Egy koncertépítő munkás hétköznapjai Svájcban

0

Amikor az ember elmegy egy koncertre, elég ritkán gondol bele, micsoda meló van abban, hogy ő felhőtlenül szórakozzon egy jót. Nos, ma kiderül, méghozzá Ütvefúró újabb posztjából, aki sok egyéb mellett keresetkiegészítésként koncertépítőként is dolgozik. Lássuk hát, mekkora munka egy ilyen rendezvény (a képeket köszönöm a szerzőnek).

Vollbeat Thun

Beköszöntött a fesztiválszezon. Otthon sose tudtam elmenni sehova, de ez mostanra megváltozott. Volt szerencsém bejutni azok közé az emberek közé, akik lehetővé teszik, hogy minden koncert rendben lefusson, és hogy mindenki önfeledten élvezhesse a zenét csapolt sörrel a kezében.

El se tudjátok képzelni, mennyi munka áll egy koncert mögött. Nem, nem a bandákra gondolok, hanem a háttérmunkásokra, hang, fény, színpadtechnika stb.

Először is van a Load Out, a kirakodás. Kirámolnak minden a kamionokból, majd a rácsos tartókból összeállítják a színpadot a hozzátartozó sátorral. Majd beszerelik a fény, illetve a hangtechnikát stb. Felállítják a kordonokat, a stadionban lefektetik a padlókat, amin jár a tömeg.

Közel 1000 külföldi állásajánlat vár a Határátkelőn egyetlen kattintásra

Leírva egyszerűnek tűnik, de egyáltalán nem az. Minden szervezettnek tűnik. Színkódok vannak, mint egy anyahajón. A kék a hangot szereli. A narancssárga a fénytechnika, a rikító sárga a színpad, az állványozók színe. Kobak van mindenkin, kötelező a viselése.

Van, amikor tízen vagytok egy apróságra, máskor meg megszakadsz a munkában, nem lehet előre kiszámítani. Ezért zsonglőrködnek egyfolytában a számokkal, hogy hova mennyi munkás kell. Akin látják, hogy nincs dolga, odaintik és már homlok egyenest mást csinálsz, mint amit a nap folyamán.

A csapat kissé vegyes

Igazi multikulti. Van ott drezdai irodista, egyiptomi csőszerelő, marokkói származású útépítő munkás. Itt mégis vállt vállnak vetve egymás mellett küzdenek.

A hangulat nagyon jó, állandó húzzuk egymást, viccelünk egymással, de amikor baj van, megyünk segíteni másoknak. Amikor nekem nem volt mit csinálni, beálltam állványozni, később hangtechnikásnak.

Ütvefúró korábbi posztjai

Életképek egy svájci luxusszálloda hétköznapjaiból 

A kígyó, az olasz pincér és a portugálok

Ezt a főnök is észre vette, mert engem visszahívott mind a három napra. Ez azért is nagy szó, mert eredetileg egy napra mentem. Még az a szerencse, hogy tartalék pulóver gatya-zokni póló van mindig a kocsiban.

Targoncás sztori

Volt vagy 10 db 3 tonnás targonca, így elkomáztam a sofőrökkel. Mondtam, hogy nekem is van jogsim, le is basztak rögtön, hogy akkor mér’ a kulikkal vagyok, amikor lehetek targoncás is. Csak SUVA által elismert papírral lehet menni melózni.

Igazuk volt, mert kifigyeltem, rádión kapták az utasításokat, mit hova pakoljanak, a fülkéből ki se szálltak. Úri dolguk volt, ők nem purcantak ki a nap végére, mint mi, kétkezi munkások…

Erre akkor döbbensz rá leginkább, amikor te is ott szopsz a többi munkással. Van, amikor egy óra szerelés után bontatnak vissza valamit, mert a művezetőnek nem tetszik. Ilyenkor súlyos bazmegelések közepette nekiállsz szétkapni azt, amit az előző órában csináltál.

