Diplomaosztás Dániában

0

A Balázs in the World blog szerzője életében lezárult egy fejezet, amennyiben teljesítette az Academic Professional képzést, ami 2 év és a Bachelor diplomának a része (ezúton is gratuláció neki!). Nézzük, mi rá a közeljövőben!

„Ünnepélyes keretek között, ebéd és pezsgő kíséretében átvettük a diplománkat. Nagyon jó hangulatban telt, jó volt fél év, különböző cégnél eltöltött gyakorlat után újra látni az osztálytársakat és a tanáraink is nagyon kedvesek voltak, az ünnepély minden percében éreztették velünk, hogy ez a pár óra csakis rólunk szól.

Sajnálatos, hogy a diákok többsége vagy más egyetemen, vagy más városban, vagy más országban folytatja a tanulmányait, de ugyanakkor, rengeteg tapasztalattal és baráttal lettünk mindannyian gazdagabbak. (…)

Március környékén voltam egy International Potential Day nevű rendezvényen, ahova bárki mehetett, aki kíváncsi volt több nagy Dán cég véleményére a nemzetközi diákokról.

Nagyjából 150-en voltunk és nagyon érdekes dolgokat mondtak a cégek a kulturális különbségekről, a nyelvi előnyökről, mindemellett pedig egy remek lehetőség volt, hogy új, értelmes embereket ismerjek meg.

Ennek volt a folytatása az International Potential Workshop, ahova már motivációs levelet kellett írni és csak 20 embernek volt lehetősége részt venni. Bekerültem, így részese lehettem egy újabb remek programnak.

Rengeteg különböző nemzetiségű, érdekes, nyitott, ambiciózus emberrel találkoztam, órákat ötleteltünk, hogy hogyan lehetne könnyebben állást kapni Dániában és hogyan tudnánk jobban megmutatni az erősségeinket a dán cégeknek. (…)

Szeptembertől folytatom az International Sales and Marketing Bachelor programot, amiből még 3 szemeszter van hátra, vagyis másfél év. Az első év egyetemi oktatás, fél év pedig gyakorlat. Két héttel ezelőtt nyertem egy ösztöndíjat Kínában, aminek a keretén belül egy diákokat közvetítő cég marketing részlegén fogok dolgozni. (…)

Végezetül pedig egy életkép: miközben az összes barátom tengerparton nyaral, mi pedig a (háttérben) Danival fékezhetetlenül mosogatunk a 45 fokos konyhában, itt a messzi Dániában, diplomával a zsebben. (Az utóbbi metafora csak a kivándorláshoz fűződő sablonszövegekből szeretne viccet csinálni.)”

A teljes posztot ide kattintva olvashatjátok el, szó van benne egy elég randa sérülésről is, csak szólok…

Share.

About Author

Leave A Reply