Egy balatoni hazalátogatás története

3

Talán csak a Túró Rudi merül fel annyiszor a határátkelő magyarok körében, mint a Balaton, amikor Magyarországról van szó. A Németországban élő Balázs egy hazalátogatásról írt, novellaszerűen.

„A tó vize ugyanúgy csillogott, mint mikor legutoljára látta, de minden más megváltozott. Immáron hatodik esztendeje nem járt a Balaton partján, ahol felnőtt.

A sétányt újrakövezték, a régi újságosbódé is eltűnt és az egykori autósmozi parkolójában, most szorgos kínaiak kínálták a színesebbnél színesebb sportcipőket.

Csak remélte, hogy a kanyar után nem egy újabb meglepetés várja, hanem a jó öreg „Részeges Sirály” étterem, ahol régen pincértanoncként kezdte meg máig is tartó pályafutását. Igen, a Sirály még ott állt!

A kerthelységben idegen arcok sürögtek, fiatal lánykák terítették az asztalokat, a bejáratnál pedig egy német család várta a nyitást. A kert egy félreeső szegletében, az öreg gesztenyefa alatt Sanyi bácsi üldögélt és szokásához híven újságot olvasott. Mikor tekintetük összetalálkozott, az öreg letette az újságot, majd hangosan felé bökött az ujjával…

– Nem hiszek a szememnek! Te vagy az Lackó?! Ezer éve nem láttalak! Gyere! Ülj le fiam!

Miután összecsaptak a jó magyar tenyerek, rövid hallgatás következett, majd ismét az öreg tulajdonos törte meg a csendet.

– Mesélj Lackó! Mi újság veled? Hogy megy sorod a labancoknál?!

– Köszönöm Sanyi bá, már kezdem megszokni.

– Nincs kedved visszajönni? Olyan ritka manapság a jó szakember!

– Nem lehet Sanyi bá. Nekem már mindenem odaát van…

Ekkor egy szőke pincérlány lépett oda hozzájuk és remegő térdekkel tudakolta, vajon kíván-e valamit a szokatlanul öltözött idegen, aki a főnöki asztalnál foglalt helyet?

– Tényleg, öcsém! El is felejtettem! Iszol valamit?

– Csak egy kávét Sanyi bácsi. De forintot még nem váltottam…

– Ugyan, öcsém! Jó nekem az “ojró” is, csak sok legyen belőle!

Ezen aztán olyan jót derült az öreg, hogy még a hasa is beleremegett! Lackó lassan kortyolgatta a kávét, miközben végighallgatta az öreg panaszkodását. Megtudta, hogy már semmi sem a régi, vendég is alig van és a vitorláskölcsönző sem hoz annyit, mint régen.

Külföldre mennél dolgozni? Keress munkát a Határátkelőn!

Miután ismét kínos hallgatásba torkollt az eszmecsere, Lackó felállt, illedelmesen a helyére igazította a széket és kezet nyújtott.

– Mennem kell, Sanyi bácsi! Vigyázzon magára! Ja, míg el nem felejtem. Volt egy kávém.

– Jól van, fiam! Aztán ha újra itthon jársz, nézz be hozzánk nyugodtan! Biztos nem eszel valamit?!

– Köszönöm, Sanyi bácsi, de még sok dolgom van. Mennyivel tartozom?

– Egy kávé, az ha… hé… nyolc! Acht „ojró”, ha így jobban érted.

– Értem, Sanyi bácsi…

Lackó egy tíz eurós bankjegyet csúsztatott a kávéscsésze alá, majd halkan elköszönt, de annak a kávénak a keserűségét még nagyon-nagyon sokáig a torkában érezte…”

(Fotó: F-Zátrok Balázs)

Share.

About Author

3 hozzászólás

  1. Idekinn a törökök, arabok, szerbek 1 €-ért főzik általában a kávét, jó erős, finom. A német pékségek 1,5 – 2 € közt, az olcsóbb éttermek 1,70 – 2,50 € közt, a drágábbak 3-4 € körül mérik (utóbbinál az összes variációja ennyibe belefér. Kár a Balatonért. Meg Magyarországért.

    Magyarország lehetett volna a kelet Svájca, a Balaton a keleti Bódeni-tó, de nem kellett, inkább fidesz-zsebekbe ment minden…

  2. Ivan Peter on

    a régi, jó tulaj egy remek “szakember” (csak az a kérdés, lett vagy maradt)

Leave A Reply