Egy nap Szingapúrban

0

Még mindig érkeznek írások az Egy napom… sorozatra (aminek nagyon örülök, mert nekem a kedvencem), ezúttal nem is akárhonnan, egyenesen Szingapúrból. Szerzője, Zebralány egyfelől nagyon régen velünk van, másfelől viszont nemrégiben költözött a városba, így aztán még némileg friss szemmel néz rá. Lássuk hát, hogyan telik egy napja! (A képekért köszönet!)

„Pár hónapja élünk Szingapúrban és eddig nagyon tetszik. Lassan kezdjük megszokni az itteni életet, mielőtt elveszteném azt a képességemet, hogy rácsodálkozzak a mindennapi dolgokra, gondoltam, én is megosztom egy napomat.

Hétköznap 6.30-kor csörög az ébresztő, amit általában egyszer még szundira teszek. Mivel majdnem az egyenlítőn vagyunk, minden reggel 7-kor kel a nap. Egész évben azt hiszem, talán 10 percet tolódik. Így elég jól be lehet lőni mikor mennyi az idő.

Először én készülök el, majd a fiam is keltem. Érte 7.20-ra jön az iskolabusz, addigra mindkettőnknek készen kell lenni. Ilyenkor még kicsit nyűgösek vagyunk, de a felkelő nap látványa mindig kárpótol. Nem tudok betelni vele!

Egy lakóparkban lakunk, így reggelente sokan várnak az iskolabuszokra, egyenruha szerint kisebb-nagyobb csoportokba rendeződve. Mivel itt nagyon drága az autó, sokan tömegközlekednek és az iskolabusz nem annyira luxus, mint inkább alap.

Miután fiam útnak indítottam, én busszal és metróval megyek a munkahelyemre, ami a belvárosban van. A távolság, amit meg kell tennem, nem nagy, de át kell szállnom. Ez nem ideális, de ez volt az a kompromisszum, amit hajlandó voltam megkötni, cserébe azért, hogy tengerparton lakhassak! (Gyerekkori álmom volt, eltartott egy ideig, de végre teljesült)

Na de mit csinálnak a pávák?

Azon a részen, ahol élünk, belső buszjárat jár, amit kizárólag az itt lakók használhatnak. Ez egyrészt jó és praktikus, de vendégek csak taxival/saját kocsival tudnak minket megközelíteni. Cserébe nincs nagy forgalom. Útközben még félálomban rácsodálkozok a luxusházakra és autókra.

Az első átszállásnál a buszmegállóban (vagy az úton) rendszeresen feltűnnek a pávák. Itt ezek akadályozzák a forgalmat, nem a kátyúk…!

Második átszálláskor több étterem mellett vezet az utam. Itt mindig megállapítom, hogy mekkora a közbiztonság és bizalom. A zöldséges ugyanis csak leteszi az ajtó elé a szállítmányt és otthagyja. Az étterem csak később nyit, majd akkor beviszi valaki. Nincs átadás-átvétel, ha probléma lenne, utólag lerendezik, mindenki teljesen meg bízik a másikban.

Ez a bizalom egyébként általános és mindenhol elterjedt. (Többek közt ezért is imádok itt élni.) Hogy egy másik konkrét példát is említsek: férjem vett egy óraszíjat, de rájött, nincsen ilyen kicsi csavarhúzója, hogy lecserélje. Az órás odaadta neki a saját szettjét, hogy majd jövő héten vigye vissza. Nem kért letétet, telefonszámot, semmit. Sok helyen megfordultam már a világban, de ilyet máshol még nem tapasztaltam!

A metró

A metró megbízható és tiszta, csúcsidőben ugyan sokan használják, de ilyenkor az ajtóknál szépen sorba rendeződnek, először megvárják, míg leszállnak, és csak utána szállnak be. Okoskártyás rendszer van és távolságtól függ a viteldíj, illetve attól, hogy csúcsidőben vagy azon kívül használod.

A metró szinte az egész szigetet (országot) behálózza, 5 vonal van, színek szerint rendezve és folyamatosan bővítik őket. Szingapúrról köztudott, hogy nagyon sok mindent leszabályoz, illetve államilag ösztönöz, de nekem ez nagyon bejön, hiszen minden logikus.

Hogy csökkentsék kicsit a tömeget csúcsidőben, arra motiválják az embereket, menjenek kicsit korábban. Ha 7.45-ig elhagyod a metrót a kijelölt 18 megálló egyikében (belvárosi irodaközpontoknál), akkor az utazásod ingyen volt…

Valamikor 8 és 9 közt beérek a munkahelyemre, ami a belvárosban van az öbölnél. Tipikus iroda, 32 emelet, amiből az első 6 szint parkoló. Itt még a dolgozóknak is kell a parkolásért fizetni, valami kedvezmény ugyan van, de az általános cél, hogy elrettentsék az autósokat.

