Egy történelmi választás

0

Milyen volt a franciaországi elnökválasztás egy ott élő magyar szemével? Tényleg volt, amiben az 1990-es magyar voksoláshoz hasonlított? Mire számíthatnak a franciák, és Európa Emmanuel Macrontól? Csupa kérdés, amire a válasz Hari Seldontól érkezik.

„Miután a magyar médiában az utóbbi napok kivételével kevesebb szó esik a francia választásról, mint kellene, gondoltam, hogy írok pár „szigorúan szubjektív” sort. Természetesen ettől függetlenül próbálok a tényeknél maradni.

Először is, személy szerint örülök az eredménynek. Történelmi választás volt. Nemcsak azért, mert a franciák szeretnek főszerepet játszani vagy úgy beállítani a dolgokat, hogy főszerepet játszanak, hanem valóban az.

Ez volt az első választás, (mármint ahol TÉNYLEG választások vannak, és nem lefutott színjátékok) ahol a régi jobb- és baloldal kicserélődött két másik politikai oldalra: a mondialisation-pártiakra és isolation-pártiakra. (Kb. globalizáció és bezárkózás – Határátkelő)

(Nyilván ezt mindenki saját személyisége alapján ítél meg. Szerintem az előbbi a jobb, de miután optimista vagyok a jövőt illetően, ez érthető.)

Azt gondolom, hogy nagy részben az euróövezetből való kilépés körüli vita volt az, ami ezt az új felosztást jelezte. Aki fél a jövőtől, hajlamos a bezárkózást választani, azonban hosszú távon a legkevésbé kifizetődő. A bezárkózó társadalmak szükségszerűen előbb utóbb elbuknak, lemaradnak.

(Csak kitérő: klasszikus példa az ausztrál őslakosok. Ők aztán igazán el voltak zárva a világtól, amikor megjelentek az akkori globalista angolok, gyakorlatilag védtelenek voltak velük szemben, mert kevesebb erőforrással rendelkeztek, ez meg visszahatott a technikai fejlettségükre is.)

A cél az, hogy ha már van mondialisation, akkor ki kell használni a lehetőséget, és nem lehet úgy tenni, hogy „én nem játszom, dobjon helyettem más…” Mert más viszont dobni fog. És nyer. A játék megy akkor is, ha nem akarjuk.

Ugyan vannak fenntartásaim nekem is az új elnökkel szemben, Macron túlzottan megengedő a muzulmánokkal szemben, azonban ez is egy megoldás lehet az asszimilációjukra.

(Példaként: ne feledjük, a 16-ik században 15% körül volt a protestánsok aránya nálunk, ami körülbelül háromszorosa a jelenlegi muzulmán adatnak. AKKOR azok az emberek sem voltak kevésbé ellenségesek egymással, mint most, sőt. Miután a vallás jelentősége sokkal nagyobb volt, sokkal véresebb konfliktusok voltak. Mostanra a protestánsok aránya 1% körül van. Sok érdekes hasonlóság van, akkor is főleg a városlakók között volt magas az arányuk a protestánsoknak, így „jobban szem előtt voltak” ők is.)

Abban vélhetőleg igaza van Macronnak, hogy hosszú távon tehát nem kiélezni célszerű a helyzetet a muzulmán vallással szemben, hanem éppen ellenkezőleg, csökkenteni a jelentőségét. Tudom, ma ez sci-finek hangzik, de valójában nem az.

Visszatérve az euró – új pénz vitára: Le Pen új ötlete (kilépés az eurózónából, és helyette saját pénz belső használatra), láthatóan nem volt végiggondolva. Miután a korábbi tévévitán nagyon felmosták vele a padlót, amikor teljes elszakadást hozta fel, ezért most valamivel próbálta elterelni a témát.

A dolog, hogy egy országban két pénzt használjanak, nonszensz. Egyet belföldre a polgároknak, egy másikat az eurót a vállalatoknak Európában. Épp csak azt nem tette hozzá, hogy ja, és dollárt a világ többi részével.

Mi is volt a baja az euróval? Hogy a francia munkaerő drága, és nem versenyképes a lengyellel. Ezért kitalálta a nagyon sokeszű (itt most nem állom meg, hogy kicsit személyesen cikizzem) szakértője, hogy nem baj. Kilépünk a játékból, és akkor nyerünk. Hahó, sokeszű, ez a Jumanji! – Ebből nincs kiszállás.

