Egy nap, amilyet te is szeretnél

0

Kisebb szünet után folytatódik az Egy napom… sorozat, ezúttal P. Elliot lát minket vendégül egy napra. Annyit talán elárulhatok, hogy ez egy egyszerű nap, amikor semmi érdekes nem történik – én viszont úgy gondolom, éppen ilyen napokból áll az életünk, és ennek a sorozatnak éppen ez a lényege. Következze tehát P. Elliot egy napja, és a végére talán az is kiderül, hogy miért éppen ez lett a poszt címe.

„Öt és fél 6 között ébredek, azonnal fel is kelek. Magamra húzom a fürdőruhát, valami nadrágot, felsőt, bekapcsolom a kompjutert belenézni, hozzá szinte sosem szólok még ilyenkor, ez nagyjából 15 perc, lemegyek a konyhába, ahol már a két macska döngeti az ajtót reggeliért, ők egy helyiséggel lejjebb alszanak.

Bontok nekik egy konzervet, kinyitom az ajtót, úgy jönnek fel, mint a lovak, szorosan egymáshoz simulva, verekedni majd csak akkor fognak, ha enni kezdenek, ha valamelyiknek már elfogyott és a másik segíteni akar neki.

Kiengedem őket az ajtón, felkapom a sporttáskát, amit mindig este készítek össze, bevágódok az autóba, és irány az edzőterem, ami 15 percnyi autóút. Van a közelemben vagy öt másik is, de azoknak nincs uszodája, és nekem az a fontos.

A gym (La Fitness) 5-től éjfélig van nyitva, már ilyen korán is van vagy 30-40 ember, félálomban kínozzák magukat a tornagépeken. Halk, kellemes zene szól, a maira felfigyeltem, egy férfi énekes puha, rábeszélő hangon sokszorosan ismételgeti, hogy várlak este a lakásomban, vagy valami ilyesmit, ettől ugyan nem fog felébredni senki, valami ropogósabb zene kellene. Lesz is, majd aerobic órán 9 körül…

Mivel rajtam már a fürdőruha, két perc elég hozzá, hogy a medencében legyek, hosszú úszósávok vannak, elfoglalok egyet, megnézem az órát és kimérek magamnak fél óra intenzív úszást, ennyi pontosan elég.

Rendszerint mások is vannak, a kora reggeliek ismerősök, egy kínai nő mindig, egy fekete lány az úszóedzőjével, és a stopperórával, csodaszép alakja van, meg néhány férfi.

A versenyzőnő kivételével senki sem siet, tempóan, itt is szinte alva, csukott szemmel úsznak, még nincs fél 7 sem.

Másképpen rabnak érzem magam

Fél óra múlva kimegyek, zuhany, ki a kocsihoz, a közeli McDonaldnál felszedek egy kávét, mert nagyon szeretem, mire hazaérek, majdnem el is fogy, a gyerekek elmennek dolgozni, a férj még alszik, leülök a kompjuter elé és olvasgatok, nagyon ritkán írok is, itt töltök egy órát.

Utána rendszerint valami házimunka, két órába bele kell férnie még a főzésnek is, mert másképpen rabnak érzem magamat, és hajlamos vagyok kihagyni a főzést, szendvics is van a világon, vagy hozatunk valamit.

Ebéd után leheveredek az ágyra, mellettem az egyik macskával, aki hozzám simulva készülődik az alvásra, úgy fekszik, mint egy bébi, és elvárja, hogy takarjam is be, de előtte ellenőrzi, hogy a másik fel ne jöjjön az ágyra, mert én az övé vagyok, és nem hajlandó osztozkodni, megvárja, amíg az elhelyezkedik a szennyestartó tetején, akkor becsukja a szemét, nagyot sóhajt és már álomba is merül. Kicsit még nézem a tévét, aztán én is.

Fél-egy órát alszom, felébredek, a macska úgy alszik, hogy körmeit beleakassza a ruhámba, hogy felébredjen, ha meg akarnék lógni, egyedül nem hajlandó ott aludni, de vannak módszereim a kijátszására.

A közösségi kert

Utána kimegyek a közösségi kertbe körülnézni, hazamenteni a maradék paradicsomot, az indiaiak már megint nem csukták be a kertajtót rendesen, jövőre én magam fogok kitenni egy táblát az ajtóra, mert már megint valami állat szökhetett be, mert a paradicsom meg van rágva, meg a petrezselyem is.

Egy hét múlva zárják be a kertet, és tisztán, növénytől mentesen kell átadni, mert fel fogják szántani, tehát kezdem kiszedni a karókat, a területjelző cöveket, már van, aki kész is van mindennel, de az indiaiaknak még a zárás napján is minden növényük a földben van, és nem értik, hogy miért nem várhatnak a fagyokig. Én sem értem, de ha ezt a szabályt írtuk alá, akkor be kell tartani, megértem őket, mert a kerthez nagyon értenek, minden növényük gyönyörű.

 

Otthon is a kertbe megyek ki, jönnek a macskák is, akiknek én vagyok az anyjuk, ők legalábbis így hiszik, kicsit ott is teszek-veszek, többször végigjárok mindent, locsolok, ha kell. Répát meg banánt adok a mormotának, ha feljön az erdőből. A délutáni kávét itt iszom meg az egyik kerti asztalnál a férj, és a macskák társaságában.

Később találkozóm van egy barátnőmmel, akivel havonta egyszer legalább összejövünk, bár elég messze lakik, most egy francia cukrászdába megyünk (imitáció, mert koreaiak működtetik, és csak nyomokban emlékeztet a francia sütikre, kávéra, de mégis jó, főképpen a hangulat igen kellemes).

Jen sokat beszél, mindig rengeteg problémája van, azokat szoktuk átbeszélni, 10 éve ismerem, de még mindig nem tudtam megszokni, hogy mennyire nyílt, amikor magáról beszél és milyen élesen lát dolgokat, csak éppen nem tud velük mit kezdeni, tele van magánéleti problémákkal, amiket hajlamos felnagyítani, de lassan megnyugszik, nevetgélünk, szemrevételezzük a cukrászda közönségét, sok a helyes kis ferdeszemű diák és diáklány a kompjuterével, tanulnak…

Este vacsora, utána kicsit ideülök a kompjuter elé, később lemegyek tévét nézni, vagyis inkább beszélgetni a férjemmel, a két macska ott lakik, az ölemben az egyik, a mellettem lévő fotelben a másik, addig, amíg el nem alszanak.

Fél 9-kor pontosan megjelennek a mosómedvék egy kis maradékért, napközben összegyűjtöm, ami akad, száraz kenyérdarabok, ha nincs, akkor frisset kenek meg mogyoróvajjal vagy nutellával, bármilyen maradék ennivaló jó, a sütiért, csokiért összeverekednek, 11-ig vagyok lent, utána megyek zuhanyozni, még kis felületes tévénézés az ágyban és éjfélkor alszom el…”

Share.

About Author

Leave A Reply