Egy munkakeresés kálváriája

0

Érdekes kérdés, hogy vajon mi a jobb: ha az álláskeresés során magadtól kell rájönnöd arra, hogy hiába felelsz meg (szerinted legalábbis) a feltételeknek, a nyíltan meg nem jelölt kritériumok miatt esélyed sincs, vagy ha rögtön az elején kiderül, hogy (diszkrimináció ide vagy oda) esélyed sincs. Előbbire alighanem mindenki számtalan példát tud, utóbbira pedig Mariann, aki Argentínában próbált meg munkát találni.

„Az előző írás hozzászólásaiban megkaptam, hogy Argentínát rózsaszínben mutattam be. Az ország valóban rózsaszín, és kék és fehér és sárga, de akkor lássuk most az ország egy másik árnyalatát, amely kiérkezésem utáni első és legfontosabb missziómról, a munkakeresésről fog szólni.

Argentínában magyarként vízum nélkül 90 napig lehet tartózkodni, utána el kell hagyni az országot. A tartózkodás meghosszabbításának legegyszerűbb módja a Buenos Aires mellett barnán hömpölygő La Plata folyó túloldalán, az argentin főváros külkerületének is emlegetett Uruguayba átcsónakázni, ahonnan visszalépve újraindul a 90 nap. Sokan élnek így évek óta.

Mégis jobb a vízum

Nem rossz, nem rossz háromhavonta hat órát ringatózni a vízen, de egy idő után meglehetősen kellemetlen a centin a napokat vágni, és egy napig ugyanannak az uruguayi kis falunak, Colonia del Sacramentónak a partjait koptatni egy kilépő pecsétért.

Hosszútávon szerettem volna Argentínában maradni, ezért vízumra volt szükségem. Ezt legegyszerűbben munkavállalással kaphattam, amelyhez jár az argentin személyi igazolvány és az ideiglenes tartózkodási engedély. Íme, a történetem a munka levadászásának minden kihívásával, buktatójával és tanulságával, nem csak a rózsaszín oldalról.

Mielőtt kijöttem Argentínába, azzal nyugtattak, hogy ne aggódjak, lesz munka. Én pedig lelkesen belevetettem magam a munkakeresésbe, és az idő előrehaladtával szembetaláltam magam az argentin valósággal.

Történetesen, hogy munka valóban van, de van diszkrimináció is. Amit megközelíthetünk arról az oldalról is, hogy itt legalább nem képmutatóak, hanem kerek-perec megmondják, hogy kit keresnek. Vagy kit nem. Ezzel a lendülettel kezdtem neki a munkakeresésnek.

Nyílt lapokkal

Első lépésben feltérképeztem a munkakeresői oldalakat. A diszkriminációval először itt találkoztam, ugyanis a munkaleírás alatt a munkáltató kiköthette, hogy milyen életkorú és nemű munkavállalót keres: munkaügyis vagy recepciós munkára leginkább nőket, csoport- vagy projektvezetőnek férfiakat.

Az életkor lehetőleg legyen 23 és 30 év között, legyünk friss diplomásak, mert akkor nincsenek nagy fizetési elvárásaink, de legyen már legalább 1-3 év tapasztalatunk az adott területen. Az oldal pedig az előzőleg kitöltött profilom alapján automatikusan és készségesen kiszűrte, hogy mely munkákra nem adhatom be a jelentkezésemet.

Ha a fenti kritériumok valamelyikének nem feleltem meg, olyankor kijött egy diszkrét hibaüzenet, hogy az adataim alapján nem jelentkezhetem az adott pozícióra, de ha rá is mernék kattintani az elküld gombra, azt a munkáltató sosem fogja megkapni. Ezzel semmi baj nem volt, nyílt lapokkal játszottunk.

Teljes munkaidős álláskereső

Ezután a Buenos Airesben székelő nagyvállalatok oldalaira töltögettem fel egyenként az önéletrajzomat. Hogy miért nagy cégekkel próbálkoztam? Ahhoz, hogy Argentínában egy cég külföldi munkavállalót foglalkoztathasson, regisztráltatnia kell magát a Belügyminisztériumban, ami nem csak hosszadalmas papírmunka, de költséggel is jár. Ezt általában csak a nagyobb állami, vagy multicégek engedhetik meg maguknak.

Naponta körülbelül 10-20 helyre adtam be az önéletrajzomat, a napi rutinom része lett az állásportálok órákig tartó böngészése, teljes munkaidős álláskereső lettem. Ezután következett a várakozás, a telefonom feszült szuggerálása, hogy hívjanak. A munkáltatótól jellemzően sosem kaptam elutasító levelet, ezért ha megcsörrent a telefon, szinte biztos voltam benne, hogy ebből interjú lesz.

A telefonban a hölgy készségesen megadta a címet az általában last minute, másnapi interjúra, de szinte sosem közölték, hogy melyik cégtől keresnek, vagy hogy melyik pozícióra interjúznék, emailben elküldött pozíció leírásról ne is álmodjak.

Mikor a pozíció iránti érdeklődésemet bizonyítva többek között ezekre a kis részletekre is rákérdeztem, a hölgy a másnapi időpont megerősítése után elköszönt. Nem díjazták a buzgóságot.

