Egy hétköznapi angliai magyar hős halálára

1

Rendhagyó poszt lesz a mai, nem is nagyon emlékszem a blog történetében ilyenre, de amikor Romsics Balázs (akinek fotóit már sokszor láthattátok itt) felhívta a figyelmem Kakas István halálára, úgy éreztem, muszáj egy posztban elmesélni a történetét. (A posztban látható képeket is Balázs küldte, ahol nincs külön megjelölve a forrás, azok az ő fotói.)

Kakas István közismert (és talán nem túlzás azt állítani, hogy népszerű) ember volt az angliai Bath városában. Talán több is ennél: helyi hős, noha semmi sem predesztinálta erre.

Élete egy korábbi szakaszában chefként dolgozott Gordon Ramsay és a Michelin-csillagos Michael Caines mellett. Hogy pontosan hogyan jutott innen odáig, hogy Bath városában a Big Issue-t árulja, bevallom, nem tudom, talán akad közöttetek, aki ki tud segíteni.

A Big Issue-t általában olyan nehéz helyzetben lévő emberek árulják, akiknek nagyjából ez az egyetlen (vagy egyik fő) bevételi forrása. Nem mintha Kakas István nem akart vagy szeretett volna dolgozni: jelentkezett köztisztasági dolgozónak Bath-ban, de azzal utasították el, hogy túlképzett. (Gondolom, ez is megérne egy gondolatmenetet, de most hagyjuk.)

Kakas István minden reggel 6 órától ott állt a Halfpenny hídon a Bath Spa állomás mellett egészen addig, amíg az összes újságot el nem adta. A róla a megemlékezést író Somerset Live szerint a hídon átkelők négyötöde szinte személyes ismerőse volt, természetesen őt is mindenki ismerte, legalább látásból.

Pozitív természete sokak arcára csalt mosolyt az évek során. Egy barátja így búcsúzott tőle: „Drága barátunk, Istvan, aki évek óta árulta itt a Big Issue-t, tegnap elhunyt. Csodálatos szívű ember volt, akivel én magam is, sokakhoz hasonlóan, rengeteget nevettem. Úgy hiszem, sokak szívét megérintette. Sokan emlékeznek majd rá szeretettel. Az utolsó hozzám intézett szavai ezek voltak: ‘you’ll never walk alone’ – Liverpool-drukker az utolsó pillanatig. Isten áldjon, haver. Nyugodj békében, szeretettel, Mark”.

(A You’ll Never Walk Alone a Liverpool labdarúgóklub legendás himnusza, aki nem ismerné, annak érdemes megnézni az alábbi videót, hogy képet kapjon róla.)

A hétköznapok hőse

De mitől lett egy angol kisváros hőse egy magyar határátkelő? Ahogyan a visszaemlékezéseket olvasgattam, nem csak a hőstette (amit hamarosan elmesélek) miatt, de azért is, mert amellett, hogy az újságot árulta, folyamatosan tisztán tartotta a környéket, felsöpört, összeszedte a szemetet.

„A híd nagyon kellemes hely, különösen egy napsütéses napon, de amikor a híd üres, akkor unatkozom és fázom, úgyhogy összeseprek. Ez segít eltölteni az időt, örömet okoz és kicsit felmelegít” – mesélte egy 2013-mas interjúban.

„Néhányan még fotót is készítenek rólam és a virágaimról. Én pedig mosolygok, mert boldog vagyok, amilyennek az embereket is szeretném látni” – tette hozzá Kakas István.

Az életmentő

Istvánt azonban nem csak ezért szerették az egész városban, hanem azért is, amit négy évvel ezelőtt tett. Akkor történt, hogy egy család bringázni indult, amikor a hatéves kislány valahogy a hídról az Avon folyóba zuhant.

Az édesapja utána ugrott, de ahelyett, hogy ki tudta volna menteni, őt is magával ragadta a folyó sodra. Észrevette a híd túlsó végén álldogáló Kakas István, aki nem habozott, azonnal odarohant és seprűje segítségével kimentette őket a vízből.

„Nem gondolkodtam, egyetlen pillanatig sem hezitáltam. Reflexből cselekedtem, miközben mindenki más a mobiljával filmezett és túl döbbent volt ahhoz, hogy segítsen” – mesélte később.

Tettéért a város polgármesterétől megkapta a Good Citizen Awardot, „a város életéhez tett kiemelkedő hozzájárulásáért”.

„Őt is mélyen megérintette volna, milyen sokan törődtek vele”

Ezzel együtt is nekem az a benyomásom a távolból, hogy elsősorban nem ezért a tettéért emlékeznek rá vissza olyan sokan, hanem azért, mert örömöt hozott a hétköznapjaikba.

„István nagyon fog hiányzik majd mindannyiunknak itt, a Big Issue-nál. Hihetetlen élete volt, aminek a végén nagyon jó ellátást kapott. Alighanem őt is mélyen megérintette volna, milyen sokan törődtek vele és ismerik el a közösségre gyakorolt hatását” – mondta a Big Issue egyik helyi szervezője, Geo Leonard.

„Szeretnék köszönetet mondani a Dorothy House Hospice-nak azért a fantasztikus gondoskodásért, amit István élete utolsó napjaiban kapott. Szintúgy szeretném megköszönni minden rendszeres vásárlójának a segítséget és támogatást, amiben az alatt a 8 év alatt részesült, amíg a lapot árulta, különösen tekintettel élete utolsó heteire” – tette hozzá.

Főhajtások

Végül pedig következzen néhány visszaemlékezés a hídon hagyott üzenetekből és a közösségi oldalakról.

„Köszönjük a beszélgetéseket, a mosolyokat és a pacsikat. Mindig fényt hoztál a napjainkba!” – írta Gemma, Andy és Robyn egy közös kártyán, amit virágok kíséretében hagytak a hídon.

„Egy gondolatokkal teli és csendes hétköznapi hős. Mindig készen állt egy kis beszélgetésre és imádta a Natural Theater mókáját, amikor jelmezben vonultunk el mellette.” (Pavel Douglas)

„Focizott a gyermekekkel és persze megmentette a kislányt.” (Gill Kirk)

„A város egyik legkedvesebb, mindig mosolygós embere volt, aki bárkiről leállt fociról vagy általában az életről beszélgetni. Szégyen, ami történt vele, de most már legalább egy jobb helyen van.” (Ben Hatton)

„A legkevesebb emberek egyike volt, akinek mindig akadt egy mosolya mindenki számára, és a nehézségei ellenére mindig pozitívan állt az élethez. Imádtam, hogy mindig mindent megtett a híd feldíszítésére. Virágokat, növényeket hozott, karácsonykor kis fényeket aggatott ki.” (Jodie Kesterton)

„Nagyon elszomorított a hír. Kellemes, boldog ember volt, aki mindig kedves volt a gyerekkel, a játékaival és bárkivel leállt focizni a Liverpool-mezében.” (Baldeagle)

Kakas István az ötvenes éveiben járt. Egy hajlék nélkül élő ember várható élettartama (legalábbis az Egyesült Királyságban) 47 év – jegyezte meg a lap.

Ez volt tehát Kakas István története, aki az én szememben azt is bebizonyította, hogy a legnehezebb helyzetekben is lehet mosolyogni és embernek maradni.

Ennél többet aligha kívánhatunk.

Share.

About Author

1 hozzászólás

  1. Regenhart András on

    Ismertem a srácot, még a 80-as években találkozhattunk a Moszkva téren, suli előtt. Később együtt voltunk katonák Lentiben. Tényleg kedves, vidám gyerek volt. Isten nyugosztalja!

Leave A Reply