Egy napom – Jeruzsálemben

0

Folytatódik kedvenc sorozatunk, azaz megint bepillanthatunk valakinek egy napjába. Ráadásul a helyszín és Kati munkája is különleges, hiszen meglehetősen ritkán érkezik poszt Izraelből, pláne olyan, aminek a szerzője napjai egy részét a Jad Vasem központban, másik részét pedig mentőzéssel tölti. Lássuk tehát, hogyan telnek a napjai! (A képekért külön is köszönet!)

„Reggel általában hat órakor kezdődik a nap, szigorúan erősre főzött eszpresszóval. Kivéve persze amikor a kisebbik lányunk még hat előtt bevágódik az ágyunkba, és kiköveteli a reggeli kakaót.

De így vagy úgy, hat óra körül ébresztő van a nagyoknak is, hogy mindenkinek megfelelő idő álljon rendelkezésre a reggeli hiszti teljes körű kivitelezésére. Öltözzél már, ne vegyél fel rövidnadrágot, amikor esőt ígérnek, iskolai egyenruha-pulóvert vegyél fel, ne Star Wars-osat, menjél már reggelizni, mosd meg a fogad, hol a vizeskulacsod.

Ha tudjuk tartani a szintidőt, akkor negyed nyolckor kilépünk az ajtón, és miután elvittük a két nagyot az iskolába, a kisebbik fiúnkat az oviba, és a legkisebbet a bölcsibe, már útra is kelhetünk Jeruzsálem felé.

Úton

Általában a Waze segítségével döntjük el, hogy melyik úton induljunk el a főváros felé abból a kisvárosból, ahol élünk. Irtó mázlink van, mert a férjem munkahelye pont útba esik nekem is, így egyszerűen kirakom a csillogó-villogó irodaház közelében, és már kanyarodom is fel a Begin gyorsforgalmira.

Már ha éppen fel tudok kanyarodni lendületből, és nem csúszom bele a reggeli dugóba, ami egy rémálom. Ha nem sikerül elindulni Givat Zeevből fél nyolcig, akkor kb. egy óra alatt teszem meg az amúgy 20-25 perces utat.

A dugó oka néha egyértelmű – baleset, útlezárás, elakadt autók és a kötelező kíváncsi nézelődők – néha teljesen érthetetlen, mitől nem mozdulunk. De a lényegen ez nem változtat, busszal még tovább tartana az út, ráadásul délután nem érnék vissza időben a kicsikért, úgyhogy marad a reggeli autókázás. Rádióhallgatás, YouTube-on nyelvtanulás, Waze-es helyzetjelentések. Ez van.

Monoton, de fontos munka

Aztán végül csak megérkezem a munkahelyemre, a Jad Vasem Holokausztközpontba. Kivétel persze itt is van, mert amikor mentőzöm, akkor a Romema városnegyedben lévő mentőállomásra érkezem meg.

Ha a „rendes” munkámat végzem a Jad Vasemben, akkor nagyon monoton, de kétségkívül fontos dolgot csinálok, egészen pontosan magyar nyelvű iratokat fordítok le héberre és viszem fel az adatokat egy kutatók számára kifejlesztett belső programba.

Kilátás az irodából

Kilátás az irodából

Tíz óra körül rövid kávészünet, aztán dél körül ebéd a múzeum étkezőjében. Általában fél négy körül indulok haza, mivel ez egy órabéres állás, ezért egyedül a fizetésem bánja, ha korábban eljövök, vagy később érek be.

Kisgyerekek mellett ennél jobb állásról álmodni sem lehet, más kérdés, hogyha a férjem nem a high-techben dolgozna, nagyon nehezen élnénk meg. Vagy még inkább teljesen máshogy alakult volna az életünk.

A B-nap: mentőzés

Például valószínűleg nem mentőzhetnék, ami a „B-napok” programja.  Ha mentős napom van, akkor nagyon nem monoton, ellenben ha lehet, még fontosabb dolgokat csinálok, mint a Jad Vasemben.

