Egyedül a mélyvízben

0

Micsoda ellentmondás, kalandvágyból megtalálni egy kiegyensúlyozott, nyugodt életet – írja a mai poszt szerzője, Péter, és azért ha jól belegondolunk, van ebben valami, és aligha van vele egyedül. Ő elég sok mindent hagyott (félig-meddig) a háta mögött Magyarországon, amit kapott, az egy kellemesen nyugalmas élet.

„50 évesen vágtam neki a világnak, több mint egy éve külföldön dolgozom. Rendes egzisztenciát, munkahelyet, állami foglalkoztatást, jó fizetést hagytam a hátam mögött. Van kettő diplomám, mellette más felsőfokú és egyéb képesítésem is.

Csak bejött egy kis turbulencia az életembe, ami után úgy éreztem, legjobb lenne távol lenni egy ideig. Egy barátom írta a Facebookon, hogy hamarosan befejezi a németországi munkáját, a helyére keresett valakit.

Érdeklődtem, majd rövid gondolkodás után úgy döntöttem, ez pont kapóra jött nekem, a lehetőséget személyesen is megnézem.

Tudtam úgy mozogni, hogy jó benyomást keltsek

Alapfeltevés szerint először egy szállodában a konyhán kellett volna kisegítőként dolgoznom, majd pincérként. Mondtam, hogy legyen a kiutazásomkor próbamunka is, mert ki szeretném magam próbálni, bírom-e, ezért beállnék aznapra dolgozni.

Ez munkajogi szempontból nehéz volt, mert a feketemunka abban a szállodában nem ismert fogalom. Amikor a főnökasszonnyal találkoztam, mondta, mosogatás helyett direkt az étteremben kezdek.

Hoppá, úgyis ez volt a cél, egyébként is a nyelvtanulás idejére dolgoztam volna csak a konyhán. Soha nem dolgoztam a vendéglátásban, de azért tudtam úgy mozogni, hogy jó benyomást keltsek, állandóan a főnök mellett sürögtem.

Szívesen dolgoznál Németországban, de nem találsz munkát? Válogass a Határátkelőn!

Jó lehettem, mert kérdezték, mikor tudok kezdeni? Mondtam, hamarosan válaszolok, megyek-e, plusz elintézem még a magyar dolgaimat is. A német munka mellett döntöttem. Első lehetőség volt, nem is kerestem más munkát.

Amit el lehetett vállalni, azt elvégeztem

Elintéztem a fizetés nélküli szabit, és belevágtam. Első hetekben közösen dolgoztam a barátommal, elmondott mindent, megmutatta a rutin fogásokat, gyorsan beletanultam a munkába.

Még a nyilvánvaló dolgokra is rákérdeztem, nem hiába, más a számomra nyilvánvaló, és más a munkatapasztalat. A kötelezőket még együtt megcsináltuk, mint számlanyitás, bejelentkezések, egészségbiztosítás, szerződések, telefon előfizetés, környék felmérése, kicsi német kultúra, szórakozás.

Ő két hét múlva hazaköltözött. Innentől egyedül úsztam a mély vízben. Ami munkát el lehetett vállalni, azt elvégeztem. A vollzeit munkaidős vendéglő mellett kert, fűnyírás, apróbb javítások.

Elkezdtek gyűlni a túlórák, korrekt módon a próbamunka idejét is elszámolták nekem. Bevételem a német minimálbérből, a személyes trinkgeldből, és a közös trinkgeldkassza rám eső részéből állt.

Ha a munkával problémám volt, egyeztettem a haverommal, akitől átvettem a munkát, minden kérdésben távsegített. Mára rutinos munkaerő lettem. A főnököt időnként látjuk csak, mert minimális óraszámban, aushilfeként dolgozik csak, de a hotel így is jól működik.

Van dolog rendesen

Ha valami hirtelen kifogy, akár én is elugrok a közeli városba, megveszem, aláírom az egyszerű bolti számlát, és kifizetik azonnal, amit költöttem. Nem kell indokolnom, mit miért vettem. Szükségét láttam, ennyi. Senki sem él vissza a lehetőséggel.

Életminőségem? Napjaim gyorsan telnek, az étteremben délelőtti és/vagy délutáni-éjjeli munkákat végzek, többször én schlussolok, számolok el a napi bevétellel. 150-200 fő között mozog a vendégszám, van dolog rendesen.

Az étterem mellett a kerti munkák is hozzák a túlórát, én kértem a több munkavégzést. Ilyenkor megállnak a vendégek mellettem, beszélgetünk, gyakorlom a nyelvet.