A német munkaerő olcsóbb, mint a francia (mármint lényegesen)? Nem hinném.

Akkor miért versenyképesek mégis? Nem ezt kéne inkább kitalálni? Ahelyett, hogy felborítjuk a társasjátékot? – Ami, ha nem vennéd észre, akkor is lép helyettünk.

Szóval kilépünk és fizetünk frankkal vagy ECU-val, vagy valami más pénzzel. Leértékeljük a pénzt, hogy olcsóbb legyen a munkaerő. Mit érünk el? Hogy a dolgozó munkájának értéke csökken a világpiacon? Így ez egy elszegényedő társadalom lesz.

Másrészt, ha mondjuk, az olaszoknál is jönne egy hasonló okos politikus és mondjuk ő is kitalálja, hogy ha a Fiat nem versenyképes a Peugeottal, csináljunk mi is saját pénzt. (Most tekintsünk el attól a ténytől, hogy a Fiat valóban nem versenyképes. A francia gyártók az utóbbi években nagyon feljöttek a német tömeggyártókra, nyilván a prémiumra nem, de az drágább is.)

Lesz nekünk is líra. Szépen leértékeljük, hiszen mi tudunk aztán igazán leértékelni. Akkor mi leszünk a „legversenyképesebbek”.

Tényleg nagy verseny, kinek a munkaereje lesz a legolcsóbb. Versenyezzünk Kínával, sőt Indiával. Valaki látta azok közül, aki ezt tervezi, hogy milyen országok azok? Mármint a tengerparti felhőkarcolókon és lakóparkon túl?

(Mondjuk Kína belső területei, ahova most húzódik a feldolgozó ipar egy része. Vagy India, ahol épp most járt Montroyal? Dickens újra írhatná a Twist Olivert.)

(Kép forrása)

Másik aspektusa az lenne, hogy miután „olcsó” a munkaerő (hiszen ügyesen leértékeltük a frankot), akkor a képzettebb munkaerő sem jön ide. Azaz, a cégeink technológiai fejlődése is lelassul. A termékeink piaci értéke is kevesebb lesz. Ez aztán a nagy isolation-os siker. (Mellékesen ugyanebbe a bűvös körbe jár Magyarország is.)

Ez probléma a demokráciában, hogy valami hülye (mert ne legyünk tekintélytisztelők, az a nem vezet jóra, Le Pen egy hülye) mikrofont kap, meg fényképezik, és máris azt hiszi, hogy a mikrofon mellé eszet is kapott a riportertől.

A nép egy elég jelentős része meg hall egy hívószót, mindegy mi az, mondjuk a régi dicsőség, vagy a „saját kezünkbe vegyük a sorsunkat”. – Persze, saját kezébe veszi a sorsát, ahogy a May dekoráció a német karneválon.

Hogy milyen elnök lesz Macron? Feltételezhetően jó, látom benne a változtatás iránti elkötelezettségét. És mindenképpen jobb lesz, mint Le Pen lett volna. Sok múlik azon, hogy a júniusi törvényhozási választásokon hogyan szerepel a pártja. (Noha Franciaországban az elnök pozíciója erősebb, mint az USÁ-ban)

Kis érdekesség a végére: az egész választás számunkra a magyarországi 90-es évek hangulatát idézte.

Felsorolták egy cikkben a választás körüli kis színes eseményeket, amivel egyes választópolgárok próbálták meggyőzni a többi embert a választás fontosságáról: Pontoise-ban egy pék mindenkinek, aki megmutatta a lepecsételt carte électorale (szavazókártya), felajánlott egy croissant-t.

Cote d’Azur-ön egy helyi busztársaság a hétvégi ingyen buszozás lehetőségét ajánlotta fel. Egy bretagne-i taxis ingyen vitte az időseket szavazóhelységbe (már az első fordulónál is), a második fordulóban több taxis kollégája követte a példáját Maseille-ben és Párizsban is.

Oléron szigeten egy ingyen éjszakát ajánlott fel az egyik szálloda azoknak a vendégeknek, akik procuration (megbízás) útján szavaznak, tekintettel a hosszú hétvégére. (Május 8. ünnep, a II. világháború vége).”

Share.

About Author

Leave A Reply