Egy kényszer-rámenezés története

0

Nekünk legyen mondva, de simán bevállalnánk egy kötelező rámenfogyasztást, persze mi nem a japán fővárosban élünk, mint a Tokyo Reloaded blog szerzője, aki egy „kényszerrámenezés” esetét írta meg

„Valahogy ma nem akaródzott rámenezni, eléggé beebédeltem, talán azért? de (…) végül belenyugodtam, hogy akkor ma este ez lesz a vacsora.

Shinjukuban volt a kijelölt hely, a Tripadvisor által Shinjuku második legjobb éttermének, nem csak a rámenezők között, hanem általában! kikiáltott Men-ya Musashi. (…)

Végre megjött a kaja és nekiláthattunk a szeretetteljes rámen-nézésnek (fotózásnak), mert manapság anélkül már egy kiflit sem illik elfogyasztani!

Mi tagadás, jól nézett ki, vastag tészta, udonnak is elmenne, sötét-vöröses lé, két nagy darab kakuniku, a szokásos vékonyra vágott chashu-nak se híre, se hamva! plusz még egy kis zöldhagyma, menma, a mártogatós tsukemenhez pedig egy főtt tojás.

Akkor hát, ugorjunk neki! a tészta kifogástalan, tökéletes keménységűre főzött roppanós álom, a lé gazdag és mély ízű, de talán egy lehellettel sósabb az általam kedveltnél, de volt benne valami fűszer, meg nem mondom mi, ami nagyon izgalmassá tette.

A nagy darab disznóhús-darabok itt „signature” jellegűek, kétségtelenül finom volt, bár én azért a klasszikus vékonyra szeletelt husit kicsit hiányoltam. De összességében kétségtelen, hogy egy nagyon meggyőző munka volt, mondjuk 1250 yenért legyen is az!

A tsukemen, ahogy azt már egyszer korábban kifejtettem, nem az én műfajom, elsősorban azért, mert hiába meleg a mártogatós lé amikor kihozzák, pillanatok alatt kihűl a külön tálon kihozott, hideg tésztától és akkor az eredmény ugyebár egy kihűlt rámenre felettébb emlékeztető képződmény lesz, ami köztudomásúlag szub-optimális.

Most is ez történt, a huzat miatt a szokásosnál még gyorsabban is, így hamarosan Judit is rádöbbent, hogy ő sem szereti igazán a tsukement, így az csakhamar elém került és én kissé meglepődve tapasztaltam, hogy megint csak tsukement eszek, pedig nem is szeretem.

Szerencsére az étteremben már hallhattak a problémáról, így volt az asztalon egy forró vizes termosz, amiből utána lehetett töltögetni a levesnek, amikor kihűlt, de így persze csakhamar felhígult. Na, szóval nem ez így jó sehogy se, ezért amikor Judit végre átengedte a maradék ráment, a tésztát egyszerűen átlapátoltam abba, vagyis felszámoltam a tsukement.”

A teljes posztot fotókkal itt találjátok.

Hollandiától Írország szívéig

Share.

About Author

Leave A Reply