Egy nap egy ír piacon

2

A kis piacoknak mindig akad valami külön bájuk, jól el lehet mászkálni, bámészkodni, beszélgetni bennük, és egyáltalán nem mellesleg az ember valahogy nagyobb bizalommal is vásárol az ilyen helyeken, talán éppen a személyes kapcsolat miatt. Kisrumpf posztjának azonban nem csak ez az érdekessége, hanem az is, hogy esetében mindez Írországban játszódik. Szóval lássuk, milyen is egy ilyen piac belülről, és hogyan telik egy nap ott. (A képekért természetesen köszönet a szerzőnek.)

„Már több mint egy évtizede egy kis vidéki piacnak vagyok a tagja. Életmentő lehetőség volt, amikor egyszer munka nélkül találtam magamat. Munka ugyan lett később, egy piaci barátságnak köszönhetően (nemrég hagytam ott a munkahelyemet), de a piacozást megtartottam mindig. Hibáival együtt is remek közösség, örülök, hogy tagja vagyok.

Több, mint 50 éve alapították, egy országos piachálózat részeként, amolyan country market: farmer feleségek árulják itt a termékeiket, a zöldségfelesleget, s hasonlókat. Annak idején néhány lelkes ember adta össze rá a pénzt, és ma is egy „trust” birtokában van az épület, és a körülötte lévő földterület.

A tagság főleg idősebb emberekből áll, többen közülük már itt voltak 50 éve is. Van, aki igen közel jár már a százhoz, s volt köztük két tagunk, akiknek megünnepeltük a századik születésnapját. Az ír idősek igen aktívak!

Gyümölcsök, zöldségek a környékbeli kertekből

Gyümölcsök, zöldségek a környékbeli kertekből

A karácsonyi hajtást rengeteg papírmunka előzi meg: először is összeírják, hogy a sütős-cukrászkodós nők közül ki mit hajlandó készíteni, milyen újdonsággal rukkol ki.

November közepétől már van kóstoló, s megrendelhetik a vevők a karácsonyi tortáikat és a mince pie-okat. (Ezt gondolom, a sok angliai leírásból már ismeritek.)

A megrendelőlapból egy példányt kap a vevő, egy másikat az, aki majd el fogja készíteni, és a harmadik példány marad a piacnak. Ahogy említettem, a tagság idősebb emberekből áll, nagyon gyanakodva néznek minden újításra, mindenre, ami számítógépet, internetet vagy mobiltelefont igényel.

Például a piacon csak készpénzzel lehet fizetni, vagy csekkel, nem hajlandók áldozni egy hordozható kártyaleolvasóra, főleg azért nem, mert ez igen megbonyolítaná a könyvelést, amit szintén egy több mint 70 éves könyvelő tagunk csinál, csekély javadalmazásért cserébe.

„Idegenek a piacon”

Ebben az időszakban még azok is szép profitra tesznek szert, akiknek nem nagyon fogy a terméke évközben. Irena, a legújabb tagunk zágrábi nő, Írországba jött feleségnek: ékszereket készít, igen szép és meglehetősen drága darabokat, de karácsonykor még az ő cuccai is jól fogynak.

Sheila hatalmas egyedi patchwork-takarókat árul, zsűrizett munkái igen szépek. Sherish, első muszlim tagunk, egy pakisztáni hölgy, aki egy éve csatlakozott hozzánk, ilyenkor rengeteg, saját készítésű bioszappant tartalmazó ajándékcsomagot ad el. Mint látható, nem én vagyok az egyetlen külföldi a piacon, bár több mint 10 évig egy walesi hölgy mellett én képviseltem az „idegeneket”.

Annak idején szeretettel és érdeklődéssel fogadtak, például egyszer tartanom kellett egy előadást a magyar karácsonyi szokásokról. Nagyon élvezték, főleg hogy vittem kóstolót: a szaloncukor és a bejgli újdonság volt nekik, és az utolsó szemig mind elfogyott, sőt, az egyik hölgy még azt a kis színes karácsonyi terítőt is elkérte, ami dekorációként vittem a sütemények alá.

Klikkek

Talán a koruk teszi, de ha az ember megkapargatja a felszínt, akkor szembetalálkozik a katolikus-protestáns ellentéttel (pedig ez nem Észak-Írország!), ami még mindig megtalálható itt, bár a fiatalok körében egyre ritkábban kerül szóba, vagy nem is számít már.

Semmi keménykedésre nem kell gondolni, de egy idő után észrevettem, hogy vannak klikkek, s ezek aszerint alakultak ki, hogy ki melyik templomba jár… Érdekes módon mindkét klikk elfogadott bennünket, s ide is, oda is kaptunk vacsora meghívást.