Gábriel Arkangyal

Kollégám egy Gábriel névre hallgató német 27 éves egyetemista volt, akivel elég jól összehaverkodtunk. A neve miatt elneveztem arkangyalnak. A harmadik nap végére már hallgatott rá.

Első nap hangtechnikát szereltünk vele. Második nap világítás volt, meg a LED falak a porondon, harmadik nap meg ács-állványozóként kellett dolgozni a színpad körül meg a kifutónál.

A legerősebb konvertibilis valuta a világon

A legerősebb konvertibilis valuta a világon a pálinka. Jobban tartja az árát, mint a dollár vagy az euró. A főnöknek adtam is egy félliteres kólásüvegbe. Lecsavarta a kupakot, megszagolta, elismerően csettintett a nyelvével, majd rám mosolygott. Innentől tudtam, hogy sínen vagyok.

Egyébként magas, langaléta alkat, aki bozontos szakállával és a hosszú hajával elmehet Jézus-imitátornak. Ezért elneveztem Jézusnak. Nem tiltakozott…

John Legend

Reggel fél öt. A telefonon ébreszt. Indulni kell. Összeszedem a cuccom, kaja, pia, meleg ruha, iratok, pénz. Az autó küllőre indul. A parkoló csendjét megtöri a félelmetes 60 LE.

Hosszú út áll előttem, Zürichbe indulok, 2 óra, 170 km. Ismét díszletépítő vagyok. A Get-in-re oda kell érni. Tíz percet lehet késni, különben hazaküldenek, mindegy milyen messziről jöttél.

A breifing után céltalanul kóválygunk a Samsung Hall környékén. Nézem a csapatot, negyvenen vagyunk. Itt minden korosztály megtalálható. Alkeszok, szipusok, munkanélküliek, pluszba egy pár szétcsúszott alak, tiszta rejtői figurák.

A szipusokról lerí, hogy ma is volt anyag, minden kis csekélységen röhögnek, és lassú a mozgásuk. Szerencsére van ismerős, egy török targoncás személyében, akivel Bernben dolgoztam együtt. Hozzá csapódok, legalább van kihez szólni.

9 óra. Befut az első kamion. A szemfülesek már támasztják is az alurámpát a raktér végébe. Súlyos dobozokat pakolunk, szerencsére mind gurulós. A targoncás éberen figyel.

Rádión megkapja az utasítást. Kurtán biccentve​ elindul a kamion felé. Nem siet, hiszen órabérben fizetik. Szájpierszingje ezüstösen csillámlik a neonfényben. Közben már a második cigire gyújt.

Újabb kamion érkezik. Egyre gyorsabban pakolunk. Most értünk oda egy nagy raklaphoz. Ebben vannak a színpad padlói. A targoncás higgadt, takarékos mozdulattal gázt ad. Visít a hidraulika. A vezető küzd az elemekkel, de a gép a padlóra szarik. A súly több mint 2 tonna, miközben a gépünk csak másfeles.

A Crewleader szemöldöke felszaladt a homloka közepére. Az izzadságcseppek barázdákat szántanak a poros arcára. Gondterhelt agyában fény gyullad. A villahosszabbítókért kiállt. Négy munkás rögtön pattan, a hosszabbítók a helyükre kerülnek.

Ám a súly a kis gépet orra rántja. Minden gép állj – hangzik el a parancs. Az okosabbja már oldja is a spanifert, csattan a gurtni, jelezvén a rakomány oldva. A fele tartalmát kézzel lepakoljuk, a maradékot a gép szedi le, ezúttal már nem tiltakozik.

Sokan vagyunk, egy munkára öten ugranak. Sose lehet kiszámolni, hány fő kell. Mindenki ott segít, ahol tud. Valaki a hangtechnikának, vagy a fénynek, mások a színpadnál sürgölődnek. Szerelik a színpadon a rácsos tartókat, erre szerelik fel a fénytechnikát. Mikor megvan egy sor, a magasba emelik.

