Egyre távolabbi az otthon hagyott valóság

0

Két év egyrészt sok idő, másrészt pedig villámgyorsan el tud telni. Például külföldön, amikor az ember egy szép nap arra ébred, hogy immár két éve elhagyta Magyarországot. Ilyenkor aztán lehet mérleget vonni, miként azt a Hétköznapok Malajziában blog szerzője is tette.

„Itt vagyok most, két év után, még ugyanitt és még maradni akarok. Egyre távolabbnak tűnik az a valóság, amit otthon hagytam és lehet, hogy vissza kell majd találnom, de az biztos, hogy nem egy kitaposott ösvényen vezet a hazafelé tartó út.

De ha kell, majd végigmegyek rajta. Egyedül, mint mindig, amikor nagy utazásokról van szó, főleg olyan utazásokról, amelyek lelkem legmélyebbjére vezetnek. (…)

Nem gondoltam volna, hogy ennyi boldogságot tudok belepréselni ebbe a két évbe és nem tudtam, hogy a szomorúságomat csak az otthoniak meg nem értése fogja okozni. Mert, ugye mindketten tudjuk, letértem a megszokott útról és azt is tudjuk, hogy ezért sokan elítélnek.

Mindenkinek megvan a más baja, ahogy anyu szokta mondani. És habár én nem szólok bele mások életébe, nem elemzem döntéseiket, nem ítélkezem életvitelük fölött, valahogy a bumeráng nem ezt dobja vissza nekem.

Mindent egyensúlyban tudok tartani

De valahogy mégis rendben van mindez. Mert a két év alatt gazdagabb lettem. Na persze nem anyagilag, de most nem is a pénzről akartunk beszélni. Gazdagabb lettem, mert végre olyan munkám van, ami mellett mindent egyensúlyban tudok tartani.

Van egy szakmai életem, melynek során civil szervezekkel dolgozom nap, mint nap és csodálatos emberekkel találkozom, akik sokkal, de sokkal több áldozatot hoztak azért, hogy egy civil szervezetnél dolgozhassanak és szenvedélyüknek éljenek. És a szenvedélyük pontosan a másokon való segítés.

Gazdagabb lettem, mert nap mint nap használhatom kommunikációs készségeimet és hátteremet, továbbra is szervezek rendezvényeket és továbbra is együtt dolgozom a sajtóval. Szóval, nem elfecsérelt idő ez szakmai szempontból sem.

Mindenkiben lát lehetőséget

És akkor ott van a főnököm, akiről már nagyon rég akartam mesélni neked. Ő a legmagasabb kínai, akit életemben láttam. Egy buddhista családba született, de már gyerekként rájött, hogy ateista.

Aztán beleszeretett egy muzulmán nőbe és áttért erre a vallásra, csakhogy legálisan feleségül vehesse élete szerelmét. Szóval, a buddhista, ateista, muzulmán főnököm egy olyan ember, akitől naponta tanulok valamit.

Egy kis zent hordoz magával, mindenkiben lát lehetőséget és egy csodálatos beszélgető társ. Mai napig falja a könyveket, nincs az a téma, ami ne érdekelné és véleményére mindig kíváncsi vagyok. Szóval, itt van ő. Ha más miatt nem, csak miatta megérte ideutazni és itt tölteni ezt a két évet. (De persze nem csak miatta.)

A stresszmentes létezés

És azért is megérte, mert ilyen távol a saját komfortzónámtól, nagyon sokat megtudtam magamról. Olyan dolgokat, amivel nem mindig könnyű szembenézni, de fel tudom vállalni.

Mert nem tagadhatom le, hogy szeretem és igénylem a kényelmet. 15 hónapig egy bentlakásban éltem, egy szekrénybe volt zsúfolva minden tulajdonom. Foltos, agyonmosott ruhák, ez lett a vagyonom. És a bizsuim, amikről itt sem mondtam le.

Könnyen viseltem el, hogy nap, mint nap 50 lánnyal osztottam meg a fürdőszobát? A nagy lófaszt! Egy pillanatig sem akarnám, hogy angyalnak láss nagy fehér szárnyakkal. De a hétköznapi komfortom hiányát valami olyasmi egyenlítette ki, amit otthon nem találtam meg. A harmonikus élet nyugalma. A gondtalan hétköznapok. A stresszmentes létezés.”

A teljes posztot itt olvashatjátok el, mindenképpen ajánlom!

Share.

About Author

hataratkelo adatlap-képe

Leave A Reply