Itt a legolcsóbb autó (Suzuki Swift) ára 20 millió forintnyi összegnél kezdődik. Ennek kb. fele csak az engedély, hogy autót vehess. Plusz maga az autó ára mindenféle büntetőadókkal és vámokkal terhelve.

Így próbálják elérni, hogy ne legyenek dugók és nagyon rossz levegő, hiszen mégiscsak egy miniországról beszélünk. Cserébe a tömegközlekedés és a taxi államilag támogatott.

A munkahelyen

A munkám pont ugyanaz, mint otthon volt, sokat nem tudok róla íni. Egész nap a gép előtt ülök és vagy e-mailezek, telefonálok, esetleg tárgyalok. Multicég, csak az országaimat cseréltem le a költözéssel.

Nincsenek fix asztalok, ha szerencsém van, akkor ablak melletti hely jut, ilyenkor kicsit nehezebben megy a koncentrálás, mert a látvány kissé elvonja a figyelmemet. Az iroda nagyon nemzetközi, szinte minden ország képviselteti magát, még magyarok is akadnak. 🙂

Ebédidő

Ebédelni többnyire ki szoktam menni, főleg hogy itt egy óra ebédidőt számolnak a munkaidőben. A belváros tele van irodákkal, sok-sok emberrel, így éttermekben sincs hiány. Én személy szerint a helyi gyorséttermeket preferálom, de mindenevőként bármi javaslatot elfogadok, amit a kollégák felvetnek.

Egy sarokra tőlünk van egy „hawker center” ez kifőzdékkel van tele, gyorsan, olcsón finomat lehet enni. Egy baj van vele, hogy ebédidőben szinte lehetetlen ülőhelyet találni.

Erre az a rendszer, hogyha látsz egy helyet, akkor gyorsan leteszed a csomag papírzsepidet / telefonodat, amíg elmész megvenni a kaját. Eleinte néztem, hogy miért zsepit adnak szalvéta helyett, de aztán felvilágosítottak, hogy az csak a helyfoglaló…

Szingapúr nagy előnye, hogy olvasztótégely, minden náció megtalálható, ami az ételekben is megmutatkozik. Eleinte csak keleti kajákat ettem, de egy idő után már megkívántam a pizzát, rántott húst is. Szerencsére ezeket is simán be lehet szerezni.

A munkaidő hivatalosan 5.30-kor ér véget, de nálunk annyira nincs kőbe vésve. Hogy gyorsabban hazaérjek, legtöbbször taxival vagy Uberrel megyek, mivel szerencsére mindkettő megfizethető.

A gond csak annyi, hogy a belvárosban van még kb. 100 ezer ember (de lehet több is) akinek hasonló gondolatai vannak ilyentájt. Állítólag csúcsidőben még kb. 10 ezer taxira lenne szükség. Ha biztosra akarok menni, kicsit előbb lelépek, olyankor jobbak az esélyeim.

Otthon

Ha hazaértem, általában egy órát játszom a fiammal. Igyekszem kifelé terelni, vagy lemegyünk a medencébe úszni egyet, vagy foci van a ház előtti parkba. Esetleg biciklizés vagy séta. Persze ha ráhagyom, akkor inkább tévét nézne, a gyerekek mindenhol ugyanolyanok…

Mikor lakást kerestünk, kissé aggasztónak találtam, hogy több száz lakásra jut egy-egy medence. (Nálunk 200-ra.) Mondták, hogy ne aggódjak, nem szokott ez tele lenni.

Onnan lehet az új lakókat megismerni, hogy még gyakran úsznak, aztán egyre ritkul ez az esemény. Így 3 hónap után egyet kell, hogy értsek. Míg eleinte tényleg minden nap úsztunk, mára heti 2-3 alkalomra ritkult. Legtöbbször teljesen üres a medence, a legtöbb ember az 10 volt, akik egyik hétvégén egyszerre voltak lent.

Szerencsére az időjárás egész évben tökéletes, ez nem korlátoz. Mostanában jókat szoktam kuncogni, mikor megkérdezik kollégáim, hogy hogy bírom a telet? Ez annyit jelent, hogy éjszakánként akár 25 fokra is lehűl az idő…! Köszönöm, nagyon jól viselem!

Nagyjából ilyen egy átlagos hétköznap, este 7 körül menetrendszerűen lemegy a nap, akkor vacsorázunk, esetleg ha van házi még átnézzük és aztán már csak a gyerek ágyba könyörgése és lazítás marad hátra.

Hétvégenként legalább egy nap elmegyünk valahová csavarogni, de van, hogy mindkettőn. Nem tudom, meddig leszünk itt, így igyekszem kihasználni a lehetőségeket.”

Share.

About Author

Leave A Reply