A meetingeken néha meg lehet figyelni, hogy a katolikus kritizálja a protestánst, és viszont. S mindegyikük gyanakodással kezeli a nazarénust. 🙂 Nem beszélnek róla, csak ha kérdezem, én pedig rákérdeztem párszor, kis neveletlen, s ilyenkor fanyar mosolyra húzódott a tagok szája. Vagy pikírt, de óvatos megjegyzéseket tesznek a másik szokásaira.

Egyszer elsőáldozásra kellett tortát készítenem, s a néni, aki felvette a rendelést „ünnepi torta”-ként írta be a megrendelő könyvbe, nehogy megsértse vele a protestáns kolléga érzéseit, aki szintén felelős volt a megrendelő könyvért.

A piacon pedig hódít a protestáns életszemlélet, vagyis igyekezni kell minél több pénzre szert tenni, minél keményebb munkával, és minél kevesebbet költeni világi hívságokra.

Amikor egyszer egy 5 € értékű nylonzacskó-csomagot adtam ingyen a piacnak, teljesen el voltak ájulva, és a következő meetingen külön megemlítették a „nagylelkűségemet”. Minden kiadás alaposan meg van beszélve, több meeting is eltelik a megtárgyalásával…

Említettem már, hogy idősebb, szokásaikban megcsontosodott emberekről van szó? A nagylelkűségük karácsony idején azonban mutatkozik, amikor több száz €-t ajánlanak föl különböző jótékonysági csoportoknak: idén a hontalanokat segítő szervezeteknek adtak 600 eurót.

A legforgalmasabb időszak

A karácsony előtti egy hónap a piacon az év legforgalmasabb időszaka. Már októberben megfőzik a pudingokat, megsütik a híresen tömős karácsonyi gyümölcstortát, és mindenki értesíti a szokásos vevőkörét, hogy kezdődik a rendelések felvétele.

A piacon csak számok jelölik a termékek készítőit, elvileg anonimnak kellene lennünk, de természetesen minden vevő tudja, hogy kinek a karácsonyi tortáját szeretné az idén is megvenni.

Vannak ugyanis a nők között, akik vallásos okokból nem használnak szeszt, márpedig egy igazi karácsonyi torta nem torta kellő mennyiségű whisky vagy rum adagolása nélkül.

Ötvenedik születésnapját ünnepli a piac – Betty beszédet mond

Ötvenedik születésnapját ünnepli a piac – Betty beszédet mond

Jelenlegi elnökünk, Betty például a nazarénus valláshoz tartozik, s azért nem használ szeszt soha. Rum nemcsak a karácsonyi tortába, hanem a mince pie-ba is kell, mégpedig jó adag.

Amikor még korábbi munkahelyemen, egy kávézóban dolgoztam, 20-25 kilónyi úgynevezett mince meat-et kellett kikevernem, s lehetőleg egy hónapig érlelnem.

(Emlékeztetőül, ez kandírozott narancs/citromhéjból, szárított gyümölcsökből, csonthéjasokból, reszelt almából, mazsolából, marhafaggyúból, cukorból és szeszből álló keverék, amely már elég régóta nem tartalmaz húst…)

A legtöbb belevalót össze kellett főzni két hatalmas fazékban, és csak a végén kevertem bele a cukrot és a két liternyi fekete rumot. Nem volt semmilyen olyan eszköz, amivel ezt kavarhattam volna, úgyhogy megvártam, amíg kicsit kihűl a cucc, aztán kevertem össze a karommal, belemélyedve könyékig: a végén pedig már kifényesedett tekintettel röhögcséltem felette, kicsit becsípve a párolgó rumtól.

A mince pie hagyományos kelléke a karácsonynak, még az is megveszi, aki egyébként nem rajongója, egyszerűen ott kell, hogy legyen az asztalon. Kb. 1000-1300 mince pie-t szoktunk eladni a karácsonyt megelőző hetekben.

Az utolsó karácsonyi piacon az emberek nem fizetnek a kávéért és a teáért, ingyen adjuk és kapnak mellé egy-egy mince pie-t. Ezt is önkéntesek sütik. A kávékuckóban is dolgozom, s jelenleg a piac titkára is vagyok. A pozíciókat három évig tölthetik be a tagok, és évente van újraválasztás.

Eleinte mézeskalácsokat árultam, de az egyszerű barna-fehér, kemény sütemények nem fogták meg az íreket, úgyhogy most vajas aprósütiket dekorálok, lehetőleg minél színesebben.

Két éve már kovászos kenyeret, rozskenyeret, hínáros kenyeret is árulok, a kovászosnak most lett nagy a divatja. Szépen fogynak karácsonykor szintén az itteni gingerbread-ből készült hópelyhek, hóemberek és házak. Minden évben vannak visszatérő rendelőim, tíz házra, a többi az már csak hab a tortán.

