Döntöttem: ha törik, ha szakad, megyek

0

Julianna ápolóként dolgozik néhány hónapja Németországban. Sok csalódás és több szakmai váltás után döntött a külföldre költözés mellett. Hosszú távra tervez, és hamarosan szeretne a lányáék közelébe költözni, akik szintén ott élnek.

„Ápolóként dolgozom már 17 éve. Azelőtt eladó voltam. Amikor először váltottam, segédápolóként dolgoztam, majd elvégeztem levelező szakon a szakápolói képzést. Körülbelül 6 éve gondolkodom külföldi munkavállalásban. Először Svédország volt az úti cél (2013-ban), oda egy közvetítő cég útján próbáltam elindulni, de elsőre nem jött össze.

Közben eltelt egy év, és én már Németországot céloztam meg, mert a lányom kint él a párjával. Azonban ekkor sem jártam sikerrel, mert a második közvetítő sem volt komoly, és az anyósom is beteg lett (stroke-ot kapott), így mégsem indultam el.

Mivel mindenképpen Németországban akartam dolgozni, tanultam (inkább csak tanulgattam) a nyelvet. Majd az akkori munkahelyemen újra felmondtam.(Ezt összesen egyébként háromszor léptem meg.) Elhatároztam, hogy ha törik, ha szakad, én megyek Németországba a lányomhoz és majd keresünk munkát.

Két portálra is feltettem az önéletrajzom, el is kezdtek jönni az ajánlatok. Így jutottam el az Euwork-höz, ami mellett végül döntöttem is (segítettek az elhelyezkedésben, elég volt a szükséges dokumentumokat odaadni nekik) – és nem féltem nekivágni annyi csalódás után sem. Az első ajánlatot elfogadtam, mert már alig vártam, hogy munkába állhassak.

Ma sem tennék semmit másként, bármikor ugyanúgy belevágnék, annak ellenére, hogy ha jól belegondolok, elég nehéz menet volt. Egyedül jöttem ki, senki magyar nincsen körülöttem, a lányomék innen 250 km-re laknak. Igazi mélyvíz volt a számomra.

A hozzáállás a kulcs

A kintlétet hosszú távra tervezem. Alkalmazkodó típus vagyok, ha úgy hozza a szükség, tudok változtatni az emberekhez, dolgokhoz való hozzáállásomon. Nem mindig szép az élet, de ha igyekszünk azzá tenni a mindennapjainkat, mosolygunk és tesszük a dolgunkat, akkor minden rendben lesz. Szerintem mindenhez ez a KULCS. Október óta vagyok itt, Pfrontenben. Kisváros, de nagyon szép.

A munkám nem könnyű, de szeretek itt dolgozni. Nagyon szeretem az idős embereket és ők is engem, már előre örülnek, amikor megyek. A kapcsolatom a kollégáimmal nagyon jó. A főnöknőm is nagyon rendes, még lakást is segített keresni.

Szóval annak ellenére, hogy nem tudok jól németül befogadtak, segítőkészek, megértőek velem, megdicsérnek. A német emberek nagyon kedvesek és sokat mosolyognak, amit nem gondoltam volna, mielőtt idejöttem.

A mókuskerék felőröl

Akár fiatalon, akár idősebb korban vág neki az ember az új életnek, nagyon elszántnak kell lennie. Úgy gondolom, hogyha valami nagyon nem megy már és unod, megtettél már mindent, hogy jobban keress, mellékállást vállaltál, takarítottál, tanultál – én mindezek mellett a férjemnek is segítettem lakásfelújításokban (ő ezzel foglalkozik) én voltam a segédje -, de még így sincs egy szabadnapod sem (a szabadságról már nem is beszélek), akkor csak fogy az energiád, a türelmed, míg végül a mókuskerék felőröl.

Ez az a pillanat (nekem legalábbis ez volt), amikor megérik a gondolat, hogy ebből elég volt és jöhet a külföld – jöhet bármi, mert megoldom. Természetesen vannak nekem is gyenge pillanataim, amikor úgy érzem, hogy mindenki hagyjon békén, nem vagyok lelkes olyankor, de talpra állok és tovább megyek, mert ezt akarom.

Minden munkámat szerettem

A nyelvtudásom hiányosságai persze nehézséget jelentenek, ezt elismerem, de naponta teszek azért, hogy ez megváltozzon, tanulok, küszködöm. Ha valamit nem tudok, nem értek, mindig visszakérdezek, vagy néha már a kolléga fején látom, hogy hülyeséget mondok, de ilyenkor is nagyon aranyosak, megértők, tudják, hogy a munkát el tudom végezni.

Ma már könnyebb, mert jobban ki tudom fejezni magam, mint fél évvel ezelőtt. Áprilisban lejárt a 6 hónapos próbaidőm és meghosszabbították a szerződésem, ami most már határozatlan idejű. Természetesen az a célom, hogy a lányomhoz közel legyek. Addig még egy kis idő eltelik, azt is hasznosan, tanulással töltöm. Amikor pedig az ember már tudja a nyelvet, magabiztosabban tud váltani és munkahelyet választani.

Amikor fiatal voltam, és 18 évesen már dolgoztam, azt mondta az apukám: „Fiam, becsüld meg magad a munkahelyeden és sokáig fogsz ott dolgozni”. De nekem, hála Istennek, már több szakmám is volt, tanultam, váltottam, több fajta munkát végeztem, és azt éreztem, hogy mindegyiket szerettem.

Jól éreztem magam az éppen aktuális helyen, a kollégáim is szerettek és én is őket, de valamivel mindig többet akartam és ez nem baj. A gyerekeimnek is mindig azt mondom, nem baj, mit csinálsz, de azt tedd mindig lélekkel, szeresd, amit csinálsz, de amikor nem megy, akkor váltani kell.”

(Fotó: pixabay.com/geralt)

Share.

About Author

Leave A Reply