Szabadnapom heti-kétheti egy nap, akkor általában a csehekhez megyek, vagy a környéket járom. Gyönyörű a környék, folyamatosan vannak érdekes programok. Amerre járok, utcán, üzletekben az emberek nyitottak, barátságosak. Magyarral nem találkoztam az első 10 hónapban.

A nyelvtudásról

Gimnáziumi német nyelvtudással jöttem dolgozni, utáltam a nyelveket akkor, nem is tanultam rendesen, alig használtam, indulásra szinte mindent elfelejtettem.

Azóta rengeteg új szóval birkóztam meg, értem, amit mondanak, tudok válaszolni, bár nem helyesen, de a vendégek szerint választékosan. Nem mutatják, ha hibázom, inkább bátorítanak a beszédre.

Az elején még trehányul, de az első félév után kőkeményen tanultam a nyelvet, először a szavakat, napi 20 új szó, 100 ismétlés. Szuper applikációk vannak tabletre, aki keres, talál magának való segítséget.

Egy év elteltével a munkatársak többsége elfogadott, kimutatják, jelzik, hogy velem örömmel dolgoznak. Figyelik, mikor vagyunk együtt beosztva, és látom, tényleg örülnek.

Persze vannak kivételek, akikkel a kapcsolat nem teljesen rózsás, velük nekem is kicsit nyögvenyelős a munka. Ha azt szeretnék, hogy ne értsem meg őket, átváltanak a helyi dialektusra, és hadarnak. A munkatársak fele-fele arányban csehek és németek, és egy magyar. Az én vagyok.

Élet a szállodában

Kényelmes az életem, kaptam egy saját szobát a hotelben, így nincs gondom a számlákkal, kaja benne van az ellátásomban, ha sört csapolok magamnak, az is ingyenes. Esténként ez is belefér.

A szálloda mosógépét használhatom, munkaidő alatt van annyi szünet, hogy közben kimosok. A túlóráknak hála, az időm 30 százalékát Magyarországon töltöm. Átlag hat hét német munka, két-három hét pihenés itt. Saját autóval közlekedek, ha tehetem, az útiköltséget megosztom az utasaimmal.

Nyugodt légkörben élek, a magyar munkahelyemen szerzett ráncaim kisimultak. Este 9 után úszok a szálloda medencéjében, akkor a vendégek nem használhatják a medencét. Nekem kulcsom van hozzá, a munkaidőm is kb. akkor ér véget.

A vendégek a jó munkát látják, elismerik, a trinkgeldem is szépen nő. A krankenkassától kapom a tájékoztatásokat és az unszolást, ugyan már, menjek el egy orvoshoz kivizsgálásra, állják a költségeit.

A migránsügyi iroda is udvariasan megkért, válaszoljak, betegség esetére van-e biztosításom, a megélhetésemet miből állom? Szóval figyelnek rám, gondomat viselik.

Hogyan tovább?

A magyar munkahelyem megvár. Amikor kijöttem, több mindent értékeltem. Az egyéni ok mellett az ország megváltozott miliője is az ország elhagyása mellett szólt.

Otthon szomorúan látom a lekoszlott épületeket, utakat, útpadkát, és kontrasztként az óriásplakátokat, hogy itt milyen frankó minden. Pedig a statisztikák azt mutatják, hogy Magyarország sereghajtó.

Olvasom a bődületes baromságokat, amiket a politikusok mondanak. Nem jó a napelem, mert mi van, ha besötétedik? Nem jó a 10. emelet, mert meleg van nyáron. Bontsuk le! Minden hétre jut egy bődületes ökörség. Bugyiviselési útmutató bíróknak 8 millióért. Őrület.

Szinte folyamatosan egy felfokozott idegállapotban tartják az ország démonizált és démonizálatlan lakosságát. Én már belekóstoltam egy jól működő társadalomba, nyugodt életbe. Van még kettő évem a döntés meghozatalára, merre tovább, mit adjak fel, mit adok fel. Szóval az 55. életévem előtt mérlegre teszek megint mindent.

Többek között 52 évesen már azt is látom, hogy a mérlegben talán benne lesz egy olyan nyelvvizsga is, ami lehetővé teszi a képesítéseim hasznosítását külföldön is.

A posztban sok izgalomról nem tudtam írni, és ez nekem így van jól. A nyugodt, biztonságos életet kerestem, és találtam meg. Micsoda ellentmondás, kalandvágyból megtalálni egy kiegyensúlyozott, létbiztonságot nyújtó és nyugodt életet.”

Ausztriába, Németországba, Svájcba, Hollandiába – külföldre mennél dolgozni? Válogass itt állást!

(Fotó: pixabay.com/Hans)

Share.

About Author

Leave A Reply