Egy igazi magyar-lengyel szerelem

1

Máté Angliában él lengyel barátnőjével, arra kértük (a Frankfurti mesék blog segítségével), hogy ossza meg velünk az életét, meséljen a mindennapjaikról, a két kultúra közötti hasonlóságokról és különbségekről.

Mesélj kicsit magatokról, hogy jobban megismerhessünk!

Több mint öt éve érkeztem Angliába. Sok sorstársammal ellentétben nem tervezgettem hosszan a kiköltözést, egy hirtelen jött lehetőséggel éltem annak idején.

Fél év dél-afrikai tartózkodás után (önkéntes munka) két hónapon át nem találtam Budapesten munkát, így próba szerencse alapon egy kétkörös interjú után Anglia egyik szórakoztató- és szállodaközpontjában találtam magamat. Az eredetileg tervezett egy évből itt maradás lett, és ez részben Gosiának, a lengyel páromnak is köszönhető, akivel több, mint négy éve vagyunk együtt.

Az évek során volt több munkahelyem, egyszer másik városba is költöztünk itt Anglián belül. Mindig feljebb és feljebb a ranglétrán, ahogy mondani szokás. Voltam hotelben technikai kisegítő, voltam pincér, majd adminisztrációs munkatárs egy irodában, most pedig egy országos méretű karitatív szervezet 400 központjának egyikét irányítom valakivel karöltve. Párom 7 évvel fiatalabb nálam, ő most fejezi be az egyetemet francia-olasz szakon.

Lényegében az első munkahelyemen ismerkedtünk meg, pontosabban egy vacsorán, ugyanis az ottani társasággal többször mentünk a helyi pubba steak-et enni egy-egy szabad este, akár 10-15-en is. Magyarok, lengyelek, litvánok, észtek, és néhány angol. (Az ezt követő munkahelyeimen kizárólag angolok közt dolgoztam és dolgozom.)

Párommal tehát az első évben együtt éltünk, az utóbbi 3 évben viszont viszonylag sokat vagyunk külön a tanulmányai miatt. Hol Franciaországban, hol Olaszországban látogattam meg (ösztöndíjas félévek), de sokat voltunk együtt Magyarországon és Lengyelországban is, természetesen az együtt töltött angliai hónapok mellett. A tanulmányait szerencsére hamarosan befejezi, így ismét végleg ide fog tudni költöznGosia amúgy Lengyelország északi részéről származik, így az ő révén ismerhettem meg például a Balti-tengert, ami nem egy tipikus turisztikai célpontja a magyaroknak.

Fel tudsz idézni olyan (vicces, bosszantó, meghökkentő, stb.) helyzetet, amely a különböző származásotok miatt alakult ki? Amikor igazán nyilvánvalóvá vált számodra, hogy nem egy országból származtok?

A mi esetünkben a különbözőségek helyett inkább a hasonlóságok azok, amik időről-időre feltűnnek. Ahogy Magyarország, Lengyelország is Kelet-Európa része, ráadásul köztudottan hasonló a történelmünk is. Mondhatjuk, hogy építjük és erősítjük a két ország barátságát. 🙂

A nyelv

Több interneten fellelhető statisztika is a lengyelt és a magyart említi a két legnehezebben megtanulható nyelvként, de őszintén szólva eddig nem is nagyon törtük magunkat, hogy fejlődjünk egymás anyanyelvében. Angolul jól beszélünk mindketten, nincs, amit ne tudnánk megbeszélni.

Az első pár évben nagyon szórakoztató volt váratlanul hasonló szavakba botlani a lengyel és a magyar nyelvben úgymint káposzta – kapusta , kolbász – kiełbasa , galamb – gołąb, kulcs -klucz, posta – poczta, ecet – ocet, olaj -olej, stb.

A konyha

A két nemzet konyhája is rejt néhány meglepő hasonlóságot. Sok a káposztás, kolbászos étel, ami a magyar gyomorhoz sokkal közelebb áll, mint az egyszerűen fűszerezett angol konyha.

Még lángoshoz hasonló ételük is van, amit úgy hívnak: pasztecik. Ez tulajdonképpen lángostészta ugyanúgy olajban kisütve, csak egy kis hengert gyúrnak belőle, amit megtöltenek különféle dolgokkal, úgymint káposzta, gomba, sajt, darált hús, stb.

A nyelvet, a történelmet és a konyhát leszámítva a közhangulat és a mindennapos anyagi problémák is nagyon hasonlóak a két országban. Ott is sok a búvalbélelt ember a tömegközlekedési eszközökön, és tőlük is rengeteg fiatal ment el külföldre egy jobb élet reményében. (Angliában például az angolok után a lengyel a legnagyobb népcsoport, ahogy ezzel a blog legtöbb olvasója valószínűleg tisztában is van.)

Az egyértelmű különbségeken kívül tehát semmi rendkívüliről nem tudok beszámolni, a hasonlóságok viszont annál meglepőbbek voltak, méghozzá pozitív értelemben.

Hogy sikerült beilleszkednetek az új otthonotokban? Szeretnétek ott letelepedni?

Mivel kettőnk közös nyelve az angol, és mindketten úgy gondoljuk, hogy jelenleg Angliában jobban tudunk boldogulni, pillanatnyilag itt tervezzük a közös életünk. Jövőre letehetem az állampolgársági vizsgát, ami egy következő lépés a társadalomba való beilleszkedés terén.

A kelet-európai viszonyokkal ellentétben (tisztelet a kivételnek) élvezzük, hogy az utcán a legtöbb ember közvetlen és mosolyog. Minden egyes hivatalban, boltban, étteremben kedvesek és segítőkészek az alkalmazottak. (Elvétve persze akad kivétel itt is, de egyáltalán nem jellemző.)

Eddigi összes munkahelyünkön támogatóak, elfogadóak voltak a kollégák és a főnökök, lehet fejlődni, előrelépni. A munka pedig anyagilag is meg van becsülve, nem csak szóban. Nem okoz megoldhatatlan gondot, ha új laptopot kell venni, és nem kell spórolni egy évet egy mallorcai nyaralásra. Tehát köszönjük, jól érezzük magunkat.

Hosszabb távon nem tartjuk kizártnak a másik országba való költözést, de jelenleg nincs tervben. Svédország merült fel, mivel párom egyik nővére oda ment férjhez. Nyugdíjas éveinket pedig (feltéve ha lesznek) el tudjuk képzelni a Balaton partján egy kis házikóban. Sose láttam értelmét azonban egy-két évnél komolyabban előre tervezni, ezért ezek inkább csak ötlet és gondolat szintjén lévő elképzelések jelenleg.

A fiatalabb generáció szerintem egyre inkább európainak érzi magát, mintsem kizárólag egy nemzethez tartozónak. (Nem feledve a gyökereket.) Elég, ha Gosia és az én testvéreimet vesszük, párjaikkal együtt.

Van köztünk magyar, lengyel, svájci, svéd, olasz, angol, hat ország területén szétszórva. Csak egymás látogatása adna elég úticélt a következő pár év nyaralásaira.

Aki tehát Magyarországról olvassa ezt a bejegyzést, és tanakodik, hogy nekivágjon-e a külföldi munkavállalásnak, határozottan biztatom. Nem lesz könnyű, dolgozni kell. De lesz miért dolgozni, és kinyílik a világ.”

A poszt a Frankfurti mesék bloggal közösen készült, köszönet érte!

Share.

About Author

1 hozzászólás

Leave A Reply