Esténként tehát a cím birtokában lázas kutatás következett a neten, hogy megtaláljam a céget, és fel tudjak készülni, de sokszor előfordult az is, hogy nem sikerült beazonosítanom a több száz elküldött jelentkezés nyertes befutóját, és teljes homályban mentem megmérettetni. Ilyenkor azért rendesen tartottam a klasszikus, mit tud a cégünkről kérdéstől.

A tanulságok

Első interjúmra már az első héten sor került. Ráadásul a központban, egy patinás épületben. Már szemeim előtt láttam, ahogy reggelente a frakkba öltözött portás nyit nekem ajtót és kedvesen üdvözöl. Szinte ugráltam örömömben.

Miután az interjúztató biztosított arról, hogy ők foglalkoztathatnak külföldieket, feltettem a kérdést, hogy regisztrálva vannak-e a Belügyminisztériumban. Szemei pár pillanatra kikerekedtek, majd együttérzően biztosított arról, hogy utánanéz, és mindenképpen visszahív. Itt ébredtem fel a portásos, ajtónyitós álmomból. Többet nem hallottam felőlük.

Tanulság 1: Nem hívnak vissza.

Tanulság 2: Ha behívnak interjúra, az első kérdésem mindig az legyen, hogy a cég regisztrálva van-e.

Bár bíztam abban, hogy a személyes találkozás alatt valamilyen bizalmas kötelék kialakult köztem és az interjúztató között, visszautasító levelet ekkor sem kaptam. Ha egy interjún megkérdezték, hogy jelentkeztem-e más cégekhez, lesütött szemmel rebegtem, hogy jelentkeztem én, de hogy ott versenyben vagyok-e még, arról sajnos fogalmam sincs, mert elutasító levelet sem kaptam.

Tanulság 3: A személyes interjú sem biztosíték az elutasító levélre. Ha nem jelentkeznek többet, a döntést kitalálhatom magamtól is.

Volt egy pozíció, ahol már a sokadik rostán is átjutottam, és végre sor került a személyes interjúra, ráadásul a cégnél is volt ismerősöm. Sínen vagyok, gondoltam. Az interjún kiderült, hogy nem a munkaadó, hanem az ő beosztottja, egy leendő csoporttársam interjúztat. Már ez bizarrul hangzott, de mikor feltette az interjú egyetlen személyiségemet boncolgató kérdését, hogy mennyire zavarna engem az, ha a főnököm nő lenne, akkor már tudtam, hogy nem ez lesz az álommeló.

Tanulság 4: A diszkrimináció nem áll meg az állásportáloknál.

Egyszer egy toborzó cég hívott be magához. Hőség, csúcsforgalom, nylon harisnya, utazás be a központba. Kiderült, hogy mindössze az önéletrajzomban szerettek volna egy dologra rákérdezni.

Gyilkos tekintetem láttán a toborzó, talán lelkifurdalásból, de a következő órát rám szánva ellátott tanácsokkal és végül egy jót beszélgettünk. Az egyik leghasznosabb megjegyzése az volt, hogy hiába beszélek spanyolul, ne próbálkozzam olyan nagy cégeknél, amelyek csak argentinokat foglalkoztatnak, mert a toborzók, ha választhatnak, akkor oda argentinokat fognak felvenni.

Tanulság 5: A kör leszűkült a nagy, de nemzetközi cégekre.

Egyik utolsó interjúm egy érdekes találkozás volt. Itt is a szokásos egynapos határidővel, másnapra hívtak be a belvárosba, a csúcsforgalom kellős-közepén. A szokásos hőség, csúcsforgalom, nylon harisnya, másfél óra buszozás ünneplőben, reményekkel.

Az interjúztató nagy általánosságban beszélt a pozícióról, hogy majd lesznek projektek, emberrel leszek kapcsolatban, sokkal okosabb nem lettem. Ezután az önéletrajzomat nézegetve olyan kérdéseket tett fel, amelyekre igennel vagy nemmel kellett felelnem, és a negyedórás interjú után a csúcsforgalomba vetettem magam újabb másfél órára.

Tanulság 6: Sokszor voltam letört a visszautasítástól, de azért az interjúztatók sem voltak mindig a topon.

Happy end némi csavarral

Egyszer interjúztam egy nemzetközi toborzó céghez is. Kíváncsi voltam, hogy ők, a profik hogyan csinálják. Nagyon kellemeset beszélgettünk, és az interjúztatót az is érdekelte, hogy hogyan látom a toborzást Argentínában, és mennyiben mások a tapasztalataim Magyarországról.

Őszintén elmondtam a tapasztalataimat, amit otthon láttam, és amit itt tanultam. A pozíciót felajánlották, amit én végül visszautasítottam, mert minden jó, ha jó a vége, egy másik, és nagyon szimpatikus cég ajánlott nekem munkát, amit nagy örömmel, és a turista vízumom lejárta előtt két nappal, fellélegezve elfogadtam. Azóta is itt dolgozom, és a sors furcsa fintoraként munkaerőt toborzok.

Az argentin mindennapjaimról többet a blogomon olvashattok.” (A kép is az ő blogjáról való – Határátkelő)

(A poszt először a Határátkelő blogon jelent meg 2014 januárjában.)

Share.

About Author

hataratkelo adatlap-képe

Leave A Reply