A műszak felvétele előtt kb. 20 perc alatt ellenőrizzük a mentőt, feltöltjük az oxigénpalackokat, a különböző eszközöket, és kitöltjük a mentőautó adatlapját. Pontosan fel kell vezetni a kilométerállást, a külső sérüléseket. Ha koszos az autó, és van rá idő, akkor le is szoktuk mosni az állomáson lévő „autómosó” sarokban.

Az első riasztást nappali műszakban szinte azonnal bejelentkezés után, vagy szerencsétlenebb esetben még előtte meg szoktuk kapni, amikor még csak a kritikus fontosságú eszközöket ellenőriztük le, és már indulunk is.

Hiába, reggeli csúcsforgalom, sok a baleset, és sokan megpróbálják kihúzni reggelig a rosszulléteket, betegségeket is. A mentőzést általában éjszakás műszakban szoktam vállalni, mert ezt önkéntes alapon csinálom, és kevés szabadnapom van a „rendes” munkahelyemen.

Mentőbeálló az egyik kórházban

Mentőbeálló az egyik kórházban

De mivel a reggeli műszak alapvetően másfajta eseteket tartogat, mint az éjszakai, ezért néha vállalok reggeli mentőzést is. Ilyenkor három órakor van vége a szolgálatnak, tehát majdnem ugyanakkor indulok hazafelé Jeruzsálemből, mint amikor a Jad Vasemben végzek.

Hazafelé nincsenek dugók, és az út felét eleve egy egyelőre sokak számára ismeretlen, egyirányú erdei úton teszem meg, amivel rengeteg időt spórolok, és mivel szó szerint a jeruzsálemi erdőn vezet keresztül, gyönyörű látvány is.

Estig nincs megállás

Általában minden gond oda szoktam érni négyre a legkisebb gyerek bölcsijéhez, aztán negyed ötre a második legkisebb napközijéhez. Közben jön a „hazaértünk, mint lehet enni?” telefon a két nagytól is.

Innentől kezdve a napok nagyon változatosak, egyetlen közös pont, hogy nincs megállás estig. Uzsonna, játszótér, sportfoglalkozások, elektronika szakkör, bevásárlás, barátok, születésnapi parti, közös projekt az osztálytársakkal, könyvtár, orvosi látogatások, tanulás.

Ezek váltogatják egymást, és mivel elég temperamentumosak vagyunk mind, jellemzően Gerald Durrell – Családom és egyéb állatfajták hangulatban telnek a délutánok. Jobb esetben.

Rosszabb esetben Machbet őrülési jelenetét adjuk elő, váltott szereposztásban. Ez a nap leginkább fárasztó része, mert négy, ~10 és 3 év közötti gyereknek igencsak más típusú elfoglaltságai vannak, és a rangsorolást igen nehezen tűrik.

Az pedig, hogy a tiszta ruha nem magától kerül be a szekrénybe, és hogy a tej sem magától mászik be a hűtőbe, és alakul át estére tejbegrízzé, valahogy nehezen emelik be. Férjem fél hét körül szokott hazaérni, onnantól ő is csatasorba áll.

Nem kellene másik élet

Este héttől jön a vacsora-fürdés-mese-alvás projekt, és fél kilencre csend van. Onnantól lehet elmenni úszni (férjem), futni (én) vagy leülni nyugodtan megvacsorázni, nézni egy filmet, átbeszélni egy-két dolgot.

Persze csak abban az esetben, ha férjemnek nincs valami, a közösséghez vagy a munkájához kapcsolódó elintéznivalója. Vagy ha nem mentőzöm éjszaka. Vagy ha a gyerekek közül bármelyik nem dönt úgy, hogy éjszaka is boldogítani akar minket.

Mit mondjak, nem szoktunk unatkozni, de ha valaki felajánlana nekem egy csendesebb, nyugodtabb, kiszámíthatóbb életet, akkor nagyon vad tiltakozásba ütközne.

És kifejezetten boldoggá tesz, hogy ezt az életet éppen itt, Izraelben teremtettük meg magunknak. Többek között azért, mert máshol valószínűleg teljesen őrültnek néznének minket, itt viszont nagyjából normálisnak gondolnak minket. Nagyjából. :)”

Share.

About Author

Leave A Reply