Egy hangulatos ország

0

Időről időre felmerül bennem, hogy egyszer meg kellene nézni Montenegrót, amit valamiért nagyon hangulatos helynek képzelek. Ezt az érzést csak erősítette bennem Zsuzsi most következő beszámolója is, azzal együtt, hogy pár hónap kintlétet követően még ő sem biztos benne, hogy hosszú távon mennyire lenne jó ötlet az ország. Lássuk, mit tapasztalt ott (köszönöm neki a képeket)!

Annak, aki esetleg nem emlékezne rá, hadd idézzem fel, Zsuzsi előző posztját, melyben arról írt, hogy ugyan tíz évet áldozott az életéből a jogi pálya elérésére és a karrierkezdetre Zsuzsi, ám egy idő után megunta a „fiatal értelmiségihez méltatlan” fizetés mellett a napi robotot is. Fogta magát és elment dolgozni egy hajóra, a posztot mégis Montenegróból írta – reméljük, jön még több is, hiszen ez az írás amolyan bevezetőnek lett szánva.

Jogi irodából hajóra: nem csak a pénzről szól

„Az újdonsült NATO-tagállamról a kb. 630 ezer lakosának és 14 ezer km2-es területének köszönhetően annyit szokás leszögezni elöljáróban, hogy kicsi.

Igen, de ha Magyarországról holnap lecsatolnánk a Dél-Dunántúlt, akkor nagyjából ugyanerre az eredményre jutnánk. Nem lenne ott túl sok minden, mert a legtöbb nevezetesség a fővárosban volt. Szerintem ez történt itt, de ez változni fog, csak idő kérdése.

Az ország korábbi fővárosa Cetinje, jelenleg Podgorica (Titograd). A cetinjeiekről – talán ezért is – az a hír járja, hogy elég speciális humoruk van.

Amikor tavaly elkezdtem Montenegróba járni, a Budapest-Belgrád éjszakai vonatutat, a Nikola Tesla reptérről pedig a repülőt választottam vagy Podgoricába vagy Tivatba.

Áprilistól ez egyszerűbb fapadossal, bár Tivatba nincs járat. Egyszer hazafelé kipróbáltam Belgrádba is vonattal jönni, elég hosszadalmas, de nagyon szép útvonal.

A nyelvről

Mielőtt útnak indultam, elkezdtem szerbül tanulni. Ennek egyrészt a hajón is hasznát veszem, másrészt tudtam, hogy csak angolul elég nehézkes lesz, és így is lett.

A montenegrói a szerb nyelv dialektusa, tökéletesen megértik egymást, de vannak eltérések (pl. szerda szerbül Sreda, montenegróiul Srijeda, az időjárás Vreme/Vrijeme… stb.)

Ők is magázódnak idegenekkel, a T/2-t használják erre, érdemes ennek megfelelően tanulni és alkalmazni, de nem sértődnek meg. Nagyon fogják értékelni, mint minden próbálkozást, ugyanis meggyőződésük, hogy rettenetesen nehéz nyelvet beszélnek, ami egyébként nem hazugság.

Többféle orvosnál is jártam, fogorvosnál például a „tolmácsom” elment kávét inni pár percre, innentől mutogattunk egymásnak. Emiatt nehézkes az ügyintézés is, nagyjából bárhova csak segítséggel tudtam menni.

Sok a magyar termék

Nem EU-tagállam, csak jelölt, viszont euróval fizetnek. Nagyon sok magyar terméket láttam a boltokban, az árak elfogadhatók. A tengerparttól távol eső Nikšić belvárosában béreltünk lakást 150 euróért. Ez a város mind lakosságszámra, mind fejlettségre nagyjából Szolnoknak felel meg.

Az országban nagyon fontos szerepet játszik a turizmus, Nikšićbe viszont igen kevesen utaznak, bár láttam törekvéseket a város részéről pl. havonta megjelenő angol nyelvű programfüzet formájában.

A 3 hónapos ottlétem alatt végig jártam edzeni csoportos órákra. Ennek több oka volt, egyrészt itthon is ezt teszem, másrészt a beilleszkedés szempontjából is fontosnak tartottam.

Jól felszerelt, új edzőteremben a havi bérlet 30-40 euró, attól függ, hova érvényes. Rögtön az elején szóltam az angolul tudó edzőnek, hogy szeretnék járni, de nem értek semmit még, csak a testrészeket és az irányokat.