Irena, a horvát hölgy nagyon lelkes, ami a közösségi életet illeti, új Facebook- és weboldalt csináltatott a piacnak, valamit gondoskodott róla, hogy a kávézóban unottan üldögélő gyerekeknek is legyen mit csinálniuk, most például rajzversenyt szervezett, és a legszebb kifestő lapot majd egy mini gingerbread házzal fogjuk jutalmazni. Az ő ötletei alapján feldíszítettük idén a piacot, vannak fények, gyertyák, bohókás hóember figurák az asztalokon.

Nemcsak farmer feleségek árulnak, van köztünk nyugdíjas nővér, őstermelő, fogorvos (aki faműves lett), van köztünk híres kertész, aki saját ritka növényeit árulja, cserepekbe ültetve. Ő rendszeresen utazik Indiába, a Himalájába „növény nézőbe”.

Így telik egy nap

A piac egyébként csak heti két órára nyit ki, szombatonként. Reggel nyolckor érkeznek meg azok, akik a nyitáshoz előkészítik az épületet. 9.30-ra megérkezik az összes árusító és becsekkelik a termékeiket.

Én kilenckor jövök be és kinyitom a kávézót, hogy az első vevők nyitás előtt leülhessenek újságot olvasni és kávézni-teázni. A tíz órai nyitásra már egész szép tömeg szokott az épület előtt állni.

A vevőket nyugdíjas postás tagunk, Willie fogadja

A vevőket nyugdíjas postás tagunk, Willie fogadja

Az elsők számokat húznak és az első húsz ember e számozás alapján mehet be a terembe, s ilyenkor jobb félreállni a siető tömeg elől, mert nagyon igyekeznek lecsapni a legjobb termékekre. Az első 15 percben elfogynak a jobb kenyerek-sütemények-félkészételek. Főleg a biocsirkére, biotojásra, krémes süteményekre és kenyerekre hajtanak a vevők.

A piac hivatalosan 12-ig van nyitva, ekkorra már lecsendesül a forgalom, néha még befut egy-egy kései vevő, aki a maradékból próbál bevásárolni, aztán 12.30-ra már sikerül minden elkéső embert kihajtani az ajtón, ilyenkor megkezdődik a takarítás és az elszámolás. Csekkben fizetnek minket a hónap végén.

Kicsekkeléskor ellenőrzik, hogy mi mindent adtunk el, kiszámolják, hogy azon a héten mennyi jár nekünk, és ezt a négy hétvégi eladást hónap végén egyben kapjuk meg. A bevételből 11 %-ot adunk a piacnak, a maradék után pedig hivatalosan mindenki adózik. Kisvállalkozóként természetesen ezt is könyvelnem kell.

A házacskák

November-december már nagyon forgalmas időszak gyakorlatilag megállás nélkül sütünk, most is sütök, barnulnak a kenyerek a sütőben. Minden karácsonyra föl szoktam ajánlani egy dúsan díszített gingerbread házat, amit aztán tombolatárgyként eladhatnak, így is szert tesz a piac némi bevételre a költségeik csökkentésére.

Nincs az az édesség, amit ne lehetne felhasználni a mézeskalácsház dekorációjához: az írek nagyon édesszájúak, így a házaim igen színesek, magyar ízlésnek csicsásak!

Tavaly óta átálltam a mini házacskák készítésére, hamarabb kész vagyok bele és sokkal jobban fogynak, mint a drágább, de nagyobb házak. Általában a Pinterest-et böngészem, vagy más tehetséges cukrászok ötleteit használom fel, vagy csak elkezdem kirajzolgatni, s jön a dekorötlet magától.

Azok a nevek...

Azok a nevek…

Az utolsó piacra aztán páran hoznak likőrt, apróbb ajándékokat a barátaiknak, boldog karácsonyt kívánunk egymásnak, s bezárunk az ünnepekre. Szeretem csinálni és jól érzem magam ebben a furcsa társaságban ahol a régi ellentétek még megvannak, és minden apró ügyből több hónapig tartó megvitatnivalót lehet kovácsolni. De befogadják az idegeneket, s esélyt kap mindenki.

Csak azt sajnálom, hogy nincs több fiatalabb tag: az elmúlt években 51-ről 31-re csökkent az aktív tagok száma sokan meghaltak vagy feladták a piacozást. Félő, hogy idővel egyszerűen kihalnak azok a tagok, akik a hátukon viszik el ezt a nagysikerű vidéki piacot.”

Share.

About Author

2 hozzászólás

Leave A Reply