Megkésve, de délután 3-kor mehetünk ebédelni. Svédasztalos ebéd, 5 fajta saláta, Fleischkäse, csülök, garnélarák. Mindezt a kulik kapják. John Legend jól tart minket. Akkor mit esznek a főnökök? Állunk a földet súrolja…

Ebéd után futótűzként terjed a hír, hazaküldenek, azért, hogy este fél 10-re visszajöjjünk, alias Zimmerstunde.

Szemem összeszűkül, arcom gránit. A mosolyom most nem őszinte. Ezzel más is így van, mert elégedetlen moraj szalad végig az ebédlőn. Még kell várni a koncert végét, majd utána elbontunk mindent.

Sebaj, legalább kialszom magam az autóban. Kis alvás után séta a városban. Csarnok méretű autószalonok mindenhol. Az árcédulákon csillagászati árak. Nem nekünk címezték.

Eltelik a 6 óra. Az egyik olasz gyereket megbüntették a parkolóban, jegy hiányában egy zöld hasú 50 Frankos bánta. Az üzemanyagja 30 Frank volt. Ma ingyen dolgozik…

Mennék be a WC-re a Backstage-nél. Elém gördül egy biztonságis gyerek, tekintetével badge-et keres. Ilyen az nincs, az a főnököknek jár, én meg csak kuli vagyok.

Mutatom a karszalagot. Diszkréten megjegyzem, hogy itt dolgozom. A válasz azonnali és lesújtó, ő is itt dolgozik, de senki nem mehet be, még WC-re se, mert a művészeket nem lehet zavarni. Engem meg konkrétan nem érdekel. Ennek véleményt is adok.

Némelyik művészt csak a saját utcájában ismerik, azokat is csak azért, mert a zenekari próbák miatt nem tudnak aludni a szomszédok.

22.30: még csak szedelőzködünk. Névsorolvasás. Kiosztják a pólókat, mindegyik más színű. A kék a hang, a zöld a videó, a fekete a hangszer stb. Így mindenki látja, hogy merre vannak a többiek ebben a kavalkádban.

Érdekes módon jöttek újak is, 2 rasztahajú csaj képében. Mint kiderül, a Crewboss ismerősei. Az elején már mondtam, hogy a reggeli névsorolvasásról nem lehet elkésni. Ezek még bejönnek estére 3 órát dolgozni, mer’ most érnek rá. Minden állat egyenlő, de vannak olyan állatok, amelyek az egyenlőtől is egyenlőbbek…

A szétszerelés mindig gyorsabban megvan. Csak egy óra késéssel tudunk nekikezdeni. A 40-ből van 10 ember, aki az érdemi munkát végzi. Ezek a kamionban maradva legózzák a dögnehéz ládákat.

Pár személy pedig kínosan ügyel, hogy mindig csak a könnyű dolgokat pakolja. Őket még a 40 kg-s csajok is kidolgozzák, tényleg le a kalappal előttük, szorgalmasak voltak. De ezek a vállig érő, csapozott hajú alkeszok tényleg semmire nem jók. A ládát, amit én egyedül tolok fel a rámpán, négyen hozzák oda nekem.

Most már mindenki segít mindenkinek, a cél az, hogy gyorsan kész legyünk. Angol nyelvű utasítások hangzanak mindenhol. Ezt ide rakd, tartsd, fogjad, hozzád, billentsd, satöbbi.

Az angolok se kímélik magukat, ugyanúgy pakolnak, mint mi. A mai este ők a főnökök. Minden cucc az övék, 6 kamionnal száguldanak végig Európán. A kapcsolattartás, meg a közös nyelv miatt mindig angol a vezetőség.

A parkolás vicces. Reggel 7-től fizetsz óránként 1,5 Frankot, este 7-től már csak 0,9 Frank. Már ha van apród, és be is veszi a gép. Én pont úgy jártam, hogy hajnali fél kettőkor zárva volt a parkoló összes bejárata, mert ez egy társasház aljában volt.

