Egy magyar rémtörténete Amerikában

0

„911, what’s your emergency?” – a kérdést gyakorlatilag mindenki hallotta már mondjuk egy mozifilmben. De mi van akkor, ha ugyanezt a kérdést nem a moziban hallod, hanem te tárcsázod a 911-et? És mi van akkor, ha még hallod a diszpécser kérdését, de már nem tudsz válaszolni? Nos, erről szól Prehryfarkas posztja.

„Hét éve váltottam munkahelyet és költöztem át a keleti partról ide Dél-Kaliforniába. Mivel nem akartuk megbolygatni a gyerekek iskolaévét, úgy döntöttünk, hogy én egyedül dolgozok itt az iskola befejezéséig és majd csak nyár elején egyesül a család újra.

Nagyon intenzív volt az első másfél hónap. Új munkahely, új munkatársak, új kihívások, a költözéssel járó ügyintézések. Stressz volt bőven. Volt tehát mit levezetni.

Kollégáimmal úgy döntöttünk egy csütörtök délután, hogy itt az ideje egy jót dumálni munka után és egy kicsit kikapcsolódni. Egy helyi bárban jöttünk össze hatan és kibeszéltük a céget, meg a kollégákat. Közben iszogattunk meg eszegettünk.

Mindenki sört ivott, én valahogy akkor nem kívántam a sört (egyébként sem vagyok nagy sörös). Így maradtam a kólánál. Mint később kiderült, ez volt életem egyik legjobb döntése.

Enni sem sokat ettünk, inkább csak csipegettünk. Rendeltünk mindenféle előételt, mindenből jutott mindenkinek egy kicsi. Szó szerint csak csipegettünk. Egy bő óra múlva mindenki indult haza, ki-ki a maga útjára.

A baleset

Én mentem a parkolóba a kocsimhoz, betettem az albérlet címét a GPS-embe, mert erről a helyről még sosem mentem haza. Ahogy kikanyarodtam a parkolóból nagyon furcsán kezdtem érezni magam. Mintha az arcom meg a kezem égett volna.

Nem értettem, néztem a tenyerem, belenéztem a tükörbe, de semmi pírt nem láttam a bőrömön. Furcsa, gondoltam majd csak elmúlik, bár valahogy éreztem, hogy ez nem valami mulandó dolog lesz.

KÖVESD A HATÁRÁTKELŐT A YOUTUBE-ON IS!!

Követtem, hát a GPS-t és továbbra is nézegettem magam a tükörben. Egy vagy két perc múlva viszont kezdtem nagyon elgyengülni. A GPS épp mondta, hogy fel kell hajtanom egy autóútra, amikor már éreztem, hogy ez csak nem akar elmúlni, sőt a helyzet kezd egyre rosszabb lenni.

Ahogy felkanyarodtam az autóútra kezdett kiszállni belőlem az erő. Itt kezdtem el elbúcsúzni az élettől, mert tudtam, innen nincs visszaút. A fejemből kiment a vér.

Utolsó erőmmel a telefonom felé nyúltam és közben ráléptem a fékre bár nyomni már nem volt erőm, csak lassítani tudtam egy kicsit a kocsit. A kocsi ment tovább úgy harminc km/h sebességgel.

Sikerült rányomnom arra a bizonyos három számra a mobiltelefonon. A kocsimban volt bluetooth, így még jól hallottam a női diszpécser hangját

“911, what’s your emergency?”,

de válaszolni már nem tudtam. És innen snitt, mintha elvágták volna a filmet, se kép se hang.

Majd maradt a korom sötét és csak a hang jött vissza a távolból. Hallom, amint egy nő őrülten kiabál hozzám a kocsiajtót feltépve. (…) És a hang után a kép is kezdett visszajönni.

Nem a legszebb kép volt, ami elém tárult de nekem az volt a legszebb, ott és akkor. A kocsi a járdán, egy fa a kocsi előtt, füstölgő behorpadt motorháztető, kinyílt légzsák, iszonyatos füstszag és az az üvöltöző nő mellettem. Élek! Futott végig az agyamon, de időm nem volt, hogy élvezzem a pillanatot, mert karomnál fogva a nő kiráncigált a kocsiból.

