A csillogó fényűzés sötét oldala

0

Az Egyesült Arab Emirátusokról a legtöbb embernek általában a luxus, a modern felhőkarcolók, az ötcsillagos hotelek jutnak az eszébe – azaz általában egy olyan hely, ahol nem ismerik a lehetetlent. A csillogás mögött azonban sötét dolgok rejtőznek.

Egy hely, ahol a lehetetlen valóra válik – akár ez is lehetne az Egyesült Arab Emirátusok szlogenje. Az ország szívósan dolgozik azon, hogy a turizmus és a nemzetközi pénzvilág egyik központjává váljon, és a szomszédos, jóval szigorúbb Szaúd-Arábiához képest valóban oázisnak tűnhet.

A barátságos külső alatt azonban ott lapul a zord belső is, amiről sokat tud mesélni például Ahmed Mansoor. A 46 éves aktivistát éppen a héten tüntették ki az emberi jogok védelme érdekében végzett tevékenységéért – más kérdés, hogy a helyzetre jellemző, nem vehetett részt a genfi díjátadón, mert nem a hatóságok nem engedik utazni.

„A hatóságok el akarják hallgattatni a kritikus hangokat. Az éjszaka közepén tartóztatnak le embereket, akiket néha hónapokig tartanak fogva ismeretlen helyeken, fizikai és pszichológiai kínzásnak vetve alá őket, így csikarva ki vallomásokat, hogy aztán az ENSZ és más nemzetközi szervezetek által csak szégyentárgyalásoknak nevezett perekben hosszú börtönbüntetésre ítéljék őket” – mondta a The Independent brit lapnak Ahmed Mansoor.

„Ha az embereknek egyáltalán eszükbe jut az Egyesült Arab Emirátusok, vagy maga a térség, akkor aligha az emberi jogokra gondolnak, sokkal inkább az olajra, a gazdagságra, esetleg a világ legmagasabb épületére, és közben azt hiszik, hogy ez is egy nyílt társadalom. Ez a díj remélhetőleg jó lesz arra, hogy megmutassa, hogyan tapossák lábbal az emberi jogokat” – tette hozzá Ahmed Mansoor.

Az aktivista szerint az Egyesült Arab Emirátusokban jelenleg is több száz ember ül börtönben véleménye nyilvános kifejtése miatt, Ahmed Mansoor most éppen nem…

Share.

About Author

Leave A Reply