Nagyon kedves volt velem mindenki, néha a többiek is megszólaltak angolul, egy hét után én tartottam a nyújtást, igaz, némajáték volt. Ez a sok pozitív visszajelzés nagyon sokat segített a nyelvi elszigeteltség miatti magányosabbnak tűnő napokon.

Hogyan közlekedjünk?

A városon belül tömegközlekedés nincs, ránézésre az egy főre jutó taxik száma Budapestével vetekszik, a taxi 1 euróért bárhova elvisz. Városok között vonattal és busszal is kiváló a közlekedés, bár a menetrendet nem mindig követik pontosan.

A vonatok minősége – részben a Magyarországon gyártott ablakoknak köszönhetően – sokkal jobb az itthoninál, a buszok viszont nagyon rossz állapotúak.

Egy méter kerékpárút nincs, kalandvágyó kerékpárost se sokat láttam, emiatt törött pedál esetén Podgoricába kellett menni. Utolsó héten bicikliztem, és rá is jöttem, hogy miért nem teszi senki, mert életveszélyes.

Ők is beismerik, hogy lusták

A másik ok, hogy a helyiek saját bevallásuk szerint rettentően lusták, vagy inkább kényelmes emberek. Erre több viccük is van, pl. „Mit csinál egy montenegrói, miután reggel felkelt? Leül egy kicsit pihenni.”.

Egy másik történet főhőse pedig egy árnyékban pihenő montenegrói férfi, aki látván, hogy közelít felé egy mérgeskígyó odaszól a feleségének, hogy „Asszony, hozzál egy kis ellenmérget, ez a kígyó mindjárt meg fog marni!”

Soha nem kell megbeszélni előre semmit, nem kell látogatás esetén előre bejelentkezni, megmondani hányan és mikor megyünk, az ajtók szinte mindig nyitva vannak.

Rengetegen dohányoznak, a cigi 3-5 euró. Dohányozni majdnem bárhol lehet, a bevásárlóközpont étkező részében, kocsmákban, bárokban.

Nikšićben nincs mozi, ezért Podgoricába kellett átjárni, ami viszont nagyjából annyi ideig tart, mint Budapesten bejutni a belvárosba. Szerencsére nem szinkronizálnak, így elég sok angol nyelvű filmre el tudtunk menni.

A boltokban nincs az a választék, mint egy itteni hipermarketben, de minden elérhető. Egy kis pršut (sonka), finom sajtok, csak túrót nem találtam. A kávé török, nekem csak „iszapos kávé2. Érdekes, de inkább passzolom, viszont nem egyszerű eszpresszó gépet és kompatibilis kávét szerezni, bár nem lehetetlen.

Az volt viszont a hajóra szükséges oltásokat beszerezni. Nem az állampolgárságom miatt, hanem mert nincs. Bárányhimlő elleni oltásért például Dubrovnikba kellett volna utazni, ezt később itthon egyszerűen megkaptam.

Éjfélig tart a buli

A belvárosban bérelt lakás alatt egy diszkó volt. Minden nap éjfélig zengett az épület, szombaton ugye tovább. Jöttek a rendőrök, csend lett, aztán megint. Aztán megint jöttek.

Eleinte ez zavart, aztán hozzászoktam. Nem lettem viszont ennek a típusú zenének a nagy rajongója, de akit érdekel, annak ajánlom Jelena Karleuša vagy Ceca munkásságát. A szórakozóhelyeken többnyire erre buliznak.

(A videót én választottam ki, tudományos alapossággal – ez volt az első, amit feldobott a YouTube – HÁ)

Az innen küldött levelek, képeslapok eddig sajnos kis sikerrel érték el montenegrói céljukat, visszafelé több a sikerélmény. Állítólag ez összefüggésben lehet a fent említett viccekkel.

A tavaly nyári, Herceg noviban eltöltött 3 hetes nyaralás után idén jobban megismerhettem ezt az országot. Még nem tudom, hogy hosszabb távra alkalmas-e, a nyelvet mindenképp érdemes megtanulni.

Önérzetes nép, de ugyanakkor tisztában vannak a határaikkal, rengetegen költöznek Belgrádba tanulni, dolgozni. Az a vicc is elterjedt, hogy „Mit kap az érettségiző montenegrói diák a bizonyítvány mellé? Belgrád-térképet.”

Share.

About Author

Leave A Reply