Egy nap külföldről hazatért nyugdíjasként

0

Bizonyos szempontból az Egy napom… sorozat (eddigi darabjait itt olvashatod) különkiadása következik ma, amiben Csodabogár írja le egy napját. Azért különkiadás, mert Svédország, Németország és Svájc után Magyarországon él, tehát egy hazatért határátkelő egy napjáról lesz benne szó (korábbi posztját itt találjátok, érdemes elolvasni!). Egyben azt is bizonyítja, hogy Magyarországon is lehet kellemes nyugdíjas éveket tölteni, ha megvannak hozzá a feltételek. Érdemes összehasonlítani P. Elliot írásával is.

„Reggel 8 körül ébredek, még nem kelek fel, hanem elgondolkozom, hogy mit is fogok kezdeni a nappal. Ebéd van, főzni ma nem kell. Aztán felhívom az Embert, megbeszéljük ki hogy aludt és, hogy kb. mi lesz a napi teendő.

Ezután kimászom az ágyból, konyha, megnyomom a kávéfőző gombját és kifacsarok egy narancsot. Kávéval és néhány keksszel bevonulok a szobába, ahová közben már gyönyörűen besüt a nap. Végig mustrálom az orchideákat, majd leülök a kávém mellé újságot olvasni.

Tíz óra után, összeszedegetem magam és elindulok a városba, a Köröndnél van dolgom. Budáról indulok. Szeretek buszozni, lehet nézegetni útközben, most látom, hogy a közelemben egy házon valami emléktáblát avatnak, különben a Lánchídig nemigen van látni való.

De sebaj, az előttem ülő 60-as hölgy lelkesen és nagy hangon telefonál. Miközben haladunk, sok mindent megtudok a tágabb családja problémáiról, igen szórakoztató.

Az Alagútnál várni kell, rendőrök zárják el az utat, valami delegáció miatt. Telefonáló már kb. a harmadik embernek mondja el majdnem ugyanazt, kezdem unni.

Szabad az út, alagúton át kitárul előttem a megunhatatlan látvány, Lánchíd. Örömmel látom, hogy a hideg idő ellenére is sorba állnak a sikló előtt, a turisták. Áthaladunk a hídon, vetek egy pillantást a napfényben ragyogó Gresham palotára.

Nemsokára az Andrássy útra érünk, ami kétségtelen városunk legszebb útja. Legeltetem a szemem az egyre több szépen rendbe hozott palotán és a luxusüzleteken.

Leszállok a Köröndnél, elintézem, amit akartam és indulok vissza, először gyalog. Örömmel szoktam sétálni visszafele mindig, ha arra van dolgom. Így közelebbről is szemügyre vehetem a kirakatokat, tisztelettel odabólinthatok a Régi Zeneakadémia felé, ahol ma is megvan Liszt egykori lakosztálya, elábrándozhatok, hogy milyen lehetett, amikor még konflisok és hintók jártak az autók helyett az úton és elegáns dámák és urak sétálgattak itt.

Vannak azért felújított házak is

Vannak azért felújított házak is

Közben már elérem az Oktogont, utána jönnek az igazán elegáns kirakatok. Gucci, Max Mara, Burbery, Omega és a többi. A Bajcsynál felpattanok a buszra és jövök haza. Majdnem egyszerre érünk ide az Emberrel, aki hozza a német és angol újságot.

Ebéd előtt leülünk és megisszuk az egy pohár pezsgőnket. Ezen hagyományt 10 éve kezdtük, amikor is megismerkedésünk első évfordulóját ünnepeltük. Az ünneplést azóta se hagytuk abba, mert nekünk már minden nap ünnep. Egy óra múlva megebédelünk, majd ki-ki elmerül a saját újságjába. Aztán ő ülve, én eldőlve alszunk egy félórát.

Ma délután és este nincs semmi program. Én elintézek egy telefont, ami eltart vagy másfél órát. A mi korunkban már senkinek sincs kedve látogatóba járni, telefonon remekül meg tudjuk beszélni a világ dolgait. Sajnos ritkulnak a sorok körülöttem.

Közben Emberrel megbeszéljük a világ eseményeit, ki mit olvasott az újságban. Aztán bóklászom a computerben, majd este 8-kor leülök a tv-hez, mert kezdődnek a német hírek. Utána rendszerint van valami film.

Mindeközben edzem az agyam, mert Ember csak angolul tud, tehát nagyjából fordítom neki a német műsort magyarra, ha érdekli, de a híreket mindenképpen. 11 körül még körülnézek a neten, megírok néhány e-mailt, majd éjfél körül lefekszem. Még olvasok egy félórát vagy többet, aztán alszom. Ilyen boldog gondtalanságban telnek a nyugdíjas napok.”

Share.

About Author

Leave A Reply