Szerencsémre van egy rendőrőrs is az épületben. Kopogtatok, kirobban az ajtó. Egy Oberfeldwebel jön kifelé nagy gázzal. Elböfögöm neki, hogy nem lehetne-e esetleg beengedni, mert bent van az autóm.

Kinyújtott tenyere parkolójegyet követel. Csak akkor nyugszik meg, amikor a jegyet felmutatom. Arca megenyhül. Milyen volt? – kérdezi. Mondom nagyon jó, csak sok köcsög van, akarom mondani nem sok mindent láttunk, mert dolgozni jöttünk ide.

Van nálam apró, de a végén fennmaradt 20 Rappen. Dobálom az egyfrankos érméket, nem veszi be. Iszkiri vissza a többiekhez, bejárati ajtót kólásüveggel diszkréten kitámasztom.

Roppant jó üzletet csinálok, mert mind a 2 Frankot fel tudták váltani a többiek. Visszaszaladok, berakom a gépbe, ami jár. A sorompó karja az égnek áll, végre mehetek, elhagyom a tett színhelyét. Ráfordulok a pályára. Máris kinyitok egy energiaitalt. Szükség lesz rá, mert még kétórás út vár hazáig.

John Carpenter

A változatosság kedvért most négykor indulok. Beköszöntött a tél, október vége és hideg van, még az autót is ki kellene olvasztani. Egykedvűen jár a motor, addig serényen használom a jégoldósprét.

Most kemény leszek, egyenesen Zürich felé veszem az utat, nem fordulok le Rapperswill irányába. Pedig a stadion a város másik végén van. Elég egy dugó és rögtön kések. Ez egy olyan luxus, amit nem engedhetek meg magamnak.

Elérem a Get-In-t, éppen időben. Van, aki egy határmenti német kisvárosból érkezett, de mehet is vissza, mert 10 percet késett. Jogosan van felháborodva, ez már a harmadik alkalom, hogy hazaküldik.

A dugókat ugyanis sose tudod előre, vagy hogy hol mennyit kell seggelni. Ezúttal német irányítás van. Az építésvezető úgy néz ki, mint egy hamburgi dokkmunkás. Megszívja az orrát, majd megvetően a földre köp.

– Na emberek – kezdi – Senkit se lássak sisak nélkül. Három kamion lesz, amit ki kell pakolni. Bárkinek bármilyen kérdése van tegye fel nyugodtan. Céltalanul ne lődörögjünk, mindig keressétek, hogy hol lehet besegíteni.

Mondandója zárásaként egy öblöset böffent. Erről bizonyára a kolbász tehet, amit korábban előttünk jóízűen elfogyasztott.

Kiosztják a szokásos XXL-es pólókat. Nyújtom a kezem, ezúttal is a hangtechnikát fogom szerelni. Deniel, és Jurij lesznek társaim. Swíccer dűcsök is vannak szép számmal.

A főnökök egyébként elképesztő faszik. Rövidgatyában nyomják 3 fokban. Nincs nekik rendes munkaruhájuk. Látszik, hogy ez külön kaszt, mert mindegyik kisfőnök ilyenben nyomja.

Elérkezik az este 10. A securityk megint kemények, de most legalább beengednek pisilni. Kapunk egy percet. Utána a szokásos duma, a művészeket nem lehet zavarni, húzzuk el a belünket.

Kisvártatva megkapjuk az újabb eligazítást. Visszatér közénk a hamburgi dokkmunkás, majd így szól: „Emberek! Köszönöm az együttműködést, ügyesek voltak reggel, időre teljesítettek. Most is ezt várom el, se többet se kevesebbet. A lényeg a biztonság. A ládákat konkrétan telibeszarom, mer azok biztosítva vannak – itt sercint egyet, majd egykedvűen folytatja – A kezekre, vádlikra stb. vigyázzanak, mert az nincs ugye biztosítva. Hajnali 1:30 -ra kész kell lennünk, de inkább hamarabb”

A keménymag előre lendül. Mindig van 5-8 személy, aki komolyan veszi a feladatát. Ezek a gyerekek nem müzlit reggeliznek. Este nem kell velük egy sikátorba találkozni, de ha mégis összejön, akkor önként és dalolva oda kell adni a tárcád, ha jót akarsz…

Parancsszavak hangzanak, a rakodórámpa már a kamion platójának van támasztva. Az egyik kolléga a kérges tenyerébe köp. Akkora keze van, mint egy malomkerék, a válla meg IFA plató. Őt kapom a balomra.

