudtam félretenni

Egészében jó volt a kintlét, heti 250 euró volt a bér. A szállásért vontak le, négyen voltunk egy szállón, közös konyha, fürdőszoba, WC. A szállás jó volt, legalábbis nekem.

Amszterdam (főleg fekete) bevándorlók lakta negyedében lettünk elszállásolva, a bolt közel volt. Később átkerültem egy másik szállóra, ott már 12-en voltunk egy helyen, egy fürdőszobával, két WC-vel, de itt nyugalmasabb volt a lét.

Az előző helyen elég problémásak voltak a lakótársak, onnan ketten más-más szállóra kerültünk. Az új helyről kb. másfél hónap múlva menni kellett, mert szezon vége volt.

Másfél hétre egy nagyon jó helyre kerültem, itt már egyágyas szobák voltak, béke, nyugalom. Hollandiában mindenki mosolygott és emberként bántak velünk, a heti fizetésből el tudtunk tenni a következő hétre, ami Magyarországon lehetetlen.

Én angolból érettségiztem, alapfokon értem is, de egyébként magyarokkal voltam együtt, az egyik srác értett németül, így jól elvoltunk.

(Egyébként a menekülthelyzet itthon túl van játszva, kint a mecset mellett mentünk el, a pénztárosok nagy része fekete vagy arab volt, nem ritkán csadorral, és semmi gond nem volt velük, beilleszkedtek. Béke és nyugalom volt.)

Viszont nagyon hiányzott már az itthoni élet, és amikor már vagy három napja a szállón voltunk, mert nem volt munka, akkor hazajöttem.

Probléma a pénz körül

Sajnos hazaérve kiderült, hogy a holland cég, amelyikhez munkára közvetítettek ki, nem akar a közvetítő cégnek vakációpénzt fizetni, ami valamivel több, mint egy heti bér.

Ha pereskedni akarok, akkor fogadni kell ügyvédet, ott a perköltség, stb… Az itteni munkaügyi központban jeleztem, hogy mi a probléma, hiszen ők a 301-es papírt ki kell kérjék a holland munkaügyi központtól, hogy hivatalosan voltam-e foglalkoztatva, és adóztam-e, magyarul, hogy törvényes keretek közt voltam kint.

Sajnos három emailre sem válaszoltak, pedig annyi lett volna az egész, hogy a holland munkaügyi központnak jelentik, hogy nem kaptam meg a járandóságom.

Mi a különbség?

Ha lehetőség lenne, megint szeretnék kimenni. Sokan kérdezik, milyen kint? Sokkal másabb a mentalitás, rendezett minden, a rendőr előre köszön, a zebra előtt minden autós megáll, nem úgy, mint itthon. Ha véletlenül kint hagytunk egy szerszámot, az másnap ugyanott volt.”

(Fotó: flickr.com/CafeCredit.com)

Share.

About Author

Leave A Reply