Leültem az útpadkára és próbáltam élvezni az életet, amit visszakaptam. A nő viszont nem hagyott. Kicsavarta a telefont a kezemből és kérdezte, hogy melyik a feleségem száma.

Mondtam, neki, hogy ő a keleti parton van és ott már késő van, úgyhogy ne hívja fel. Nem tágított, csak faggatott. Még egyszer elmondtam neki, hogy nem kéne felhívni, mert egyrészt késő van ott, másrészt meg majd felhívom én később, amikor már megnyugodtam.

A nő csak erőszakoskodott, és mivel közben a rendőrök is megérkeztek a helyszínre nem volt kedvem a veszekedő ember látszatát kelteni, így beadtam a derekam.

Ő félrelépett, felhívta Anikót, de addigra már a rendőrök elkülönítettek engem tőle, így azt sem tudtam, hogy mit reagált a hírre. Én csak bámultam az összetört kocsira, amit a rendőrök akkor néztek át és jártak körül, gondolom rutinvizsgálat volt, hátha találnak valami árulkodó jelet.

A rendőrök távolságtartóak voltak, nem tudták milyen esettel álltak szemben. Ittas vezető vagy netán drogos? Epilepsziás, vagy cukros roham? Várták a mentőst, mert addig nem akartak velem foglalkozni, viszont a papírjaimat elkérték. (…)

A vérnyomásom az alsó határon volt, és az EKG sem mutatott semmi egyértelmű szívinfarktusra utaló jelet. Láttam a dokin, hogy gőze sem volt, hogy mi történhetett. Azt mondta, elvisznek a helyi kórházba, ahol majd kivizsgálnak hátha többet tudnak mondani akkor.

Na én gyorsan átgondoltam az egészet, és úgy döntöttem, hogy mégsem megyek. Láttam a döbbenetet az arcán, de elmagyaráztam neki, hogy jól érzem magam.

A gyorstesztek alapján úgy tűnik, hogy vészhelyzet sincs és mivel a családom is háromezer mérföldre van tőlem, inkább kihagyom ezt a lehetőséget. (…)

Megérkeztem a keleti partra szombaton délután és végre újra találkoztam a családdal. Nagyon jó érzés volt újra látni őket, mert nem is olyan sokkal azelőtt azt hittem erre már nem lesz módom. Az örömöt tompította, hogy folyton az járt a fejemben, vajon mi is lehet a bajom.  (…)

Kedd és szerda gyakorlatilag tesztekkel és vizsgálatokkal telt. Bár nem emlékszem pontosan minden részletre, de a rutin EKG, vér- és vizeletminták után szerdára egy kardiológushoz kaptam beutalót, aki először is egy szív ultrahang vizsgálatot kért.

A dolog iróniája, hogy éppen kardiovaszkuláris téren dolgozok, úgyhogy kíváncsian vártam a hóhér akasztását. Az ultrahang semmi nagyobb elváltozást nem mutatott, a szívbillentyűim is rendben voltak, így még nem kell kérnem egyet ingyen a cégtől. Aztán jött a stressz teszt… (…)

„Sugárzó” mosollyal ültem be Anikó mellé az autóba és meséltem neki, hogy úgy tűnik, semmi gond nincs. Nem telik el fél óra, még haza sem érünk, amikor megcsörren a mobilom a kocsiban.

A telefon másik végén a kardiológus, aki akkor kapta meg az összes teszt eredményét. Mondta, hogy a futás közbeni nukleáris stresszteszt eredménye arra utal, hogy a szívem egy része nem kap vért, így ne is menjek haza, hanem egyből menjek be egy kórházba, amit ő már ki is nézett és másnap ott majd csinálnak egy sokkal pontosabb és megbízhatóbb tesztet, ami több információt ad majd nekik, hogy mi is lehet a gond.”

Ha érdekel az egyáltalán nem hétköznapi megoldás, irány az eredeti poszt!

Share.

About Author

Leave A Reply