Diszkréten megjegyzem, ha ő van mellettem, ketten is felrakjuk a ládákat. Ezek a ládák nem cukorból vannak ám. Tízes rétegelt lemez, az élek meg vannak vasalva. A kamionplatók is ebből készülnek. Atombiztos.

Valakinek fázik a hátsója, mert penetráns fű szagot érzünk. A munka megy tovább. A hangtechnika következik. A hangfalaknak szövethuzata van, amiből veszettül szeret kicsusszanni.

Ez az egész rakodás a Tetrisre hasonlít, mindent forgatnunk kell, majd úgy rakjuk be a helyére. Ez addig működik, amíg nem 2 méter magasra kell pakolni. Oda már a nagydarab kollega is kevés.

Öten rakjuk fel a kocka alakú ládákat, mert nincs rajta fogás. A rámpán közben folyamatosan érkezik az utánpótlás. Valaki veszettül káromkodik. Deniel, a német kollega új társat kap, azzal van baja. Idegességében majdnem lenyeli a cigijét.

Nehéz feltolni a ládákat, ha a melletted lévő csak simogatja a láda oldalán a majrévasat. Már lendülne a keze, de az ütés az utolsó pillanatban hátba veregetésre szelídül. Nem hiába, a kisfőnök már ott van mögöttük.

Ugyanis aki tettlegesen bántalmaz valakit, az mehet haza azonnal, ráadásul nem is fogják hívni többször. Semmi gond. Van helyette ezer másik. Mi csak a kulik vagyunk, van, amikor 4 helyre 104 jelentkezést adnak be.

A ládák oldalán van általában majrévas, amibe kapaszkodva rá lehet segíteni a tolásra. A nagyobb ládákon szerencsére van elöl-hátul fogantyú, így hatan is tudjuk segíteni a feljutást.

Megint 1.7 méter magasra emelünk. Elég egy rossz mozdulat, és minden a nyakunkba borul. Most nem csak a crewboss homloka gyöngyözik. Van amikor csak újbeggyel, pipiskedve tudjuk a helyére illeszteni a ládákat.

A keménymag jól összeszokott csapatként dolgozik, annak ellenére, hogy mindenki most látja először a másikat. Harcolunk az idő ellen. Mindenki haza szeretne menni, hiszen már reggel 7 óta itt vagyunk.

Most a fénytechnika következik. A rácsos tartókról szőlőként csüngenek a lámpák. Ez az egész kapott egy állványt, ami alatt 4 ipari kerék van. Erre a talapzatra emelik rá targoncával a rácsos tartókat. Ez 3-4 méter hosszú, ezeket kell felügyeskedni a kamion platóra.

Odagördül a második kamion, mi tagadás, a fénytechnika jobban halad. Megkönnyebbült sóhajok szállnak az ég felé. Sokan közülünk reggel is rakodtak, nem olyan leányálom, elhihetitek. Kesztyű nélkül a ládák nem gyengén kikezdik a kezed, nem mellékesen csak melegít rajta egy kicsit.

Ezért a bevetésért 200 bruttót kapunk. Ez olyan 180 Chf kézbe. Ebből lejön a benzin, meg ha nincs szerencséd akkor a parkolás, ami 20-30 Chf, hogyha nincs parkoló kártyája a szervezőknek, amivel ingyen kiengednek. Nagy a csábítás, mert németek, olaszok is jönnek.

Raktárépület

Megkaptam a behívómat, Wholen, Zürichtől 25 km-re. Most jó időt futok, a kezdés előtt már egy órával ott vagyok. Hív a crewboss, hogy hol vagyok. Jelentem a helyszínen – válaszolom magabiztosan. Öt kolléga lesz egész nap.

Akkor még nem tudtam, de egy 15 ezer négyzetméteres raktárba hívtak be minket dolgozni. Eddig úgy volt, hogy 5-8 ember pakolta a kamionokat, itt hármunknak kellett. Egész nap megállás nélkül pakoltunk. Egy kamiont ki, hármat pedig megpakoltunk.

Régi ismerősöm, Türsün, a kis köpcös török kolléga is megjelent. Ma reggel elég morcos kedve van. Szóba elegyedünk. Mondom neki, hogy rajtam van a cifrafosás, mi van, ha hazaküldenek. Erre gorombán válaszol: „Közelebb kell költözni öreg. Amennyiben nem tetszik a meló, lehet keresni másikat…”

Nem ezt vártam tőle, már két bevetést lenyomtunk együtt. Szerintem nem kávézott ma reggel, meg keveset aludt. Akkor ilyen kötekedők a törökök. A crewboss névsorolvasást tart.

A török barátomat hazaküldik, pedig utóbb kiderül, nagy szükség lenne rá, majd a padlóra eresztünk a kamion pakolásakor. Morogva elköszön. Megértem, backupnak nem jó menni.

Ha megvan a létszám, legelőször téged küldenek haza. A kisfőnök, akit „Céni”-nek kell szólítani, rémes egy figura. Az összes foga fekete, meg fogköves, mintha állandóan Negrót szopogatna.

Emellé még fel van nyírva a haja mindkét oldalt. Ezt úgy kell elképzelni, mintha egy 28 cm-s serpenyővel fejbeverték volna oldalról, és ahol látszik a serpenyő nyoma, ott körbenyírták. Hogy az élvezet tökéletes legyen, még egy labirintus is tetoválva volt neki oldalra.

Úgy éreztem magam közöttük, mint egy Neander-völgyi ősember. Egy kukkot se értettem abból, amit karattyoltak. Keményen swicer dűcsbe nyomták. Szerintem én voltam az egyedüli migráncs az egész épületben.

Mivel Céni egyfolytában swicer dűcsben nyomta, elég gyakran ordított – velem. Amikor lebaszott, akkor persze hochdájcsban nyomta, hogy értsem. Volt még egy raktáros gyerek, aki úgy néz ki, mint a Forró Rágógumiból a dagadt gyerek, csak ennek fekete haja volt. Egyébként roppant segítőkész volt mindenki a raktárban, és nem éreztették veled, hogy te kuli vagy.

Olasz nyelvlecke

Ha már nyelv: az olasz kollégák a szünetekben olaszul tanítanak. A „Tetszel nekem, szeretnélek megismerni” örökbecsű a hotelben nagy sikert aratott. Amikor 8 olasz pincér volt a konyhában, köztük egy csaj, akkor elsütöttem, hogy menőzzek egy kicsit. Nevették, hogy milyen profi vagyok.

Egy ember nem nevetett. Utóbb kiderült ez a fent említett kiscsaj hapsija volt. Megnyugtattam, hogy semmilyen ártó szándék vezérel, csak a nyelvet gyakoroltam.

Összefoglalva

Nem éri meg a koncertes munka, mert általában Zürichben vannak a melók. Nekem oda-vissza összesen 4 óra az út. Ezt egy zöldhasú 50-es bánja. Ledolgoztatják a 10 órát, utána csókolom. Amikor pedig sokan vagyunk, küldenek haza, mindegy, milyen messziről mentél.

Odamész hajnalban, hogy a 7.30-as kezdésre odaérj, pakoltatnak délután 3-ig, majd menjél vissza este 10-re, mert akkor van vége a koncertnek.

Szerencsére találtam ettől sokkal jobbat, de az már egy másik történet…”

Külföldre húz a zsebed, de nem találsz munkát? Keress és találj itt!

Share.

About Author

Leave A Reply